Négy évszak

Legnagyobb tavunk lassan elszakad a Zimmer frei érzéstől és a Kádár-büfékultúrától: rengetegen dolgoznak azon, hogy minőségi szolgáltatásokkal tegyék vonzó és sokszínű turisztikai célponttá a Balatont. Balassa Balázs, Szigliget polgármestere és a Balatoni Szövetség elnöke, Kardos Gábor filozófus, a Balatoni Kör szóvivője és Oláh Miklós, a Balaton Fejlesztési Tanács kutatásvezetője beszélgetett a vendéglátás átalakulásáról, a régióba települő fiatalokról és az egész éves szezon szükségességéről.

A leggyengébb pontunk az időjárás-függőség, fontos lenne elfelejteni a gumimatracos turizmust. A pókembernek mindegy Fotó: Bach Máté

Lugas: Szabad szemmel is jól látható módon mennek fel az ingatlan­árak és a vendégéjszakák száma: ennyire megugrott a Balaton népszerűsége az elmúlt néhány évben?

Kardos Gábor: Balatoni turizmusról érdemben akkor tudunk beszélni, ha egy esős, gyenge napon is sok vendég van a parton. Sajnos sokáig az tűnt itt turisztikának, hogy amikor kisüt a nap, és felmelegszik a víz, akkor emiatt – nem miattunk – idejönnek az emberek, és mi boldogan hátradőlhetünk, miközben sorban állnak a lángosért. A jelenlegi ingatlanberuházások anomáliái is azt mutatják, hogy komplex Balaton-fejlesztésben kell gondolkodni, nem lehet leválasztani az urbanisztikáról a turizmust, mert ha nincs egységes koncepció és arculatépítés, akkor jönnek ezek az ad hoc, ki merre lát fejlesztések. A nyári tömegturizmus kiszolgálása helyett a szezonok kiegyenlítésén kell dolgozzunk. Egyáltalán nem biztos, hogy ekkora tömegre van szükség nyáron: a mennyiségi helyett minőségi turizmusra kellene átállni a csúcsszezonban is.

Balassa Balázs: A balatoni turizmust, a Balaton jövőjét egyértelműen az itt élő embereknek és az őket képviselő önkormányzatoknak kell meghatározniuk. A főszezon zsúfolt nyári időszakát már nem szabad erősíteni, mert akkor előbb-utóbb élhetetlenné válik a Balaton. A nyár már nem tud több vendéget fogadni, de szerencsére egyre több az őszi, téli és tavaszi minőségi szolgáltatás, program a térségben, amelyekkel egyenes arányban növekszik a vendégszám is. Ha szeretnénk fokozni az idelátogató vendégek számát, akkor ezeket az évszakokat kell erősíteni.

Oláh Miklós: A nyolcvanas években a KSH-ban foglalkoztam társadalomstatisztikával, ezen belül idegenforgalommal. A rendszerváltás előtti időszakot alapvetően a belföldi vendégforgalom tekintetében irányított, központilag vezérelt szociális turizmus jellemezte: SZOT-üdülők, munkahelyi üdülők, KISZ-tábor… A külföldi turizmus garantálva volt mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül, hiszen nálunk találkoztak a kelet- és nyugatnémet vendégek. Nem volt piaci versenyhelyzet. Ötvenhatot követően alapvetően rendszer-legitimáló funkciója volt a balatoni rekreációs lehetőségek kiépítésének. Jött a rendszerváltozás, a belföldi vendégek eltűntek, mert megkaptuk a világútlevelet, és körülnéztünk a világban: mentünk Kismartonba hűtőt és diktafont venni, és végre kinyílt a világ. A munkanélküliség eközben felszökött, ezért egy egész generációnak esett ki a Balaton-élmény anyagi okokból. A németek egy része eltűnt a statisztikából – részben azért, mert már az egyesített Németország területén is tudtak találkozni egymással. Aztán amikor 1996 január elsején feloldották a külföldiek ingatlanvásárlásának a tilalmát a belterületi ingatlanokra, akkor a Balaton-élményekkel rendelkező németek, osztrákok (és további negyven ország polgárai) tízezer ingatlant vásároltak meg a régióban, vagyis ők már a sajátjukban üdültek, üdültettek. Az akkori turisztikai szakma és az idegenforgalmi vállalkozó meghatározóan nyári balatoni szezonban gondolkodott, és szezonhosszabbításról beszélt előrelépésként, pedig a nyári balatoni szezont még a klímaváltozás ellenére sem nagyon lehetett meghosszabbítani. A vendégforgalmi statisztikai számok és a balatoni jövedelmek elkezdtek csökkenő tendenciát mutatni. Ekkor jeleztük, hogy a Balatonra is ráférne egy regionális konszolidációs program. A számok tovább csökkentek, és az utóbbi másfél, két évtizedben házak tömegére került fel az eladó tábla. Mindez egészen addig tartott, amíg a szakma ki nem találta, hogy csináljunk új szezonokat, amelyekhez új vonzerők, új gondolkodásmód, teljesen más koncepció kell. Az elmúlt években – legyen az vállalkozó, önkormányzat vagy bárki más – a balatoni szereplők olyan terepen mozogtak, ahol mindenki ellenfele volt a forrás-szerzésben a másiknak. Ebben a mezőnyben és ellenszélben jött létre a balatoni TDM- (turisztikai desztináció menedzsment) hálózat, a csopaki borkódex vagy a Balatoni Kör. Sok minden elkezdődött, amire lehet építeni, és amivel el lehet hitetni azt, hogy a Balaton nem nyolchetes turisztikai célterület, lehet akár nyolc hónapos is. Hat kormányzati ciklusnak kellett eltelnie, hogy a gazdasági és a politikai feltételek összeálljanak: 2016. december 27-én született meg az a kormányhatározat, amelynek megvalósítása most történik, és amely 365 milliárd forint forrást juttat a régiónak. A korábbi, nyári egyszezonos Balaton is rengeteg konfliktusos helyzetet rejtett magában, az új források megjelenésével pedig mindenki próbál új vonzerőt megjeleníteni, ami szintén konfliktusokat generál majd.

A leggyengébb pontunk az időjárás-függőség, fontos lenne elfelejteni a gumimatracos turizmust. A pókembernek mindegy
Fotó: Bach Máté

Kardos Gábor: Az, hogy ki a gazdája a régiónak, döntő kérdés. Nem elég csupán a közöttünk kialakuló jó együttműködés.

Balassa Balázs: Én azért nem jelenteném ki, hogy ennyire feszült a helyzet. Úgy gondolom, hogy gazdaságilag, jövőkép szempontjából egy beruházó, vásárló számára biztos befektetés a Balatonnál ingatlant vásárolni. A déli parton épülő házakat és szállodákat nézve viszont nem biztos, hogy minden építkezés szerencsés hosszú távon, hiszen olyan területek is beépülnek, amelyeknek nem szabadna.

Kardos Gábor: A túlzott beépítés az ingatlanpiaci trendeket is megfordíthatja egy idő után.

Balassa Balázs: Vannak azért olyan települések, amelyek önmegtartóztatóan gondolkoznak, meghagyva az értékeiket, és inkább ezeket erősítve fejlesztenek, mintsem a befektetői igényeket kiszolgálva alakítják át környezetüket.

Kardos Gábor: Bizonyos fejlesztéseknél vagy például egy nagy fesztiválnál, amelyet a másik parton is lehet hallani, hiába mond nemet az összes többi település, mégis megterhelő a zaj. A bevételt könnyű számszerűsíteni, ám azt még senki nem kalkulálta ki, hogy mennyi kárt okozhat egy ilyen esemény. Hasonlóan a fa- és nádaskivágásokhoz vagy a jet ski divathoz. Az a fő kérdés, hogy mi a jövőképünk a Balatonról. Ha a Balaton-parti növényzetnek csak a negyedét kivágják, minimum duplájára nő látványban az épített környezet jelentősége, ami európai összehasonlításban nem túl versenyképes. Vendégek tömegei tehetnék fel a kérdést, hogy mégis minek jöjjenek a Balatonhoz, ha ez is ugyanolyan bebetonozott hely, mint ahol laknak. Nem szabad elérni ezt a pontot. A Balatonnak nem csupán a legnagyobb, hanem szerintem jelenleg az egyetlen komoly versenyelőnye a dalmát tengerparttal vagy bármilyen konkurensével szemben, hogy nemzeti parki környezet fogadja az érkezőket. A déli partnak már eddig sem kedvezett a nagyobb beépítettség. Legalább három, egymással nehezen vagy egyáltalán nem összeegyeztethető balatoni turizmusstratégiát látok a mai gyakorlatban. Van a Kádár-korból megörökölt tömegturizmus a maga infralámpás lángosával, amely szerencsére kikopóban van. Van az „Ibiza típusú” fejlesztés, amely súlyos tévút. A jet skikkel és a diszkósított parttal az a cél, hogy a Balatonból „Ibiza típusú” tömegturizmust csináljunk súlyos zaj- és környezetterheléssel. Siófokon minden jel szerint már megbukott ez a modell, hiszen a siófokiak sem akarták hétfőnként újjáépíteni a fél várost. Ugyanezt most Zamárdi örökölte meg, viszont ez az irány a Balatonnak nem annyira jó üzenet. Arculati elemként pláne nem. A harmadik, a „Riviéra típusú” fejlesztést szokták igazi sikertörténetként emlegetni, leginkább Füred példájára hivatkozva. Ez a koncepció még a legeurópaibb a három közül: nívós környezet jöjjön létre kulturált sétánnyal, sokféle szolgáltatást nyújtó, felújított belvárossal.

Kardos Gábor

Lugas: Akkor mi a gond ezzel a modellel? Hogyan lehetne jobban csinálni?

Kardos Gábor: Ezzel önmagában nincs nagy baj, de a konkurens európai „Riviéra típusú” üdülőhelyek versenye nagyon erős mezőny, és a Balaton jelenleg nincs nemzetközi versenyben, zsugorodik a külföldi vendégek bázisa. Nem is „kommunikáljuk” külföldön a Balatont, nem tudok olyan komoly kampányokról, amelyek a legfőbb küldőpiacokon célzottan a Balatonról szólnának.

Balassa Balázs: Magyarországon Budapest az első turizmus tekintetében. A kommunikáció nagy része a fővárosról szól, és a maradékból kap valamennyit a mi régiónk. Egy egyeztetésen megkérdeztem egy meghatározó turisztikai szakembert, hogy miért nem része a koncepciónak a 84-es út felújítása, amely Bécsből, Sopronból lejön a Balatonhoz. Azt válaszolta, hogy arra nincs szükség: Bécsből a vendég menjen el Budapestre, és onnan majd autópályán le tud jönni a Balatonra. Nem azt erősítjük, hogy egyenesen jöjjön a Balatonra, hanem először mindenképpen menjen el Budapestre. Meg kell teremteni a direkt folyosókat is, a Balaton nagyot profitálna ezekből.

Kardos Gábor: A régi kádári koncepció helyett új társadalmi szerződést kellene kötni a helybéliek és az ország között, hogyan képzeljük el húsz-negyven-ötven éves távon a Balatont, milyen stratégia szerint építkezzünk. Ibizát vagy akár provence-i és toszkán modelleket utánzó fejlesztések helyett az egyre növekvő értékű kultúrtáj és élménykörnyezet kerülhetne fókuszba, amelynél a természeti háttérnek napról napra megnő az értéke.

Balassa Balázs: Maga a megközelítés rossz. Miért kell nekünk Ibizáról, más viszonylag jó turisztikai desztinációról beszélni, amikor a Balatonnak van egy sajátos adottsága, egyénisége: semmi más feladatunk nem lenne, mint ezt megőrizni, és erre építkezni…

Oláh Miklós: Ez az egyetlen út. Ha megnézzük a világ turizmusgazdaságának a történetét, hosszú távon azok a desztinációk maradtak fenn az elmúlt 150 év során, amelyek autentikus vonzerőkre építettek.

Kardos Gábor: Létezik viszont egy terület, ahol konkurensek vagyunk Budapesttel is, ez pedig az urbanizációs jövőképünk szempontjából fontos terület: hova fog költözni a legigényesebb célközönség? Jelenleg a Balaton-felvidék talán a legvonzóbb hazai régió, és emiatt nekünk nemcsak a turisztikára kell gondolnunk, hanem arra is, hogyan tudjuk egész évre idevonzani az embereket. Ez konkurens helyzet mondjuk a budai zöldövezetekkel. Felmérések szerint az országban nálunk várható a leghosszabb élettartam, nagyjából azonosak az adatok a fővárosi Rózsadombbal. Franciaországban is azt láttam, hogy az egyes régiók törekednek a tartós vonzerőre. A betondzsungeles urbanizáció mindenhol leszálló ágban van, a nagyvárosok levegője egyre szennyezettebb, el kell kezdenünk urbanisztikus modellként kommunikálni a Balatont. A leggyengébb pontunk az időjárás-függőség, ezért is lenne fontos elszakadni a gumimatracos turizmustól, és feljebb pozicionálni a Balatont nyáron is. Prioritásként kellene kezelnünk, hogy minden évben egyre több olyan ember költözzön ide, aki egész évben fenn tudja tartani legalább egy részét azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a minőségi szolgáltatás gerincét adják. Nem lehet felvenni két-három hónapra képzett kiszolgáló személyzetet, olyan tisztességes üzleti modell nincs.

Lugas: Milyen irányba kellene elvinni a balatoni tömegrendezvényeket, és ki hozhat döntéseket a témában?

Balassa Balázs: Minden település saját maga döntsön! A nagyobb rendezvényeknek is helyük van, de úgy kellene szervezni, szabályozni őket, hogy ne zavarják a többi települést. Egységes csendrendeletre van szükség az egész Balatonnál. Jelenleg minden településen eltérőek az előírások. Októberben, áprilisban mindenki boldog lenne, hogy lejön egy műrepülőverseny, úgyis kicsit halott a Balaton, viszont júliusban idehozni ekkora rendezvényt bűn.

Kardos Gábor: A nyári programoknak tisztán piaci alapon kellene működniük zéró közpénzzel. Ma ugyanis jelentős központi forrásokat a nyári programokra költenek el, ezeket kellene átcsoportosítani a szerkezetátalakításra.

Balassa Balázs: Ez a Balaton jövője. Minimum nyolc, de még inkább tizenkét hónapos szezon.

Balassa Balázs

Lugas: A vállalkozók zöme viszont nem hagyja a Balatonon a bevételeit, hanem kiviszi a régióból.

Kardos Gábor: A legnagyobb fesztiválok bevételeinek csak tíz-tizenöt százaléka marad helyben, miközben a környezetterhelésnek nyolcvan-kilencven százalékát kapja a régió. Ez nem fair, és nem fenntartható.

Oláh Miklós: Minden ilyen rendezvénynek vannak kedvezményezettjei, és vannak elszenvedői. A hétvégén ünnepelte Almádi város harmincadik születésnapját, az alkalomra pedig meghívta a Boban Marković Orkestart. Igen ám, de a koncerttől körülbelül kettő kilométerre, a Tobruki strandon zengett a lakodalmas rock, így pedig egyiket sem lehetett élvezni. Zamárdiban a Balaton Soundon – úgy mondják – 200 ezer forintot költ el egy fiatal, tehát hatalmas összegekről beszélünk. Úgy gondolom, itt az ideje olyan önkéntes, viszont a társult tagokra nézve kötelező önkormányzati együttműködésnek, ahol ezekről a programokról az érintettek egyeztetnek, és kompromisszumokat kötnek például úgy, hogy a kedvezményezettek kompenzálják a károsultakat.

Kardos Gábor: A Balaton számára a jövő útja lenne, ha megoldanánk vízibuszrendszerrel, lehetőleg több ponton és egész évben, az átkelést, hogy akár munkát lehessen vállalni a másik parton. Tévedés azt hinni, hogy mennyei adottság a Balaton-parti település: az év kilenc hónapjában átjárhatatlannak tűnő fal a Balaton. A helyiek egyébként nyáron sem nagyon járnak át a másik partra, ami urbanisztikailag is hátrányos. A belső piacról sosem hallok a régiófejlesztési fórumokon, pedig a régió gazdagodásának kulcsa lehetne, hogy minél több és magasabb igényt balatoni cégek elégítsenek ki. Helyi vállalkozók csináljanak minél több rendezvényt, de csak ha a nívó nem romlik. Ez viszont nem fog működni kistelepülési szinten.

Balassa Balázs: Ne rendezzünk a térségben ugyanakkor ugyanolyan programot, mert akkor a kettő agyoncsapja egymást. Óriási felelősségük van az önkormányzatoknak is. Szigligeten nincs a nyári időszakban olyan buli, koncert, amelyért ne kellene belépőt fizetni, viszont a komolyzenei koncertek és az őszi, téli programok ingyenesek.

Oláh Miklós: Előrejelzések szerint 2062-re 184 ezer állandó lakója lesz a régiónak, jelenleg 270 ezren vagyunk. Félelmetes mértékben elöregedik a helyben élő népesség. Annak érdekében, hogy negyven év múlva helyi érdekeltjei is maradjanak a régió turizmusgazdaságának, alapvető koncepcionális változtatásokra van szükség. Bár vannak már erre kísérletek, de nem gondolom, hogy a turisztikai szolgáltatásokat drónokkal lehetne a jövőben elvégeztetni.

Kardos Gábor: Rendkívül fontos az itt élő fiatalok jövőképe, amely jelenleg sajnos jellemzően az, hogy legalább telente Ausztriában fognak dolgozni.

Lugas: Aki úgy dönt, hogy a Balatonra költözik, az kizárólag turizmusból képes megélni?

Kardos Gábor: Egyelőre sajnos igen. Pontosan ezért kellene a Balatonhoz hozni cégeket az IT-szektorból, több ágazatban kellene gondolkodni. A mezőgazdaság is több embernek adhatna itt megélhetést, erősítve a helyi termék kínálatát.

Balassa Balázs: Úgy gondolom, a Balaton jelene, jövője a turizmus. Turizmusból nemcsak a szállodákban vagy a vendéglőkben dolgozó emberek élnek, hanem például a borászok, az infrastrukturális feltételeket biztosító szakemberek. A szállodákba kell karbantartó is, a turizmus piramisként generál más szolgáltatásokat.

Kardos Gábor: A fő szerkezeti gond az, hogy nem tudjuk itt tartani a nyári bevételeinket, ezért a régiónk gazdasági mutatói alulról súrolják az országos átlagot, ami nonszensz.

Oláh Miklós: Még a kétezres évek elején vizsgáltuk az itt lakókból álló vállalkozói szektort. Aztán megnéztük az ideiglenes működési és telephelyengedély alapján szolgáltató, főleg fővárosi, nagyvárosi körből, főszezonban koncentráltan a legnagyobb helyekre települt vállalkozókat. Ez az ezres nagyságrendű kör július elején érkezett, és augusztus 20-a után eltűnt. Tehát csak addig volt a Balatonnál, amíg tömeges kereslete volt, utána pedig kivitte és nyilván beforgatta a bevételét más vállalkozásaiba.

Oláh Miklós

Lugas: A vendéglátói kultúra mennyire alakul át? El tudunk szakadni a retrótól és a sokat megénekelt Kádár-kori színvonaltól?

Kardos Gábor: Próbálnak arculati, illetve itt-ott kínálati elemekben is fejlődni, de egyelőre marad a Kádár-kor bódéstílusa – helyenként már jobb konyhai és technológiai háttérrel. Abban is van pozitív elmozdulás, hogy egyre több ételt sütnek ki frissen, de ugyanúgy fagyasztott és nem helyi alapanyagokból. A mirelit a büfék bázisa sajnos, mivel ma még komoly befektetés friss alapanyaggal dolgozni. Elég pár esős nap vendégek nélkül, és ki kell dobni a drága alapanyagot.

Balassa Balázs: A „balatoni hekk” ettől függetlenül nem feltétlenül kellene, de nagyon sokan még nem a keszeget vagy süllőt szeretnék, hanem a hekket és a lángost. Még mindig megvan az a vendégkör, amelyik az emlékeiből él, ha lejön a Balatonhoz. A vendéglátósok zöme a lehetőségeihez mérten fejleszt, viszont van egy óriási gát, a munkaerőhiány. Ez jelenleg országos gond, noha sokszor a Balatonra élezik ki.

Kardos Gábor: Addig már szerencsére eljutottunk, hogy minden nagyobb strandon van legalább egy új hullámos, illetve minőségibb büfé a két-három gyengébb mellett, az arány pedig egyre javul. Van olyan vendéglátós, aki saját kertészetet működtet, de régiós szinten az ellenőrzött eredetű, ellenőrzött minőségű alapanyag minimális a piaci kínálatban. Sok étterem akár meg is venné a kapirgálós csirkét, de sajnos nincs a piacon.

Oláh Miklós: Vizsgálataink alapján látok arra lehetőséget, hogy ez jó irányba mozduljon. Lehetne kölcsönös érdekek alapján direkt beszállító hálózatokat kialakítani. Vannak viszont olyan jogszabályok, amelyek kifejezetten ellehetetlenítik az alapvető nyersanyagok piacra kerülését. Ha a tengerparton azt válaszolja nekünk a pincér, hogy nincs tengeri haluk, el sem hinnénk neki. Ehhez képest legális balatoni hal tulajdonképpen nem kerülhet balatoni étterem asztalára. Ugyanakkor legalább harminc olyan étterem van a térségben, amelyik a világ bármely pontján megállná már a helyét, de a mai napig balatoni halat csak horgászengedéllyel rendelkező emberek vehetnek ki a tóból, a vendégek maximum a környező tavak halait kóstolhatják…

Májusi felhőles a déli parton. A főszezon zsúfolt nyári időszakát már nem szabad erősíteni, mert élhetetlenné válik a Balaton
Fotó: Kurucz Árpád

Lugas: Mit lehet remélni a közeli jövőben a Balatonnál?

Oláh Miklós: Az igazán nagy kunszt a térségben, hogy a néha egymással is konkuráló vonzerőket egymás mellett úgy működtessük, hogy ne zavarják egymást. A több mint 300 milliárdos fejlesztéssel sok új konfliktus generálódik, amelyeket csak folyamatos egyeztetés révén lehet hosszú távon kezelni. Úgy, hogy békesség legyen a balatoni almafák meg szőlőtőkék árnyékában. Meggyőződésem, hogy csak a helyiek képesek az egész menedzselésére.

Kardos Gábor: El kellene engednünk végre a Balaton = turisztika = nyár képletet, hogy helyette komplex régiófejlesztésben gondolkodjunk. A turizmuson belül is leginkább azokra a kínálati elemekre koncentrálnék, amelyekkel a balatoni gazdaságot, társadalmat, polgárosodást sok más szálon keresztül erősíteni tudjuk. A fő, hogy félmilliós agglomerációként fejlesszük a Balatont! Kiemelten fontos, hogy ki a gazdája a régiónak, és e tekintetben meg kellene újítani az ország és a Balaton társadalmi szerződését, illetve konszenzust kialakítani arra nézve, hogy mi a fő fejlesztési irány turisztikailag, urbanisztikailag a régió szempontjából.

Balassa Balázs: Én hiszek abban, hogy egész éves lesz a Balaton, viszont ha tíz év múlva még kérdés lehet, hogy az őszi, a téli és a tavaszi szezon működik-e, akkor én úgy gondolom, hogy elvesztettük a csatát. Az egyetlen kiugrási lehetőségünk, hogy az értékeket, a települések egyediségét megőrizve fejlesszük a turizmust.