Dédnagyapja nyisszantotta le Rózsa Sándor fejét, miután a főbetyár gümőkórban elhalálozott a szamosújvári fegyházban. Örmény eredetű apját – aki a nagy háborúban szerzett érdemeiért vitézi címet viselhetett volna, ha nevét magyarosítja – a trianoni forgószél repítette Erdélyből a tűzvész pusztította Gyöngyösre, hogy mérnökként kiépítse a Mátra víz- és villamos rendszerét, megmentve ezzel a várost az éhínségtől. Zsidó származású, kikeresztelkedett, hívő katolikus édesanyjára kis híján kitűzték a sárga csillagot – végül megmenekült Auschwitz poklától.
A gyermek a forint bevezetésének napjaiban, egy unalmas nyaraláson kapott rá az olvasásra: százkötetes Jókai-könyvtáruk alapozta meg műveltségét. Ifjúként „lemaradt” az ötvenhatos forradalomról, mert éppen marosvásárhelyi nagyanyjánál volt látogatóban.
„Perbe szállt” az antiszemitizmussal vádolt Szabó Lőrincért, akinek életművével Németh László ajánlására kezdett el foglalkozni, s akit irodalomtörténészként nála alaposabban senki sem próbált megérteni. Bár Latinovits Zoltánt nem tudta meggyőzni, hogy szavalja el a férfiönzés lenyomataként értelmezett Semmiért Egészen-t, a versben meglátta a megalázottságot, megszomorítottságot feloldani akaró elégikusságot.
A Hetek költőcsoport „keresztapja”; nevéhez fűződik a miskolci bölcsészkar és a Szabó Lőrinc Kutatóhely alapítása; a Digitális Irodalmi Akadémia Szabó Magda-szakértője. Kritikusként vallja, minél többféleképpen félreérthető egy könyv, annál kiválóbb.
Évszázadok magyar történelme elevenedik meg a lapokon, pedig „csak” Kabdebó Lóránt professor emeritus és felmenői életéből szemezgettünk. Bensőséges hangvétel uralja az irodalomtudós legfrissebb, számvető kötetét – és nem az öncélúság okán. Hanem mert ő ilyen ember. Egyszerre egyetemes és személyes történelmi kontextusba helyez. Elmélyül a részletekben, hogy létfilozófiai összefüggéseket teremthessen. És mer érezni elmélkedései közepette. A misztikus szenvedés érdekli, a szubjektív valóságot szeretné megfejteni.
„Hogyan is kezdjem a válaszadást…” – vág bele újra és újra e gondolatritmussal Dobos Marianne „interjújában” a feleség ki sem mondott kérdéseire adott lírai monológgal életmeséjébe, ahogy csak szellemi-lelki társnak tárulkozik föl valaki. Szöveget sző, miként a múltban örmény mintájú szőnyegeket csomózott, amelyeket ott őriz szobája falán.
