Kultúrharc

Készül a válasz a csernobili katasztrófáról szóló amerikai filmre. Az orosz alkotók tagadják ezt, szerintük ők más szempontokat állítanak a televíziós sorozat központi témájának. Akarva-akaratlanul mégiscsak felmerül a két hatalmas ország közötti szembenállás.

A látogatók által hozott játék babák egy elhagyatott pripjatyi óvodában Fotó: Gleb Garanich Forrás: Reuters

A történelmet a győztesek írják – ezzel az alaptétellel nem tud mit kezdeni a hivatalos orosz média az amerikai HBO tévécsatorna Csernobil című sorozatát bírálva. Az ötrészes játékfilmsorozat magyarországi vetítése a közelmúltban ért véget, ahogy az oroszországi bemutató is. A film, amelynek témája a Szovjetunióban 1986 áprilisában történt atomkatasztrófa, szerte a világon rendkívül jó kritikát kapott. Dicsérték a színészi játékot, a korhű megjelenést, a tények alapos ismeretét, amelyekből a sorozat megszületett. Az orosz filmkritikusok is igen magasra értékelték az alkotást: tízes listán 9,1 pontot kapott. Ennél még magasabb osztályzatot érdemelt ki az orosz tévénézőktől, ők 9,6-os pontszámot adtak a filmre.

A filmítészek és a közönség körében is nagy a siker, akkor hol itt a baj? A Kremlhez közel álló sajtó nem akar nyugvópontra jutni az amerikai sorozat kapcsán. Először is „szégyennek” nevezi, hogy Hollywood vitte filmre a sztorit, amelynek szerintük az akkori hősökről kellett volna szólnia. A likvidátorok, a különféle károkat felszámolók – tűzoltók, az egészségügyi személyzet tagjai, bányászok, technikusok, mérnökök – önfeláldozó tetteiről a Putyin-barát sajtó szerint az amerikai sorozatban kevés szó esett.

Felhívják a figyelmet a szerintük olyan ténybeli csúsztatásokra, amelyek a valóságban nem vagy nem úgy történtek meg. Például nem egy ma is élő likvidátor elmondta, hogy őket nem erőszakkal kényszerítették a feladat elvégzésére, hanem önként vállalták azt. Igaz, ekkor még csak azt tudták, hogy robbanás történt a csernobili atomerőműben, ennek következményeiről azonban igencsak hiányos tudásuk volt, mint akkor a felső vezetésnek is. Csak igen kevés embernek voltak ismeretei a nukleáris sugárzás mibenlétéről. Azt viszont határozottan cáfolták, hogy géppisztolyos katonák „felügyelete alatt” végezték volna munkájukat. Míg a megkérdezett likvidátorok szinte mindegyike azt állította, hogy az amerikai változat nagy vonalakban rendben volt. Sőt volt, aki örült, hogy külföldön is felfigyeltek az ügyükre.

Az utóbbi napokban nemcsak az orosz sajtó kérte ki a véleményüket, hanem számos nyugati újságíró is érdeklődött náluk. Megkeresték Alekszej Ananyenkót is, ő a három atomerőművi dolgozó egyike volt, akik az égő atomreaktor alatt lévő hatalmas víztartályt leengedték, amivel megakadályoztak egy második robbanást. A film szerint ezzel a tettükkel „milliók életét mentették meg”. Van olyan szakértő, aki ezt cáfolja, mindenesetre halált megvető bátorságot tanúsítottak. Az amerikai változat szerint önkéntesként jelentkeztek a veszélyes feladatra, a valóságban kijelölték őket. „Nem vagyok hős, csak tettem a dolgomat” – összegezte Ananyenko, aki egészen nyugdíjazásáig az erőműben dolgozott. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva Alekszej Breusz, aki 1986-ban az erőmű technikusa volt, a következőket mondta: „A sorozatból úgy tűnt, mintha az emberek rettegtek volna főnökeiktől, és amikor bekövetkezett a baj, akkor hanyatt-homlok menekültek. Ez nem így volt, senki sem futott el a robbanás után, mindenki megpróbálta menteni a sérülteket.” Mások felvetették, hogy az erőműben semmilyen sugárbiztos bunker nem volt, ahol a vezetők tanácskoztak volna.

A látogatók által hozott játék babák egy elhagyatott pripjatyi óvodában
Fotó: Reuters

A három főszereplő közül kettő valóságos személy, a harmadik, a minszki tudós asszony kitalált. A két másik színész által – egyébként kiválóan – eljátszott személyiség, a miniszterelnök-helyettes és a moszkvai Kurcsatov Intézet kutatója és pártvezetője, Legaszov is inkább fogaskerekek voltak a gépezetben, mint a rendszer nagy leleplezői. Az atomfizikus Legaszov nem szólalt fel a Csernobil-per első tárgyalásán.

Ezek a felvetések jogosak lennének, ha Craig Mazin, az HBO-film mindenese – forgatókönyvírója és producere – dokumentumfilmet forgatott volna Csernobilról, ám ő a dramatizált változatot készítette el – vetette fel a The Guardian brit napilap vitába szállva az orosz bírálókkal. Az amerikai filmet egyébként Fehéroroszországban vették fel. Itt készült a Csernobilról szóló 12 részes orosz változat is. Az alkotók tagadják, hogy valamilyen válaszfilmet készítettek volna az amerikai sorozatra. Már tavaly felvették a tévéfilmet, jelenleg az utómunkálatok folynak, leghamarabb az idén ősz végén kerülhet sor a bemutatójára. A nyugati sajtó viszont úgy tekint az orosz változatra, mint a Kreml megrendelésére készült saját „hazafias” verzióra. Természetesen nincs olyan cikk, amely ne emelné ki, hogy a kormányközeli NTV orosz csatorna áll a sorozat mögött. A végköltsége ismeretlen, az viszont tudott, hogy az orosz kulturális minisztérium 30 millió rubellel, mintegy 400 ezer dollárral támogatja a filmet. Az NTV a Gazprom, a gázipari óriás tulajdona, kapcsolata nem kérdéses az orosz felső vezetéssel, hiszen az energiaexport is stratégiai ügy. Innen már csak egy ugrás az „összeesküvés-elmélet”: valószínűleg a Roszatom is érdekelt az orosz sorozat elkészültében, ugyanis az amerikai Csernobil-film éppen azt a célt szolgálta, hogy a nemzetközi színtéren kedvezőtlen színben tüntesse fel az orosz atomipart. Ha ez a fejtegetés igaz, akkor türelmetlenül várjuk, hogy milyen fordulattal lehetne az atomkatasztrófát dicsőséges tetté formálni.

Az viszont igaznak tűnik az orosz változat kiszivárgott részleteiből, hogy valódi kémfilmet láthatunk majd. Akár szerepcserének is felfoghatjuk: az amerikai film Hollywoodra nem jellemző módon már-már dokumentarista részletekkel viszonyult a témához, talán ez adta a legfőbb erényét, míg az orosz kémügy szövevényébe helyezi a történetet. Alekszej Muradov rendező így nyilatkozott a sorozatról a Komszomolszkaja Pravda napilapnak: „Sorozatunk azt beszéli el, ami a valóságban történt. Létezik egy elmélet, amely szerint az amerikaiak bejutottak a csernobili atomerőműbe. Számos szakértő szerint a robbanás napján a kémszolgálatuk egyik tagja jelen volt a központi irányítóteremben.” A CIA egyik emberét Pripjatyba, az erőműhöz közeli városba küldik, akire az orosz kémelhárítás ügynöke vadászik – néhány szóban erről szól majd az orosz sorozat. Ez kétségtelenül izgalmasabb történet, mint ha a robbanás kiváltó okait boncolgatnánk, de várjuk meg a film bemutatóját!

Az HBO filmje azt sugallja, hogy az emberek százezreinek életét veszélyeztető katasztrófa be volt kódolva a szovjet rendszerbe. Ebben sok az igazság. De nem lehet mindent az adott rendszerre fognunk, hiszen máshol is jelentkezhet az emberi gondatlanság, felelőtlen cselekedet, a biztonsági szempontok elhanyagolása. Mit kezdjünk azokkal a „nukleáris eseményekkel”, amelyek kapitalista körülmények között következtek be, mint a ’79-es az amerikai Three Mile Island erőműben vagy a közelmúltbeli japán fukusimai baleset? Vagy, hogy eltekintsünk az atomkatasztrófáktól, ott van az indiai Bhopálban 1984-ben bekövetkezett tragédia, ahol az amerikai Union Carbide gyárából kikerülő gázfelhő az első napon háromezer, majd a rákövetkezőkben húszezer ember halálát okozta. Orosz újságírók felvetették, hogy Moszkva előállhatna egy ilyen témájú filmmel. Az orosz filmguruk elzárkóztak ettől, de indiai társaik érdeklődését határozottan felkeltették. Ez már valóban az új hidegháború része.