Megtépázott lap

Érdekellentétek találkoznak itt: értékmentés és hagyományápolás szembesül az ismeretlen szándékkal, amely a Schneider-ház lebontásában látja a jövőt.

Emléktábla a budapesti Schneider-házon a pi- ros nyolcassal Fotó: A szerző felvétele

Az Erzsébetvárosban kószáló polgár a Király utcából a Kazinczy utcába fordulva bal oldalon látja meg a Schneider-házat. Az egyemeletes kis épület kétszáz év alatt sokat látott és élt meg a XIX. és XX. század történelméből, és talán bizakodva tekint a következő évtizedekre is. Tíz hónapja zárt be itt Wichmann Tamás vendéglője, a lakó is elköltözött az emeletről.

A ház falán emléktábla hirdeti a magyar kártya dicsőségét, ezt fényképezi minden arra vetődő turista. „E helyen állt ­Schneider ­József kártyafestő műhelye – Itt készült a magyar kártya 1836-ban…” A pesti privilégium nélküli kártyafestő céh atyamestere három évtizeden át gyártotta kártyáit a kicsiny, akkor még földszintes házban. Termékválasztékát ismerve jelentős kereslet volt játékkártyákra a polgárosodó városban.

A Kazinczy utca délelőtt csendes. Lakhelyüket kereső külföldiek és a délutáni-esti mulatságokra készülődő vendéglátósok teszik a dolgukat, mások az éjszakai élet szennyét próbálják eltüntetni. Semmi jele annak, hogy egyfajta viadal folyik a Schneider-házért.

Pedig érdekellentétek találkoznak itt: értékmentés és hagyományápolás szembesül az ismeretlen szándékkal, amely a Schneider-ház lebontásában látja a jövőt. Előbbi kis csoport a Magyar Kártya Házának létrehozása érdekében jelképes támogatásra lelt a kerületben, a fővárosban, a parlamentben és a múzeumi életben egyaránt.

Az épület védetté nyilvánítása a hírek szerint folyamatban van, az ügy mégis elveszni látszik. Az ígéretek ellenére sem sikerült megtalálni azt a személyt, intézményt, aki, amely valóban érdekelt lenne, és ténylegesen tehetne a megvalósítás érdekében.

A pusztítás első jeleként az épület falán elhelyezett piros VIII lapot ismeretlen rombolók tépázták meg. A Schneider-ház hatodik hónapja várja sorsának beteljesülését. Bontás vagy műemlékvédelem?

Decemberben sürgető cikk jelent meg a Magyar Időkben e sorok írójától:

„A Magyar Kártya Háza kultikus, interaktív találkozóhelye lehet a hazai kártyafestészet szereplőinek és a kulturált kártyajátszás barátainak.

Kiállító- és játszóhely, digitális kártyanyomda, könyvtár és archívum, kártyabolt és kávézó. Itt lelhetnek otthonra a modern kis­grafika képviselőinek – Tichy Gyula, Kóber Leó, Töreky Ferenc, Csemiczky Tihamér, Gönczi Gebhardt Tibor, Sebők Imre, Somogyi Márton és mások – munkái.

Mert – mint a költő is megírta – »a kártya a világnak tüköre…«, azaz kortörténeti dokumentum, múlt, jelen és jövő, ipar- és nyomdatörténet, Schneider József márványtáblája mellé kívánkozik egy Wichmann Tamás-emlékhely is.”

Emléktábla a budapesti Schneider-házon a piros nyolcassal
Fotó: A szerző felvétele

A nálunk magyar kártyaként ismert játékot Ausztriában Doppeldeutsche néven ismerik, és legalább annyira népszerű, mint nálunk. Közös magyar–osztrák kultúrkincs, melynek első, egyalakos rajzát Bécsben metszették, majd Pesten tükörképesítették, aztán megint Bécsben készült az a két változat, amelyet ma is Közép-Európa-szerte nagy lelkesedéssel koptatnak rongyosra a zsugások.

Érdekessége még a Tell-kártyának, hogy ez az egyetlen regionális típus, amelynek motívumait irodalmi mű ihlette. Vándorok, akik Párizs Issy negyedében, a belgiumi Turnhoutban, a németországi Leinfeldenben és Altenburgban, a baszkföldi Vitoriában barangolnak, élményként mesélhetnek az ott működő kártyamúzeum meglátogatásáról. Hatszáz esztendő kártyafestészetének és játékkultúrájának tíz- meg tízezernyi emlékét gyűjtötték össze, küldetésüket nemzeti tudattal is kiegészítve.

Amikor pedig a magyarországi kártyagyártás történetére vetünk egy pillantást, szeptemberben lesz 150. évfordulója az Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat megalapításának. Az alkalomra kiállítással készül a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Óbudán, ahol még az utódcégek – a Piatnik Nándor és Fiai és a Játékkártyagyár és Nyomda – legszebb játékkártyáit is megnézhetjük.

Mit is kívánhatnak a kártyajátékok barátai? A világ dolgait oktató- és tanulókártyákon megismerő aprónép, az egymás dicsőségét elnyerő, klubokba és szövetségekbe szerveződött ultizók, snapszerezők, bridzsezők, tarokkosok, a römiző családok és baráti körök, türelemjátékkal bíbelődő pasziánszozók, jövőleső kártyavetők és varázskártyákkal bűvészkedők?

Mire vágyhat a metszetkészítő, grafikus, kártyagyártó és kártyarégiségek gyűjtője? Mindannyian Mikszáth Kálmántól kölcsönözték Noszty Feri gondolatait: „Ej, csak egészség legyen, és egy kis tűrhető kártyajárás.” Ezt reméljük a Magyar Kártya Házának ügyében is.