Nincs még egy olyan műfaj, amelyet annyiszor eltemettek, majd hoztak vissza a sírból, mint a western. Hálás zsáner, nemhiába feküdt a Coen fivéreknek és Tarantinónak is, hiszen a szedett-vedett, olykor karikaturisztikusan macsó vagy éppen aljas figurák, párbajhősök, leszámolások és kötelező klisék felvonultatásával ha újat nem is lehet mondani, a nézők mégis a világon mindenhol megértik.
Az elmúlt évszázad tömegszórakoztatását meghatározták az úgynevezett spagettiwesternek. Szimbolikájukon olyan egyszerű kiigazodni, mint Clint Eastwood összetett arcjátékán, ráadásul még plágiummal sem vádolható az, aki a már ezerszer látott karaktereket és csavarokat vonultatja fel – hiszen ilyen a western: elpusztíthatatlan. Az elmúlt években rengetegen próbálkoztak klasszikus és a műfajt megújító szándékkal nyúlni a vadnyugathoz több-kevesebb sikerrel, születtek filmek az egészen vérgőzös alkotásoktól a gyerekmesén át a vígjátékig.
Az 1850-es években járunk. A fejvadász Sisters fivéreket (Joaquin Phoenix és John C. Reilly) megelőzi a hírnevük. Bárkit bárhol képesek felkutatni, és még túlerővel szemben is legyőzhetetlenek. Legújabb megbízásuk, egy vegyész (Riz Ahmed) felkutatása elsőre rutinfeladatnak tűnik, de végül sorsfordító küldetésnek bizonyul – ráadásul nemcsak a testvéreknek, hanem John Morris hadnagynak (Jake Gyllenhaal) is, aki szintén bekapcsolódik a hajszába. A négy főszereplő külön-külön is jó, együttesük viszont kifejezetten remek. Jacques Audiard rendező és állandó forgatókönyvíró társa, Thomas Bidegain klasszikus westernsémákkal játszik, de kicsit ki is forgatja azokat: a film tűzpárbajjal indít, majd tragikomikus kalandokba kergeti főhőseit, akik néha megállnak egy kicsit elmélkedni kételyeikről, miközben alkoholmámorban aggódnak a jövőjükön. A fivérek két jövőkép között őrlődnek: Eli letelepedne és megnősülne, míg a fiatalabb, Charlie folytatná a kalandozást.
Reilly)letelepedne
Fotó: UIP-Duna Film
A francia Jacques Audiard első angol nyelvű rendezése a Testvérlövészek. A direktor korábban olyan, elégikus hangvételű, komoly társadalmi témákat boncolgató drámákról volt híres, mint A próféta, a Dheepan vagy a Rozsda és csont. Ezekkel a remek alkotásokkal már három cannes-i nagydíjat és két BAFTA-t is elhozott számtalan francia díj mellett, a művészfilmek ismert terepe után pedig most – érthetetlen módon – Hollywoodba szeretett volna belépőt váltani, mint oly sok európai rendező, akik egy csapásra sutba dobják egyedi hangvételüket, és tucatfilmeket kezdenek gyártani. A beilleszkedni vágyó menekült család, a lábait elvesztő nő és a bebörtönzött férfi csendes drámájából hatalmasat kellett ugrani az aranyláz idején egymásra lövöldöző cowboyok világába, ez pedig meglátszik a leérkezésen.
