Virágcserép és macskaszag

Kalandos pályafutásomra visszatekintve nem vagyok biztos abban, hogy érdemes volt angliai élményekre cserélni itthoni életemet. Hiába mondták a barátaim: „Ne menj el!” Meg akartam tanulni angolul.

Szerényi Gábor rajza

Az angol munkaközvetítő cég tegnap megüzente, nem írhatok le semmit. Nem létezik a történetem. Csakhogy itt van, a fejemben, és lennie kell olyan helyzetnek, amelyben a saját egészségem és méltóságom védelmében végigmondhatom. Visszakérdeztem: nem mesélhetem el a pszichológusomnak, a gyóntatópapomnak, a spirituális vezetőnek, esetleg a szakszervezeti képviselőnek? Mire jött a felelet: „Ez kizárólag a gondozott története. Ha megosztja, annak fegyelmi eljárás lehet az következménye.” Még mindig jobb, mint ha kártérítési pert akasztanának a nyakamba.

Tíz éve teljes megelégedéssel gondoltam az állásomra. Gondoskodhattam valakiről, és közben kinyílt előttem a világ. Itthon kerestem százötvenezret, Angliában hat-hétszázezret nettóban, és az egész ment a számlámra, mert szállásra, étkezésre sem költöttem. Cserébe türelmesnek kellett lennem. Segítőkésznek. Mindent el kellett viselnem, mosolyogva. Megfigyeltem, a kelet-közép-európaiak erre különösen alkalmasak: lengyelekkel, románokkal, magyarokkal váltjuk egymás azóta is, a gondozottak elmondják: együttműködőek, az új élményekre nyitottak és barátságosak vagyunk. A kulturális távolság sem akkora közöttünk, mint az afroamerikai vagy a muzulmán bevándorlók esetében.

A szolgálatkészség, az elesett emberek iránti érzékenység valóban nem hiányzik belőlük, és ami a fő: nem lázadunk. Ez különösen a kárpátaljai vagy az erdélyi magyarokra igaz, de az anyaországiak is alázatosabbak a nyugati gondozóknál. A munkáltató cég pedig tudja, kiszolgáltatottak vagyunk – mi nem fogunk idős embereknek durván beszólni, nem fogunk egyik napról a másikra felmondani, hiszen ha utcára kerülünk, pár hét alatt elszáll a megtakarítás.

Évekig szolgáltatást nyújtottam: a tehetősebbek megfizették, hogy beköltözöm a házukba, és egész nap kísérem, gondozom az idős családtagot. Több helyen a szülő halála után is megmaradt, barátsággá alakult a jó kapcsolat, ám az életminőségem lassanként megváltozott. Az otthoni idősgondozás széles réteg számára elérhetővé vált Angliában, szükség esetén csak igényelni kell, jól szervezett cégek közvetítik a munkaerőt, és az állam biztosítja az ellátási díj jelentős részét. A társadalmi ellátórendszernek köszönhető a felszerelés, a kerekesszék, az emelőeszköz, mert papíron bennünket, gondozókat is véd a rendszer, hogy ne kelljen akár a saját súlyunknál is nagyobbat emelnünk – egy helyütt összeszámoltam: napi huszonnégyszer –, bár végül mindig kiderül, a gondozott azért kér férfi segítőt, mert mégiscsak azt szeretné, hogy emelgessék. Az utolsó helyemen, amikor először kisegítettem azt a túlsúlyos, bolond nőt az autóból, amint felemeltem, máris visított: „Benyúltál, benyúltál!” – ezek után próbáltam ügyesen egyensúlyozni, megtartani a combomon, el lehet képzelni azt a cirkuszi mutatványt…

Az utóbbi időben úgy éreztem, nem tudom tovább tűrni a felém irányuló agressziót. Korábban is cselédként kezeltek, de a tehetős réteg reflektáltan viselkedett, és a szép környezetben valahogy könnyebb volt elviselni, ha rám üvöltöttek, miközben éreztem, mégiscsak emberszámba vesznek – hosszasan beszélgettem történelemről, emberi sorsokról angol úriemberekkel. Egy háborús hős dúsgazdag özvegye a gondozáson túl is folyamatosan dolgoztatott, ha végeztem a házimunkával, a kertészkedés következett, és naponta kitalálta, mit kell főznöm, ami végül jó iskolának bizonyult, a szuflé készítésében például egész nagy gyakorlatra tettem szert.

Azóta új szerződésekkel szabályozták ezt a területet is: a gondozó csak gondozói munkát végezhet, pluszmunkáért sem fogadhatunk el pénzt. Az új helyzetben viszont gyakoribbá váltak a vádaskodások, sokan még azt is megnézik, hány paradicsomot eszik meg az ember. De a közvetítő cég megmondta: nekik nem kötelező munkát ajánlani, nekünk pedig nem kötelező elfogadni a felkínált helyet. Szóval: aki sokat válogat, az ne csodálkozzék, ha parkolópályára kerül hónapokra.

Az új helyen – mintha csak egy kisregénybe léptem volna be – macska dörgölőzött a lábamhoz az angol stílusú, belvárosi házban, és én lehajoltam hozzá, mert eszembe jutott, hogy Jordan Peterson a káosz elkerülésének utolsó szabályaként azt ajánlja, simogassuk meg az utunkba kerülő macskákat. A tulajdonos, egy fiatal nő bevezetett a lakásába, ahol macskaszag keveredett a doh szagával, rendetlenség volt, és hideg. A gondozottat – akár egy cserép virágot – berakták a szobába, délután megismerhettem a bácsi kalandos és sikerekben gazdag élettörténetét, hosszan beszélgettünk. Közben az előző gondozó már búcsúzott, pizzát rendelt, és pezsgőt bontott, a bácsi lánya meg furcsán, erotikusan viselkedett, amire nem reagáltam, de felmerült bennem, minek ide egyáltalán segítő, amikor a lány önkéntes munkát végez egy macskás menhelyen – ezzel az erővel az apját is gondozhatná…

Aztán váratlanul felcsattant a nő, hisztis kirohanást intézett ellenem, és kitett az utcára. Csak hüledeztem, az apja is értetlenkedett, miért küld el, mikor olyan jót beszélgettünk, éppen ilyen gondozóra vágyott. Este kilenckor két bőrönddel, a harminccentis hóban ott álltam a nagy, angol éjszakában. Aztán menni kellett raportra a céghez, ott megtudtam, nem én hibáztam, gyanújuk szerint a nőnek viszonya lehetett az előző gondozóval.

Szerényi Gábor rajza

Ha nincs ez a munka, soha ilyen társadalmi rétegből való emberekkel nem hoz össze a sors. Korábban számomra ismeretlen nyelvi szinttel, az angol trágár beszéddel is kint találkoztam először ekkora dózisban. Folyamatosan káromkodó, részeges, szexfüggő gondozottjaim is voltak, egy helyen ösvényt kellett vágnom a szemétben és koszban, hogy bejussak a szobámba. A következő hely is maga volt a pokol. Pedig fel sem merült, hogy agresszív, akit a cég ajánlott, csak annyit mondtak, az idős hölgy nem szereti az ellenkezést, kedveli viszont a játékot. Ez azt jelentette, hogy órákon át kellett vele kártyázni, sokszor éjszakába nyúlóan. A munka törvénykönyve szerint Angliában tizenegy óra egybefüggő nyugalmi idő jár a gondozónak, ezért inkább hagytam győzni, csak már pihenhessek. Egy este olyan volt a kártyajárás, hogy gondoltam, előbb végzek, ha megnyerem a partit, erre a nő nekem esett, és összekarmolt.

Kifejezetten agresszív volt: vezetés közben – a bal oldali közlekedést már megszoktam – nyúlkált mindenfelé, és azt mondta, ha nem engedem, hogy használja a sebességváltót, ki vagyok rúgva. Mert ezt ő nagyon könnyen megteheti. Napjában többször is kirúgott, és többször elmondta, nem érdekli a munka törvénykönyve, kényszeríteni akart arra, hogy levegyem a kesztyűmet, amikor a fenekét mosom, és dörzsöljem hosszabb ideig. Különben őrültségnek tartom azt a boszorkányüldözést, amely Angliában tapasztalható az abúzussal kapcsolatban, de amikor kártyázás közben a térdemet simogatja, meg a karomon a szőrt, akkor ez az ő szabályuk szerint kimeríti a szexuális visszaélés fogalmát.

A közvetítő cég tájékoztatása szerint a nő döntésképes és normális, miközben a családja mindig csak minimális pénzt hagy a számláján. Megkérdeztem ezekről a napközi otthon vezetőjét – mert közösségbe is járt, öt órát hetente –, hogy vannak-e hasonló tapasztalatai. Mondta, hogy igen. De mégsem lett volna szabad megkérdeznem, mert az együttérző vezető riadót fújt, szólt a közvetítő cégnek, hogy itt egy fiatalember abúzusnak van kitéve, mire azonnal hívott a munkaadóm: fél órám van összepakolni és elhagyni az asszony lakását. Aztán hozzátették, ez nem az én történetem, nem vezethetek saját naplót, és a munkanaplóba is csak azt jelezhetem, milyen pluszt nyújtottam, milyen választásokat biztosítottam a hölgynek, mivel segítettem elő a jóllétét, hogyan támogattam az emberi méltóságát. Ezek ennek a világnak a kulcsszavai…

A gondozott személyiségi jogai miatt, ami velem történt, nem létezik.

Lejegyezte: Tóth Ida

Ki fogja ellátni a szülőket?

Az európaiak ma tovább élnek, kevesebb gyermeket vállalnak, és korábban mennek nyugdíjba, mint az ezredforduló idején. Ez a jelenség az úgynevezett baby boom nemzedék nyugdíjba vonulásától kezdve a generációk közötti egyensúlyvesztéshez vezet – a korfa felbillenésének hívják ezt a 2010 óta egyre inkább érzékelhető problémát. Az egyensúlyhiány változásokat idéz elő a munkaerőpiacon, a szociális ellátó- és védelmi rendszerben, valamint az egészségügyben.

Anglia az idősellátás terén mindenki számára elérhető, egyenlő ellátásra törekszik olyan szolgáltatásokkal, amelyek a függetlenség és az emberi méltóság megőrzését célozzák nyugdíjaskorban is. Amennyiben valaki a jövedelmi helyzete alapján nem képes kifizetni azt az összeget, amelyet ellátási hozzájárulásként számára megállapítottak, kérhet támogatást. Ennek megítélése a kérelmező jövedelem- és vagyonvizsgálata alapján történik.

Udvari Andrea szociológus Az idősellátás helyzete Magyarországon című kutatási jelentésében évekkel ezelőtt megjósolta, hazánk sem kerülheti el a szembesülést a demográfiai helyzetből fakadó következményekkel, belátható időn belül radikális reformokra, új megközelítésre lesz szükség a szociálpolitikában. Idősödés Magyarországon címmel rendeztek konferenciát a napokban, amelyen Gyarmati Andrea szociológus a hazai helyzetkép felvázolása után kifejtette: erősödő állami szerepvállalásra van szükség.

Az Idősödés, idősellátás Magyarországon címmel publikált kutatási eredmények szerint ugyanis a gondozási szükséglet folyamatosan nő Magyarországon, a 65 év feletti korosztály létszáma 1,8 millió, közülük 1,3 millióan élnek valamilyen korlátozottsággal, de csupán a korcsoport hét százalékának elérhető az otthonközeli ellátás, házi segítségnyújtás. Az alapszolgáltatások biztosítása (étkeztetés, házi segítségnyújtás) minden települési önkormányzat számára kötelező, a kapacitások azonban egyenlőtlenül oszlanak el. Jellemző az információhiány: az idősek kétharmada nem is tudja, mire lenne jogosult.

A gyermekvállalás időszakának kitolódásával a „szendvics-generáció” kevésbé tud időt szakítani a szülők gondozására. A felnőtt családtagjukat ápolók száma európai összehasonlításban nálunk alacsony, 400-500 ezerre tehető, számuk további csökkenését pedig előrevetíti, hogy egyre több idős embernek nincs gyermeke, illetve a középnemzedék tagjai közül is sokan kivándorolnak. Ha gyengül a generációk közötti szolidaritás, és ezzel párhuzamosan megerősödik az állami szerepvállalás, néhány éven belül általánossá válhat Magyarországon az idősgondozás nyugat-európai gyakorlata. Annak minden anomáliájával együtt. A folyamatos otthoni gondozáshoz szükséges például egy külön szoba, és a segítő étkeztetéséről sem szabad megfeledkezni. Meg az együttélés szabályairól.

Ez utóbbi talán a legkritikusabb, hiszen a magánélethez való jog könnyen csorbul, ha érdekből élnek egy fedél alatt a felek. Milyen fenyegetésnek van kitéve a gondozó, és mennyire kiszolgáltatott a gondozott? Ez egyéni megítélés alá esik, de ha elfajul a helyzet, nem feltétlenül tud igazságot szolgáltatni a jog. Menyhárd Attila A magánélethez való jog elméleti alapjai című tanulmányában megállapítja, „aligha van a jognak homályosabb fogalma, mint a magánélethez való jog, és ennek több oka is van. A magánélet védelme nagyon erősen kötődik az egyén és a közösség kapcsolatának megítéléséhez, és ennek tükrében folyamatosan változik a tartalma, és változnak a védelem határai is.”

De mi történik, ha a gondozó szólásszabadsága csorbul – nem mondhatja el, miféle atrocitásoknak van kitéve –, mert azzal megsértené a gondozott személyiségi jogait? Menyhárd szerint a szólásszabadság és a magánélethez való jog összeütközése esetén nagyon nehezen lehet megfogalmazni a szükséges támpontokat a jogalkalmazás számára. Ezeknek a helyzeteknek nincsenek eleve adott megoldásaik. Pereskedés helyett talán jobb, ha megmarad az egymás iránti szolidaritás – az idősgondozás éveiben is. T. I.