Perlasz hőse

A II. világháború végén egy magyar–lengyel kapcsolatot taglaló, már betördelt könyv megjelenését az ország német megszállása akadályozta meg, a kézirat példányait a nyilasok kobozták el.

A Magyar–Lengyel Egyesület részlegeként 1929-ben megalakult Magyar Mickiewicz Társaság a magyar–lengyel irodalmi, történelmi és művészeti kapcsolatok ápolását, elmélyítését tekintette feladatának. Miután a társaság a harmincas években önállósodott, vállalta a Palóczi Edgár által megalapított Magyar–Lengyel Könyvtár lengyel tematikájú kiadványsorozatának folytatását. Palóczi szenvedélyesen kutatta az 1849. október 20-án mártírhalált halt Mieczysław Woroniecki honvéd alezredes életét, s azon volt, hogy kultikussá emelt alakja a magyar ifjúság egyik példaképe legyen. Nem tudhatta, hogy e törekvésének ő maga is mártírja lesz. A német megszállás után a Gestapo letartóztatta és agyonlőtte. A náci hírszerzés arról is pontos információval rendelkezett, hogy a társaság nyolc kötetből álló sorozatot tervez megjelentetni a XIX–XX. századi magyar–lengyel kapcsolatok köréből.

A XIX. század magyar–lengyel kapcsolatait taglaló első kötet nyomtatásra készen állt.

A már betördelt könyv megjelenését az ország német megszállása akadályozta meg, a kézirat példányait a nyilasok kobozták el.

A kötetben szerzőként is jegyzett és szerkesztőként oroszlánrészt vállaló Bevilaqua Borsody Bélának – aki kis híján osztozott Palóczi ­Edgár sorsában – sikerült megmentenie egy töredékes példányt, amelyet 1958-ban átadott a Nemzeti Múzeum kézirattárának. Ezt a kéziratcsomót találta meg Mitrovits Miklós történész az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárá­ban. Az egyes, „csonka” tanulmányokat – egy kivételével – a már korábban megjelent változatok alapján sikerült kiegészítenie. Az általa bevezető tanulmánnyal és lábjegyzetekkel ellátott kiadvány lett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének és a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület Magyar–Lengyel Könyvtárának 1. kötete.

A kötet legizgalmasabb írásából, a Bevilaqua Borsody Béla–Palóczi Edgár szerzőpáros által írt Woroniecki herceg szabadságharci vértanú halálos ítélete – A pesti cs. k. haditörvényszék jegyzőkönyvei, 1849. augusztus 24–október 18. című tanulmányból és forrásközlésből kiderül, hogy a lengyel honvéd törzstisztet a császári megtorló gépezet saját előírásai alapján sem lehetett volna halálra ítélni.

A hadbíróság nem tudta ugyanis bebizonyítani, hogy Mieczysław Woroniecki 1848 októberét követően önálló csapatparancsnok vagy ezredes lett volna. Vele mint a hősiesség és a testvéri közösségvállalás országosan ismert jelképével kellett végezni. Woroniecki volt ugyanis a szabadságharc folytatásának lehetőségét biztosító 1848. szeptember 2-ai perlaszi ütközet hőse, aki pesti önkéntes csapatát lováról leszállva személyesen vezette rohamra a szerb sáncok ellen. A magyarországi szerb felkelők és a szerbiai önkéntesek az itt elszenvedett vereség miatt nem tudtak Jelačić Pest felé masírozó horvát csapataihoz csatlakozni.

Bevilaqua Borsody Béla Magyar vármegyék állásfoglalása a lengyel függetlenség ügyében 1880-ban című tanulmánya azért érdemel figyelmet, mert bebizonyítja: a magyar vármegyék egy része nemcsak az 1830/31-es lengyel szabadságharc leverése után fordult az uralkodóhoz, hogy keljen a lengyelek segítségére, legyen a lengyel ügy képviselője, hanem 1880-ban is.

Kedvezett ennek a Bem-szobor felállításával kapcsolatban támadt országos lengyelbarát hangulat. Kiváltó oka azonban az 1877/78-as orosz–török háború lezárása és a Balkán sorsát elrendező berlini kongresszus arra vonatkozó határozata volt, hogy Ausztria–Magyarország szállja meg Bosznia–Hercegovinát, hogy elejét vegye Oroszország további balkáni térnyerésének, s korlátozza az oszmánok helyi jelenlétét, befolyását. A csinnadrattásra tervezett bevonulás Bosznia–Hercegovinába végül nagy véráldozatba került. A magyar politikusok eleve attól tartottak, hogy az akció tovább növeli a szlávság Monarchián belüli számarányát, s helyette inkább a lengyelkérdés napirenden tartását javasolták.

Az első világháború idején a magyar ország-gyűlésben kezdettől fogva napirenden szerepelt a lengyel kérdés, s ennek képviseletére parlamenti csoport alakult. Kitartó propagandája nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az Oroszország fölött győzelmet arató Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia 1916 őszén Varsóban – még ha bizonytalan jogállással és határokkal is – kikiáltotta az „önálló alkotmányos lengyel államot”. Az Egyesült Államok elnökét, Thomas Woodrow Wilsont ez a tény is arra ösztökélte, hogy 1918 elején meghirdetett 14 pontja között – a béke egyik garanciájaként – az önálló Lengyelország helyreállítása is szerepeljen.

(Magyarok és lengyelek a 19. században [Egy 1944-ben betiltott könyv]. Szerk.: Mitrovits Miklós. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete–Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület, Budapest, 2018. Ára: 2800 forint)