Vezetési gyakorlatok

Csapvíz vagy palackos? Valóban bajok vannak az ivóvízzel? Nagy a tét: az egészségünk és a jövőnk. Megoldható együtt a kettő?

Nem kerülhet szennyezett víz a hálózatba Fotó: MTI–Beliczay László

Minden írás úgy kezdődik, hogy a magyar csapvíz minősége kiváló, az ellenőrzése szigorú, a káros­anyag-értékek mélyen az uniós szint alatt vannak. Mégis számtalan aggasztó hír kering az ivóvízben található, ki sem szűrhető antibiotikumoktól a hormonokon át a túladagolt fertőtlenítőig, és most itt az új, az ólompara. Ólmos víz folyik a csapból, olvashatjuk, és immár nem csak bulvárhírként. Vargha Márta biológus, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vízhigiéniáért felelős vezető főtanácsosa a tudomany.hu internetes lapban írt tanulmányában számol be a magyar ivóvíz minőségéről, és az ijesztően hangzó ólom itt is felbukkan. Nem csoda, hogy ezek után kartonszámra pakoljuk a bevásárlókocsiba az ásványvizet, így viszont, mint tudjuk, a PET-palackkal visszavonhatatlanul elszennyezzük a Földet. Már a Himaláján is műanyagszél fúj.

Magyarországon évente több mint 60 ezer ivóvízmintából összesen közel 900 ezer vizsgálatot végeznek, ezek alapján a szolgáltatott ivóvíz minősége megfelel az európai átlagnak, nyugtatja meg olvasóit Vargha Márta is. A jó ivóvíz legfontosabb jellemzője, hogy biztonságos és egészséges, sem kórokozókat, sem kémiai anyagokat, sem radioaktív anyagokat nem tartalmaz olyan mennyiségben, ami az ivóvizet fogyasztók egészségére ártalmas lehetne. Irreális elvárás ugyanakkor, hangsúlyozza tanulmányában, hogy a víz egyáltalán ne tartalmazzon szennyező anyagokat. Minél érzékenyebb vizsgálati módszert használnak, annál több „oda nem illő” komponenst találnak. A kérdés, hogy a kimutatott koncentrációban ezek jelentenek-e egészségügyi kockázatot. Példaként hozza fel az ivóvíz mikrobiológiai minőségének jellemzésére legrégebben és leg­általánosabban használt E. coli határértéket, ami 0. Ez azonban csak 100 ml mennyiségre értelmezhető. Ha több tíz liter vizet 100 ml-re koncentrálnának, és abban megvizsgálnák az E. coli számát, már lehet, hogy találnának, de csak elhanyagolható mértékben.

Hasonlóképpen közelítette meg a kérdést a Fővárosi Vízművek, mikor azt kérdeztük: kell-e­ tartani attól, hogy hormonok, gyógyszermaradványok kerülnek az ivóvízbe. Azt válaszolták, 20 millió pohár vizet kellene meginnunk ahhoz, hogy például egytablettányi (láz- és fájdalomcsillapító) ibuprofén hatóanyag a szervezetünkbe jusson. Mint írták: bár a kormányrendelet az ivóvízben a gyógyszerek és egyéb gyógyszergyári vegyi anyagok esetleges maradványának vizsgálatát nem írja elő, a cég a Budapesti Műszaki Egyetem szakértőinek bevonásával a Duna vizében, az ivóvízbázisokon, a vízkezelés előtti és utáni pontokon vizsgálta a leggyakrabban használt gyógyszerek, fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők hatóanyagainak – szteroid hormonok és nem szteroid jellegű vegyületek – esetleges jelenlétét. Kimutatható mennyiségben maradványt a nagy érzékenységű mérési technikákkal sem találtak, pedig azok a nanogrammnyi mennyiségeket is képesek jelezni. Ezek a vegyületek általában a felszíni vizekben találhatók meg, a Duna vízminősége azonban nemcsak sokkal jobb, mint más európai folyóké, de a parti szűrésű rendszeren a vegyületek nem is tudnak átjutni.

Az elmúlt évtizedekben, írja Vargha Márta, Magyarországon az ivóvíz arzénmentesítésére fordították a legtöbb pénzt és energiát. 2019-re sikerült a több mint 400-ról 16-ra csökkenteni az érintett települések számát. A vízhigiéniáért felelős szakembereknek a következő feladatuk a vízkezelésből származó kockázatok (különösen a fertőtlenítési melléktermékek) és az elosztóhálózatban az idők során felgyülemlett szennyezések kezelése. A lerakódások és az ezeken megtelepedő mikroorganizmusok ugyanis veszélyt jelenthetnek a vízminőségre. Vargha felhívja a figyelmet arra, hogy a vízóra utáni szakasz karbantartása már az ingatlantulajdonos felelőssége, és a vízminőség romlásának a kockázata az épületen belül a legnagyobb. Szűkebbek a csövek, melegebb a víz, többet áll, és a rendszerben különféle fémek is váltakoznak. Sokan szerelnek fel, használnak házi vízkezelőt, de ha nem tisztítják rendszeresen, több bajt okoznak vele, mint amennyit megoldanak.

Másfél kilométer hosszú vízvezeték-alagút a Gellért-hegy alatt. Félliteres ásványvíz áráért ezer
liter csapvizet ihatunk
Fotó: MTI–Beliczay László

Míg tehát az egy rendszerből ellátott településeken az ivóvíz minősége nagyjából azonos, a csapból kifolyó vízé mégis házról házra, akár lakásról lakásra más. A hálózatban bekövetkező másodlagos vízminőségromlás egyik leggyakoribb okozója az ólom. Ólomvezetékeket az 1970-es évek előtt a fő elosztóhálózat bekötő vezetékeként és az épületen belül kiépített rendszer anyagaként használtak. Az ólom az ókortól elfogadott fém volt – evőeszközöket, edényeket is gyártottak belőle –, a hetvenes évek elejétől, miután felismerték a toxikus hatását, betiltották egész Európában. Azóta új ólom vízvezetéket nem építenek be, de maradt még bőven a régi épületekben. Lehet, hogy a tulajdonosok nem is tudnak róla. A Fővárosi Vízművektől megtudtuk, hogy a fővezetékrendszerben már elvégezték az ólommentesítést, de maradtak még elenyésző számban ólom bekötővezetékek, melyek cseréje szintén a cég feladata lenne. Pályázati pénzekből tervezik elvégezni.

A korrózió során az ólom kioldódik a csövekből, valamint egyes ötvözetekből, például a bronzöntvényekből, rézcsövekből és szerelvényekből, bekerül a csapvízbe, onnan az emberi szervezetbe, és felszívódva a véráramba jut. Ugyan a korábbi, ólmozott benzinből, illetve az ólomtartalmú edénymázakból, festékekből adódó ólomterhelésnél ez jóval alacsonyabb, de károsíthatja a magzatot, kedvezőtlen hatással lehet a gyermekek mentális, szellemi fejlődésére, intelligenciaszintjére, a felnőtteknél pedig tápanyag-felszívódási zavarokat okozhat. Az egyetlen megoldás a vezetékek teljes cseréje (a részleges sokszor rosszabb hatásfokú), amíg ezt nem végezték el, csak a kármentés marad. Alkalmanként legalább egy-két, nyaralás után legalább öt percre meg kell engedni a csapot, hogy csökkenjen az ólom koncentrációja, az iváshoz és főzéshez pedig minden esetben hideg vizet kell használni, mert a meleg jobban oldja a fémeket. (A forralás még koncentrálja is.)

Tehát: csapvíz vagy palackos? A Föld lakosságának 11 százaléka nem tudja kinyitni a csapot, nem jut egészséges, tiszta ivóvízhez. Nem véletlen, hogy a helyzet romlását jövendölve sokan világméretű vízháborút vizionálnak. Mi pedig még válogathatunk is. A csapból engedett ivóvízért literenként alig 0,2 forintot fizetünk, a legolcsóbb ásványvízért minimum harmincat. Mégis 1990 óta évi négyről 126 literre nőtt a Magyarországon az egy emberre eső ásványvízfogyasztás, ezzel beértük az uniót. Miközben egy félliteres ásványvíz áráért közel ezer liter csapvizet ihatunk, egyetlen palack ásványvíz előállításához is hárompalacknyi vízre van szükség. Magyarországon a műanyaghulladéknak csak a 17 százalékát hasznosítják, a többi megy a lerakókba. A világon évente 350 ezer milliárd tonna műanyagot gyártanak, ebből 78 milliárd tonna a csomagolóanyag. Az unió ugyan betiltja a szívószálat és az egyszer használatos kanalat, ám a környezetvédelmi problémákra szakosodott Trucost amerikai intézet kiszámolta, hogy ha a műanyag csomagolásokat kiváltanák természetes anyagokkal, a környezeti károk költsége – üvegházhatás, gyártás, szállítás, gázkibocsátás, talaj- és vízszennyezés – évi 139-ről 533 milliárd dollárra ugrana.

Minden ivóvízforrásnak – a csapvíztől a tisztított vízen át a palackozott ásványvízig – van valamilyen, előállítással összefüggő minőségi kockázata, józanít ki a tanulmányában Vargha Márta. A környezeti hatások következtében a kockázatok változhatnak, a kimutatási módszerek fejlődésével pedig folyton újabbakra derül fény. Miközben tehát egyre többet tudunk, fejlődik a technológia, minden probléma megoldásával újabbakat is előállítunk.