Cipőbolt az óceánban

A nyári hónapokban megtelnek a tengerpartok. A turisták nem veszik észre, hogy évről évre centikkel magasabb vízbe sétálnak bele, és a helyi lakosok az általános klímaváltozási hírek helyett inkább olyan különleges eseményekre figyelnek fel, mint például fél pár cipők a fövenyben. Egy jéghegy Portugália partjainál esetleg feltűnőbb lenne.

Napozók Londonban a Temzénél. A torkolatoknál élők veszélybe kerülhetnek Fotó: Simon Dawson Forrás: Reuters

Napozók Londonban a Temzénél. A torkolatoknál élők veszélybe kerülhetnek
Fotó: Reuters

A világóceán vízkörzése ugyanis alapvető fontosságú a jelenlegi éghajlat, illetve élőhelyek és termőterületek fenntartásában. Az AMOC esetében az Észak-Atlanti-óceán felső, 1500 méteres rétegében másodpercenként meleg, literenként átlagosan közel 36 gramm sót tartalmazó víz áramlik a trópusok felől Izland felé. Ez három-öt fokkal melegíti az észak-atlanti térséget, létrehozva Nyugat-Európa viszonylag enyhe teleit. A leadott hő nyomán az óceán északi pereménél a víz lehűl, lesüllyed, majd a mélyben elindul dél felé.

A szállítószalagot a tengervíz sűrűsége mozgatja, amelyet a víz hőmérséklete és sótartalma határoz meg. Mindkettőt erősen befolyásolja az északi-sarki jégtömegek eltűnése. Paleoklimatológiai kutatások igazolták, hogy a vízkörzés többször átalakult akár rövid időtávok alatt is. 12 700 évvel ezelőtt mindössze egy évtized kellett ahhoz, hogy az AMOC leálljon, ezáltal az észak-atlanti térség középhőmérséklete öt fokkal esett vissza, és jéghegyek úsztak a mai Portugália partjainál. 8200 évvel ezelőtt hasonló eset történt, ez Közép-Európában okozott kétfokos lehűlést.

A múltbéli példák alapján 2003-ban készült kutatás, amely az AMOC leállását kétféle módon modellezi. Az első szerint az áramlat nagyfokú, két évtizeden belüli lassulása a világgazdaság összemolásához vezethet, hiszen a térség országai jelentős gazdasági tényezők. A második verzióban a lassulás nem ilyen hirtelen történik, így Amerikának, Kanadának és az európai országoknak van idejük felkészülni az éghajlatváltozás okozta problémákra.

Az AMOC körülbelül 15 százalékkal lassult a XX. század közepe óta. Erre számos jel utal, például hogy a Spitzbergákon és a Feröer-szigeteken évek óta megfigyelik, bizonyos halfajok már nem térnek vissza, mert hűvösebb vagy sósabb vizet keresnek. Az Európai Unió jelentése szerint jelenleg ezer tengeri faj él a Balti-tenger déli csücskében, de ez mindössze ötvenre csökken a Botteni-öböl északi részén, ahol az édesvíz kezd dominálni, és az alacsony fajszám egyre nagyobb területeket jellemez a sarki jégtakaró olvadása miatt. Wallace S. Broecker, a Columbia Egyetem kutatója már évekkel ezelőtt nem véletlen nevezte a földi éghajlat Achilles-sarkának a tengeráramlásokat.

A probléma, hogy ha az AMOC, illetve a többi áramlat lassulásával megállíthatatlan folyamatok indulhatnak be. Az óceánok a legnagyobb szén-dioxid-tárolók a világon: az ipari forradalom kezdete óta kibocsátott szén-dioxid negyven százalékát kötik meg. Amikor az AMOC gyorsabban mozog, akkor a raktározott szén-dioxid 1500 méter mélyen marad, amikor viszont lassul a folyamat, a szén-dioxid visszajuthat a légkörbe, további üvegházhatást idézve elő.

Így Európára egyre több és erősebb hőhullám vár, a Földközi-tenger melegebbé és sósabbá válik a magas párolgás és a kevesebb eső miatt. A szárazság pusztító erdőtüzeket okoz, ami a természetes és épített környezeti károkon kívül újabb üvegházhatású gázok felszabadulásával jár. A Mexikói-öblöt és Amerika keleti partját pedig az eddiginél több és erősebb hurrikán és trópusi vihar éri el. Bár az adatok aggasztóak, számos tudós még mindig óvatosságra int a következtetésekkel kapcsolatban, mondván, a modellek nem százszázalékosak, így az AMOC esetleges leállása sem okoz majd hollywoodi szuperprodukcióba illő problémákat. Ám azt még a kétkedők is elismerik, hogy hasznos lenne fenntartani a jelenlegi egyensúlyt minimum a párizsi egyezmény betartásával.