Káoszlovag

A nemzetközi élet jelentős szereplői már-már nosztalgiáznak Moammer Kadhafi, a líbiai diktátor után. Milyen jó lenne, ha valaki rendet vágna a nyolcadik éve polgárháborús állapotok közt sínylődő észak-afrikai országban! A betöltetlen posztra van egy jelentkező, de sokan megrettennek tőle.

A forradalom nyolcadik évfordulóját ünneplő férfiak Bengáziban. Több évig tartott a város felszabadítása Fotó: Esam Al-Fetori Forrás: Reuters

Hogy a harctéren is bizonyítsa rátermettségét, Kadhafi 1986-ban megbízta egy kényes feladattal: foglalja vissza csapataival Csádtól a vitás Aouzou-határövezetet. Valószínűleg ezzel a paranccsal kezdődött Haftár pechsorozata, amely negyedszázadig tartott. Nemhogy nem sikerült teljesíteni a diktátor utasításait, hanem háromszázötven katonájával fogságba esett. Kadhafi a jelek szerint jobban megértette a szovjetek keménységét, mint Haftár: amikor Sztálin fia német fogságba esett, és Hitler Paulus tábornokot kérte cserébe, a szovjet diktátor csak ennyit válaszolt: Tábornokot nem adunk hadnagyért! Kadhafi a kisujját sem mozdította volt iskolatársáért. Így hát Haftárnak nem maradt sok választása, mint hogy elfogadja a Csádban különösen aktív amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA ajánlatát, és élére álljon a külföldi fegyveres líbiai ellenállásnak. Több Kadhafi-ellenes puccsot is megszervezett, egyik sem jött be. Majd, amikor Csád új vezetése finomabb húrokat kezdett pengetni a líbiai szomszéd felé, megkérte Haftárt, hogy távozzék az országból. A CIA azért talonba tette. Haftár a hírszerző szervezettől az amerikai Langley központjától tíz kilométerre kapott villát. Ki tudja, egyszer talán szükség lesz rá.

Az emigrációban töltött évek reménytelenül hosszúnak tűntek Haftár számára. Esély sem volt arra, hogy Kadhafit valaha is eltávolítják a hatalomból. Aztán elérkezett 2011 tavasza. Bengáziban kezdődött a „forradalom”, amely átterjedt az egész országra. Haftár hazaérkezett, mégpedig azzal a céllal, hogy a Kadhafi ellen lázadók élére áll. De meglepetések érték. Nem volt kívánatos személy, először is a Kadhafival ápolt régi kapcsolata miatt. A második aggály pedig abból táplálkozott, hogy túlzottan is látszott, hogy az amerikaiak általa próbálnak meg befolyást szerezni az egyre inkább elharapózódó polgárháborúban. A tábornok megsértődött, és visszavonult bengázi villájába.

A forradalom nyolcadik évfordulóját ünneplő férfiak Bengáziban. Több évig tartott a város felszabadítása
Fotó: Reuters

De itt is csak viszonylag rövid ideig maradhatott, ugyanis az Iszlám Állam líbiai szárnya bevette a várost. Ez már kilökte a tétlenségből. Ekkor megszakadt a fiaskósorozat, káoszlovagként aratta egymást követő győzelmeit. De előbb végigjárta a keleti törzseket, klánokat, hogy ki mivel tudna segíteni egy hadsereg felállításában, és utána ezért mire számíthat. Megfordult Egyiptomban is, ugyanis innen jöttek a fegyverszállítmányok. Kairónak létérdeke az, hogy valaki még Líbiában tartóztassa fel az ekkor egyre növekvő iszlám veszélyt. 2014 nyarán Halifa Haftár bejelentette a Líbiai Nemzeti Hadsereg megalakulását, természetesen ő állt – 2016-tól marsallként – az élére. A dzsihadisták által ellenőrzött települések korántsem hullottak érett gyümölcsként a nemzeti hadsereg ölébe. Bengáziban több évet vett igénybe a település felszabadítása. Még tavaly év elején is voltak harcoló iszlám csoportok a városban. Volt olyan eset, hogy már felszabadított területről kellett visszavonulniuk Haftár csapatainak, mert nem érkezett meg időben a lőszer-, fegyver- vagy emberutánpótlás.

Haftár jól tudja, hogy a háborúhoz pénz kell, és még annál is több. A főleg délre fekvő olajmezők voltak az első számú célpontjai, amelyeket ellenőrzése alá vont. Kevéssel utána a négy tengerpartra vezető kőolajvezetékre is rátette a kezét, amelyeken a kivitel 75 százaléka folyik. Napi egymillió hordó körül van a felhozatal, ez harmada annak, amelyet Kadhafi idején elértek. De ez is elég arra, hogy megfelelő fegyverekkel lássa el csapatait, és még meg is tudja venni a „békét”, amely a helyi vezetők együttműködésén múlik. A hatalmas ország területének nyolcvan százalékát ellenőrzi. A keleti legkiterjedtebb tartomány, Kirenaika egyértelműen az ő pártján áll, és sikerült magához láncolnia megegyezésekkel a déli tuareg és tubu vezetőket is. És a lakosság hálás neki, olyasmit élvezhet, amely évek óta a legnagyobb adomány számára: a biztonságot, a rendet, a kiszámíthatóságot, amelyek jellemzik a Haftár uralta területeket.

„Előbb stabil rendszer kell, utána jöhet a demokrácia” – ez a szokványos válasza azoknak a nyugati újságíróknak, akik afelől érdeklődnek, hogy miként is áll a politikai berendezkedés az általa felügyelt területeken. A nyugati országok – Haftár nagy bánatára – a Tripoliban székelő kormányt ismerik el, amely a marsall szerint bűnözőklub. A líbiai probléma mögött ott húzódik a szemünk előtt kibontakozó új hidegháború. Ott vannak az oroszok, akik szeretnék visszaszerezni befolyásukat, amelyet hosszú évtizedekig élveztek az észak-afrikai országban. Nem véletlen, hogy Haftár az elmúlt években többször találkozott Moszkvában Putyin elnökkel. A Kreml hisz abban, hogy még egyszer a Nyugat nem fogja palira venni, mint tette azt a líbiai bombázások engedélyezésével, ami után egy ország romokban hevert. A kínaiak is Haftár térfelén játszanak, akik mindenhol ácsingóznak az olajra. Az arab országok közül Egyiptom szerepe nem kérdéses, de az Egyesült Arab Emírségek is jelentős mértékben segíti a Haftár-hadsereg katonai felszerelését.

Itt van egy erőskezű vezető, Haftár marsall, aki képes lenne a három nagy líbiai területi egységet – a nyugati Tripolitania, a keleti Kirenaika és a déli Fezzan – összefogni, és mégsem kell a Nyugatnak, az ENSZ-nek és az Európai Unió­nak. Muzulmán, de határozottan dzsihadistaellenes. Szembeszáll az emberkereskedelemmel, ez is közrejátszik abban, hogy Líbiai partjairól, ahol Haftár az úr, nem vagy csak elenyésző számban indulnak gazdasági bevándorlókat szállító hajók Olaszországba és Európa más országaiba.

A nyugatiak aggodalma az, hogy esetleg hozzájárulhatnak egy új Kadhafi felemelkedéséhez. Kétségtelenül van erre utaló jel Haftárban, például a személyi kultuszhoz való vonzódása: Bengázi tele van a portréival. Vagy ott van megjelenése különböző díszes katonai egyenruhákban, ami ugyancsak emlékeztet Kadhafi stílusára. Ha az amerikaiak nem fogadják el a személyét mint egész Líbia vezetőjét, akkor nem is lesz az egyesült nemzet vezetője.

De ki, ha ő nem? Haftár jelenleg az állam területének nagy részét maga mögött tudja, ahol békét teremtett. Ez a különböző diplomáciai szervezetek szerint nem elég, helyette a milíciák által támogatott „egységkormányt”, amely csak a nevében egységes, ismerik el. Haftár előrehaladott kora miatt tudja, neki nincs már olyan sok ideje elképzelései megvalósítására. Rövid időn belül épp ezért talán, ha másképp nem megy, mégiscsak megkockáztatja Tripoli ostromát, hogy dűlőre vigye az ügyét. Erővel elpusztíthatja a szemben álló csapatokat, ami korántsem lesz álommenet, ugyanis ezek a milíciák különösen az utcai harcokhoz, a gerilla-hadviseléshez értenek. Aztán a tripoli kabinet fellármázhatja az egész nyugati világot, segítséget kérve egy elismert kormány megmentésére. Nehezebb lesz, mint Bengázi visszafoglalása, arról nem beszélve, hogy ez mennyi polgári áldozattal járna.

Így hát a Tripoli körül állomásozó csapataival óvatosan kóstolgatja, hogy milyen erős az ellenállás. Ha megtalálja a gyenge pontjukat, akkor valószínűleg ott fog betörni a fővárosba. De vajon ezzel rendeződne-e a líbiai válság?