Elbontják a Nyugati téri felüljárót – vált ismertté a döntés a minap. Városképi szempontból rendkívül csúnya – magyarázta Tarlós István, hogy miért van szükség a bontásra. A főpolgármesternek igaza van, és a technokraták sok évtizedes uralma után nyugodtan merjünk ismét esztétikai ítéletet mondani (város)építészeti dolgokban! Igen, a felüljáró csúnya. Ahogy az aluljárók is azok. Meg a belvárosi autópályák is, a poros, kosszal borított, üresen álló bolthelyiségekkel és lakhatatlan házakkal a két oldalukon.
Ezek mind a XX. század második felének téves, zsákutcás városfejlesztési elméleteinek termékei. A hatvanas évektől a nyolcvanasokig, az autózás tömegessé válása idején terjedt el az a gondolati métely a vasfüggönytől keletre és nyugatra egyaránt, hogy az autózásnak kell alárendelni mindent a köztereken, hogy a sűrű szövetű, sűrűn lakott nagyvárosi központokon keresztül is soksávos sztrádákat kell keresztülvinni. Szerte a nyugati civilizációban tervezett katasztrófák történtek ekkoriban. Lebontották a legrégebbi amerikai nagyváros, Boston patinás óvárosát az autópálya-csomópontok miatt. Teleépítették Brüsszel szűk kis sorházas utcáit beton-brutalista vagy üveg-acél irodaházzal. London sem lett a bájos városképek tárháza a világháborús pusztítás utáni belvárosi falanszterbeépítésekkel.
De nekünk persze Budapest a legfontosabb: nagy szerencsénk, hogy az eklektikus, századelős házsorok tömegével megmaradtak, „csak” a közlekedési rendet, az utcák és közterek képét kell és lehet is átalakítani a XXI. századi, emberközpontúbb elvek szerint. Ez a munka – sokak örömére – már vagy két évtizede halad. Emlékszünk még arra, amikor a Deák téri gödör helyén szürke autóparkoló terült el? Vagy amikor nem is olyan régen zajos, büdös alagút kanyarodott végig a Ferenciek tere alatt?
Fotó: Fortepan
Nézzük meg most: a gödör környéke a főváros (ifjú) lakóinak és a turistáknak a találkozópontja lett mára, ahol a barcelonai La Ramblával vetekszik a pezsgés. Igen, a gyepet meg a kövezetet rendben kell tartani, de ez a normál ügymenet része. A Ferenciek tere pedig kibontakozott a csúf, feketéllő falak közül, és törtfehérben pompázó szabadtéri múzeuma lett a Monarchia-korabeli építészetnek. A gyalogosok újra birtokba vették a felszínt, zebra került a főútra, és újra megcsodálhatjuk a tér és a reprezentatív házak eredeti arányait és kosztól megtisztított, díszes homlokzatait – az épp mostanában elkészülő Párisi udvart is.
