Ismerik a „pitykézést”? Igen egyszerű játék: bottal kihúzott startvonalról behajolva „lyukra” kell aprópénzeket dobálni. Szakszerűbben szólva: pénzt csúsztatni. Aki a lyuk közepére dobja-csúsztatja pénzérméjét, egyúttal kiütve a korábbi vezető pozícióban ott heverő pénzdarabot, az győz. Mi snúrozásnak hívtuk gyerekkoromban (a német Schnur szó jelentése zsinór, mert eleinte kihúzott vagy lefektetett madzaggal játszották), és fal felé céloztunk tíz-, húsz-, ötvenfilléresekkel – de már nem Gyulán.
Gyerekkor: ott kezdődik a beavatás. A Lugas tárcaírója, Ambrus Lajos négyéves kisfiú, amikor megérkezik életébe „a tér szabad birtoklásának és a világmegtapasztalás titokzatosságának fájdalma és öröme”. Egyszóval elindul kis talicskájával, és eltéved – de persze aztán megkerül. Gyulán talán nem is lehet elveszni. Most már biztosan nem, mert megjelent a Várostérkép című kötet, amellyel felfedezhetjük a századok óta változásban lévő dél-alföldi települést, a Zsinór utcát (nevét nyílegyenes szabása miatt kapta), az Újvárost, a Holt-Köröst vagy a várat, amelyről makacsul tartja magát a hiedelem, hogy alagút-összeköttetésben áll az iskolaépülettel. A város mellett feltérképezhetjük az emberi lét állomásait: a gyerekkort és az ifjú éveket – amikor meg sem kottyan elmerülni egy folyóvá duzzadt csatornában hófúvásos téli éjszakán –, majd a már megállapodott évtizedeket. Ambrus Lajos családtörténetté táguló életrajzi kötete a szülővárosban játszódik, amely szintén éli a maga történetét törökkel vagy osztrákkal a falai között, szorgalmas mesteremberekkel a műhelyudvaron, megrakott szekerekkel a földeken. Szemünk előtt felcsap a láng: pipatűzként indul, de elharapódzik, és felperzseli a város jó részét 1801. július 9-én.
Nem pillanatfelvételt kapunk tehát Gyuláról, hanem az élő és pulzáló szülőföld regéjét. Rápillantunk a környező lápvilágra, a Fehér- és Fekete-Körös medencéjére, ahonnan valamikor egész Debrecenig el lehetett jutni csónakon. És a kötet horizontja egyre tágul, a szerző sík vidékhez szokott szemmel végigtekint a Kárpát-medencén. Térkép fölött töpreng, majd a látványt összeveti a belső képpel – emlékeivel –, s ami megszületik: a szülőföld, egymásra rakódott korok térképe és személyes történelem.
