A Magyar–Lengyel Egyesület részlegeként 1929-ben megalakult Magyar Mickiewicz Társaság a magyar–lengyel irodalmi, történelmi és művészeti kapcsolatok ápolását, elmélyítését tekintette feladatának. Miután a társaság a harmincas években önállósodott, vállalta a Palóczi Edgár által megalapított Magyar–Lengyel Könyvtár lengyel tematikájú kiadványsorozatának folytatását. Palóczi szenvedélyesen kutatta az 1849. október 20-án mártírhalált halt Mieczysław Woroniecki honvéd alezredes életét, s azon volt, hogy kultikussá emelt alakja a magyar ifjúság egyik példaképe legyen. Nem tudhatta, hogy e törekvésének ő maga is mártírja lesz. A német megszállás után a Gestapo letartóztatta és agyonlőtte. A náci hírszerzés arról is pontos információval rendelkezett, hogy a társaság nyolc kötetből álló sorozatot tervez megjelentetni a XIX–XX. századi magyar–lengyel kapcsolatok köréből.
A XIX. század magyar–lengyel kapcsolatait taglaló első kötet nyomtatásra készen állt.
A már betördelt könyv megjelenését az ország német megszállása akadályozta meg, a kézirat példányait a nyilasok kobozták el.
A kötetben szerzőként is jegyzett és szerkesztőként oroszlánrészt vállaló Bevilaqua Borsody Bélának – aki kis híján osztozott Palóczi Edgár sorsában – sikerült megmentenie egy töredékes példányt, amelyet 1958-ban átadott a Nemzeti Múzeum kézirattárának. Ezt a kéziratcsomót találta meg Mitrovits Miklós történész az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában. Az egyes, „csonka” tanulmányokat – egy kivételével – a már korábban megjelent változatok alapján sikerült kiegészítenie. Az általa bevezető tanulmánnyal és lábjegyzetekkel ellátott kiadvány lett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének és a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület Magyar–Lengyel Könyvtárának 1. kötete.
A kötet legizgalmasabb írásából, a Bevilaqua Borsody Béla–Palóczi Edgár szerzőpáros által írt Woroniecki herceg szabadságharci vértanú halálos ítélete – A pesti cs. k. haditörvényszék jegyzőkönyvei, 1849. augusztus 24–október 18. című tanulmányból és forrásközlésből kiderül, hogy a lengyel honvéd törzstisztet a császári megtorló gépezet saját előírásai alapján sem lehetett volna halálra ítélni.