Számomra a szótár régóta nem munkaeszköz, hanem olvasmány. Hogy mióta? – lehetetlen pontosan megmondani. Mégis a legszívesebben egy repülőúthoz kötném az első regényes szótári élményemet. Ennek az emléknek megvan a maga tárgyi valósága – ma is. Itt van az asztalon: Magyar értelmező kéziszótár, 1975-ben jelent meg Budapesten az Akadémiai Kiadónál. Három-négy kiló lehet, 260 forint volt az ára, kezdő tanári béremnek pontosan húsz százaléka. Én ennek töredékéért vettem, és még az sem kizárt, hogy inkább kopejkát számoltam le érte, mint rubelt. Mert az eszement és szegény bölcsész – ha hosszas rábeszélésre, fanyalogva elfogad egy írószövetségi szovjet utat – természetesen Moszkvában vásárol magyar könyvet a Kádár–Brezsnyev-korszak legkellemdúsabb napjaiban. Ahol „minden” olcsóbb.
Abba persze se akkor, se azóta belegondolni se mertem, hogy ha a kulturális javak cseréjében efféle árképzés érvényesült, akkor a nyersvasnál, az uránszurokércnél, a nemesített vetőmagnál, a palackozott bornál vagy a szocialista hazánk védelmét garantáló hadászati eszközállomány esetében vajh’…? Afféle nem is egészen jelentéktelen tényezőkkel ne is ingereljük a mérleget, mint például a háborús jóvátétel anyagi és devizavonzatai vagy a Szovjetunióban aktivizált néhány százezres magyar munkaerő-állomány teljesítmény-, ellátás- és bérvonatkozásai.
Végigolvastam az utat, és ez az olvasás már tart bő négy évtizede. S ha nem is vált ez a könyv nyelvészeti forrásból mesemondások regényes gyűjteményévé, mint – mondjuk – a legjobb magyar tájszótárak vagy Szily Kálmán békebeli és eszelős „anyagot” görgető nyelvújítási szótára, de mindenekelőtt, mindenek fölött és mindeneken túl a „Czuczor–Fogarasi” meg a „Szabó. T. Attila”, ez az értelmező szótár (szó+jelentés+példák) is tanúsítja, hogy a megjelenése óta eltelt évtizedek a szavak jelentős részében alapvetően módosították a „szóhasználatot”.
A szavak bekerülésének létjogosultságát éppen úgy, mint némely meghatározásokat. Ez az utólagos olvasói benyomásunk nem olyan brutális, mint például a Sztálin–Rákosi-korszak esetében volt, amikor is az 1951-es Idegen szavak szótárának utószava azzal óhajt meggyőzni szómagyarázatainak szakszerűségéről, hogy „e mű alapvető forrásmunkái Marx-Engels-Lenin-Sztalin munkái és a Szovjetunió Kommunista (Bolsevik) Pártjának története”. Példa lehetne az „egzisztencializmus” címszó: „az imperializmus ideológusainak egyik aljas eszköze a társadalmi tudat megmérgezésére”. Moszkvai zsákmányomat inkább használom, mintsem korjellemzőin derülök. De – azért – ma már csak-csak ide fordulok (soha nem volt rá példa, hogy őszinte legyek), ha arra vagyok (azaz: lennék) kíváncsi, hogy „pártfőiskola”, „osztályöntudat” vagy „jampec”.