Aláásott emlékmű

Magyar nyelvű emléktáblája van több helyen is a szigeten, még utcát is elneveztek róla. Gróf Benyovszky Móric a XVIII. század talán legvakmerőbb kalandora volt. Bejárta a Távol-Kelet számtalan országát, eljutott messzi vidékekre, de leginkább Madagaszkár királyaként emlékezhetünk rá. Róla írt könyvet Vad tengereken címmel Jean-Christophe Rufin, aki néhány napja Budapest vendége volt.

Halász Madagaszkár fővárosának, Antananarivónak a külterületén. Az alapproblémák ma is változatlanok Fotó: Thomas Mukoya Forrás: Reuters

– Mikor találkozott először a gróf nevével?

– Lengyelországban, Krakkóban szereztem róla tudomást először. Egy svájci–francia szerkesztővel beszélgettem, aki férjhez ment egy lengyel férfihez. Épp akkor adták ki franciául Benyovszky önéletrajzát. Ők nyomták a kezembe a könyvet. Mindig is érdekelt a gróf alakja, de húsz év kellett ahhoz, hogy végül megírjam a könyvet. Vagyis megtaláljam azt a formát, amelyik érdekes számomra.

– Olvasás közben azt érzékeltem, hogy önnek nem Benyovszky Móric identitása volt fontos. Móric gróf szájába adta, hogy „én félig magyar, félig lengyel vagyok”. Jól gondolom?

– Igen, számomra Benyovszky az Osztrák–Magyar Monarchia gyermeke. Akkoriban ez egyáltalán nem volt probléma, többnyelvű vidéken született. De nagyon érdekes megfigyelni, hogy a halála után ennyi idő elteltével még Madagaszkáron is mekkora versengés folyik szlovákok, lengyelek, magyarok között, hogy ki hány utcát, emlékművet nevezzen el a grófról. És számtalan alapítvány is működik ilyen néven.

– Mi természetesen magyarnak tartjuk őt. Népszerű filmsorozat mutatta be életét, és létezik egy társaság is, amely programokat szervez, kutat, és könyvet is megjelentetett…

– Mindez megerősíti az afrikaiak számára, hogy ha a fehérek valamit keresnek, kutatnak ott, akkor az fontos hely, ahol biztosan lenni kell valami értékesnek is. Ezért azon a helyen, ahol a gróf az utolsó csatáját vívta a franciák ellen – akik végül megölték őt –, szóval ott, a dombok tövében még mindig keresik a maradványait. Aztán van egy kis emlékmű is, és az afrikaiak úgy gondolják, hogy ha van emlékmű, akkor biztos el is rejtettek az alá valamit. Évek óta túrják a földet. Nincs semmijük, ezért legtöbbször kézzel. Már hatalmas a lyuk, és megvan annak a veszélye, hogy egyszer az egész emlékmű kidől. Mégis szakadatlanul keresik Benyovszky kincsét, amelyet ott rejthettek el halála után. Amikor ott voltam, akkor is láttam olyan helyieket, akik épp ástak. Amikor észrevettek, elszaladtak, de ez is azt bizonyítja, hogy noha a gróf már rég halott, mégis eleven az alakja. Én ezt szépnek találom.

Halász Madagaszkár fővárosának, Antananarivónak a külterületén. Az alapproblémák ma is változatlanok
Fotó: Reuters

– Miért nem lineáris történetet írt, olyat, amelyik Benyovszky születésekor kezdődik, és amelyik a halálakor végződik?

– Azért, mert a könyv írásakor az egyik nehézség az volt, hogy ő már megírta az önéletrajzát. Sokat töprengtem. Ha megírom ugyanazt a történetet, mint amelyet ő egyes szám első személyben, akkor az egy másik önéletrajz lesz. Mindig nehézkes, ha valaki már megírta a saját történetét, és megpróbáljuk azt feldolgozni. Jobban nem tudjuk, mint ő – ez biztos. Megpróbáltam egyes szám harmadik személyben, de nem lett jó. Ekkor rájöttem, hogy két személyt kell szerepeltetni, őt és a feleségét. És nem az írott, hanem a beszélt nyelvi szerkezetet használtam. Ezért úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha a végén kezdem, Benyovszky legutolsó nagy utazásánál. Különleges út volt ez, amely valós történelmi tényen alapul. Azt tudjuk, hogy találkozott Benjamin Franklinnal, de ez Párizsban történt, én pedig Amerikában képzeltem el a találkozást. Benyovszky Móric egész életében tisztelettel tekintett Amerikára. De ugyanígy volt Európával, sőt az egész világgal. Ő felfedezni akart, kutatott az új ismeretek után. Mindent tudni akart, minden érdekelte.

– Benyovszky egy kicsit a magyar Don Quijote?

– Igen, de nem csak kalandokat keresett. Az önéletrajzi írása az Amerikai Egyesült Államok megszületésével ért véget. Nem királyságot akart létrehozni Madagaszkáron sem, inkább az egyesült nemzetet. Ezért kellett meghalnia. Hiszen teljesen más eszmét hirdetett, mint a kolonializmus, a gyarmatosítók. Ezért ölték meg a franciák. Valóban van benne Don Quijote-i a sok-sok kalanddal, de ez nem l’art pour l’art kalandozás. Neki céljai voltak.

– Milyen céljai?

– Utazni akart, és látni. Ez a különbség a XVII. századi racionalista szerzőkkel szemben. Descartes és társai inkább szobatudósok voltak. Minden ott született, saját házukban. Ezzel szemben a felvilágosodás szerzői sokat utaztak, és a gondolatok „útközben” jutottak eszükbe. Minden érdekelte őket, ezért indultak el felfedezni a világot. Hogy élnek az indiánok? Hogy élnek az afrikaiak? – ez izgatta őket. Egyébként szerintem ez a fajta „tudásvágy” először nem volt Benyovszkyra jellemző. Csak miután deportálták őt Vlagyivosztokba. Ahogy menekült, és megismerte Japánt, Kínát vagy Afrika egyes részeit, úgy kezdett egyre szélesebb látókörben gondolkodni.

– Biztos ismeri a vitát, amelyet Edward Said palesztin származású amerikai publicista kezdeményezett Franciaországban. 1985-ben írta Orientalizmus című művét. Szerinte az egész Kelet-kutatás, ez a fajta tudomány is egy célt szolgált a XVIII–XIX. században: a gyarmatosítást. Ezért mentek nyelvészek, történészek, földrajztudósok és mások Afrikába, Ázsiába. Hogy a gyarmatosítókat kiszolgálják, hogy hasznos információkat nyújtsanak nekik a helyiek leigázásához. Ez a helyzet Benyovszkyval is? Azért ölték meg a franciák, mert nem akart részt venni a gyarmatosításban?

– Igen, ez a gróf nagy tragédiája, ő félreértette a francia király akaratát. Soha nem kérték tőle, hogy az egész szigetet foglalja el. Csak egy kis része kellett a királynak. Hogy hajók tudjanak ott kikötni. De Benyovszky szélesebb látókörben nézte a dolgokat. Pragmatikus utat járt be. Az elején csak a túlélésre játszott, később azonban változtatott, és a gyarmatosítóból felszabadító lett.

Fotó: Libri Kiadó

– Saidnak igaza volt az orientalizmussal kapcsolatban? Úgy kérdezem önt, mint aki orvosként szolgált a harmadik világban vagy mint korábbi szenegáli nagykövetet.

– Igen, de ez komplikált kérdés. Több afrikai országban nem volt írott nyelv, és a gyarmatosítók adtak nyelvtant a helyieknek, szótárt írtak, vagyis hoztak nekik sok mindent. Az orientalizmusból, a Kelet-kutatásból komoly hasznuk is lett ezeknek az országoknak. És vannak olyan szereplők, mint a telefon feltalálójának, Bellnek a lánya, Gertrude például. Régész volt, egyben Arábiai Lawrence ezredes barátnője. A felfedezései révén létrehozta az orientalizmus alapjait, de mint barátnő ott volt az ezredes csatáiban, gyarmatosító küzdelmeiben is. Sokszor tehát keveredtek a dolgok.

– És mit mondanak a malgasok? Benyovszky a királyuk volt?

– Ez a kérdés manapság már nem annyira beszédtéma a madagaszkáriak körében. Akik ismerik a grófot, ők általában értelmiségiek. De még közöttük is más és más a megítélés. Vannak olyanok, akik szerint Benyovszky bolond volt. És nem is hisznek el sok mindent, ami történt vele a szigeten. Ma már mindezt meghaladta a tudomány, hiszen konkrét eseményekről tudunk vele kapcsolatban. Aztán vannak, akik csak mint gyarmatosítóra tekintenek rá. És vannak, akik szerint felszabadító. A legfontosabb szerepe talán a sziget egyesítési kísérletében volt, hiszen a probléma azóta sem változott. Az afrikai ország ma is megosztott állam. Az egyesítés ma is fontos lenne. Benyovszky is igazán csak a part menti népeket egyesítette, az ország belső részének lakosait nem tudta meggyőzni, hogy ugyanígy cselekedjenek. Ma is az ország központi része az erősebb, a gazdagabb, ott található a főváros, Antananarivo is.

– Vagyis ma is várják a helyiek Benyovszkyt?

– Igen, várják, hiszen szükség lenne rá. De ma már valószínűleg nem magyar lenne az egyesítő uralkodó.

Jean-Christophe Rufin könyvei közül Az Abesszin, az Iszfahán megmentése vagy a Brazilvörös magyarul is megjelent. Rufin sokáig orvos, majd diplomata volt.

Ő töltötte be Franciaország dakari nagyköveti posztját. A Francia Akadémia tagja, aki a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat is megkapta. Legutóbbi műve a Vad tengereken – Benyovszky gróf kalandos élete című regény, amely a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.