Netán a korabeli filmek és olcsó regények által közvetített vágykép, a jómódú udvarló felbukkanása, aki mellett a társadalmi felemelkedés is megtörténhet. A szerzők komoly figyelmet szentelnek a női gondolkodásra ható szépirodalmi mintáknak, s meglepő az a sokszínűség, amelyet a nemegyszer önerőből megteremtett női folyóiratok, családi lapok tartalma, felfogása mutat. A Nő című feminista folyóirat, a Dolgozó Nők Lapja szélesebb társadalmi rétegnek, míg a Magyar Női Szemle kifejezetten a szellemi pályákon tevékenykedőknek szólt. Tanulságos a két kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint eltérő vélekedése a nők szerepéről, érvényesülési lehetőségeiről, aminek persze törvényi és gyakorlati vonzatai is voltak.
A kötetet olvasva óhatatlanul eszembe jut, hogy nem lehet napjaink lehetőségeit összemérni mindazzal, amiért az említett időkben meg kellett küzdeni a hétköznapokban. Hiszen ma egy tehetséges, szorgalmas, családi biztonságban növekedő fiatal lány számára a „határ a csillagos ég”. De a múlt század húszas-harmincas éveiben konzervatív körökben lázadni, a meghatározott családi szerepekről, a munkáról, az egyéni utakról, a nők szellemi teljesítményének elismeréséről véleményt mondani igazán bátor dolognak számított. És mégis sokkal szélesebb szinten zajlott ez a folyamat, mint gondolnánk. Nem véletlen, hogy a harmincas években Slachta Margiton és Kéthly Annán kívül számos konzervatív szemléletű női képviselő is bejutott a parlamentbe, igaz, utóbbiakat kevéssé ismerjük.
A harmincas évek gazdasági világválsága miatt a családok létfenntartásához a nők munkába állására nagy szükség volt, s egyre több „maradi” férfi ismerte el, hogy a nők fizetett munkája szükséges és természetes. Ugyanakkor megfigyelhető egyfajta kenyérféltés is a részükről, a kérdéssel foglalkozó korabeli írások arra is utalnak, hogy az ezzel összefüggő konfliktusok a magánéletben is megmutatkoztak. Tévedés azt hinni, hogy a szingli életforma a mai kor jelensége. Egy 1930-as statisztikai adat mutatja például, hogy az orvosnők 50,6 százaléka önállónak mondta magát. Ennek az önállóságnak persze többféle formája létezhetett, mint ahogyan nagyon színes az a kép is, amely a húszas-harmincas évek magyar értelmiségi asszonyairól kirajzolódik. Tudósok, irodalmárok, pedagógusok, képzőművészek, sportolók, az elesetteket, szegényeket felkarolók. Ha csak a szerzők által felkutatott és nevesített személyeket és foglalkozásokat, szellemi teljesítményeket nézzük, egyszerre lehetünk büszkék rájuk. Rájuk, nagy- és dédanyáinkra, akikről sajnos oly keveset tudtunk eddig. Hisz jött a második világégés, majd az új világ, ahol mindent, ami a „régire” emlékeztetett, el kellett törölni. Késői elégtétel, de nagyon fontos, hogy ez a szerzők által megtörténhetett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!