Hamis hang

A német katolikus egyház egyre jobban mélyülő válsága természetes következménye a lelkiség eróziójának és a nagyfokú teológiai szabadosságnak. Más európai katolikus keresztény közösségek sorvadása láttán sokan számítottak is a helyzet romlására. Meglepetést csak az keltett, hogy maguk a legjobban érintettek is tisztában vannak a problémákkal. Ferenc pápa pedig idén Szent Péter és Pál ünnepén őszinte levélben szólította meg az ország katolikusait. Mintha váratlan lépésváltás történt volna a szakadék irányába menetelő közösség és Róma kapcsolatában.

Mise népviseletben a kelet-németországi Panschwitzban. Elsöpört hagyományok Fotó: REUTERS Forrás: Reuters

Ki ne látott volna még mélyen hívő freiburgi vagy stuttgarti plébániai csoportot Rómában? A német katolicizmus alapjai valaha rendkívül erősek voltak, de ma is sokszor találkozhatunk egyszerű származású vagy középosztálybeli zarándokokkal, akik Szent Péter sírjánál térdelve imádkozzák a Vater unser im Himmelt. Hitük, Rómához való hűségük nem kérdőjelezhető meg. És valószínűleg egyházuk iránt érzett mély aggódásuk sem. Azt ugyanis a német katolicizmus minden szintjén, minden rétegében érzékelni lehet, hogy olyan irányú változások kezdődtek el, amelyek végső soron a hit teljes tagadásához vezethetnek. A hitét vesztett egyház apokaliptikus képe pedig megdöbbentő.

Bár a válság számtalan tünete sok egyértelmű bizonyítékkal szolgált az elmúlt évtizedekben, a német katolikus egyház vezetőinek tevékenysége, fellépésük súlya, jelentősége, vatikáni reprezentációjuk egyáltalán nem ezt a képet erősítette. Csupán öt év telt el a rendkívüli püspöki szinódus óta, ahol a liberális német teológusok kis híján maguk alá gyűrtek minden más elgondolást, és ha a teljes hegemónia nem valósulhatott is meg, mégis szép sikereket könyvelhettek el. Walter Kasper bíboros például egy magánjellegűnek szánt, de nyilvánosságra került megjegyzése miatt kényszerült magyarázkodásra: úgy vélte, hogy lehetetlen az afrikai egyház képviselőivel a homoszexualitás kérdéséről nyílt párbeszédet folytatni, mert a téma tabu számukra. Álláspontja egyértelmű volt: a nyílt és párbeszédkész, ráadásul tekintélyes német egyház természetesnek tartja, hogy egy fontos, a hitet is érintő kérdésben csaknem egy egész kontinens egyházi vezetőit és teológusait megleckézteti.

Mindeközben a német egyház gazdasági ereje valóban jelentős, és sokféle bőkezű karitatív program mögött állnak, a hit más jelei és gyümölcsei már távolról is sokkal szerényebbeknek tűntek. El kellett telnie néhány évtizednek a német teológia háború utáni aranykora óta, hogy ki-ki ráébredjen: a gazdasági fölény önmagában nem segítség, hanem akadály a hit szempontjából. Igaz, Karl Rahner, a világhírű jezsuita dogmatikus a katolicizmus nagy, huszadik századi fordulatának, a II. vatikáni zsinatnak volt kulcsembere. Vagy maga XVI. Benedek pápa is a német teológia hírnevét erősítette. Rómába kerülése előtt Joseph Ratzinger Bonnban, Münsterben és Tübingenben tanított, majd Regensburgban alapított tanszéket. De eltelt néhány évtized, és a korábbi tiszta hang lépésről lépésre vált hamissá.

Andrea Voss-Frick
Fotó: Facebook

Ha csak kilenc-tíz hónapnyi időt tekintünk át – és kizárólag a nyilvánosságra került németországi egyházi híreket vizsgáljuk –, elég különös kép tárul elénk. Mindez, tekintettel a magyar egyház hagyományosan erős német kötődéseire, fontos tanulságokkal szolgálhat.

Az elmúlt év egyik elgondolkodtató újdonsága egy rektori kinevezés körüli hercehurca volt. Az akkor 53 esztendős Ansgar Wucherpfenniget harmadszor jelölték erre a címre a frankfurti Sankt Georgen Filozófiai-Teológiai Főiskolában. A vatikáni Katolikus Nevelés Kongregációja azonban megvizsgálta a jelölt nézeteit és tevékenységét, és kissé megtorpant. A néhány hónapos huzavona hátterében a jezsuita Újszövetség-specialista több fórumon is hangoztatott nézetei álltak. Wucherpfennig ugyanis meglehetősen nyílt propagandát folytatott annak érdekében, hogy a katolikus egyház szenteljen föl nőket is diakónusnak, a homoszexuális élettársi kapcsolatokat pedig liturgikus keretek között részesítsék papi áldásban a katolikus templomokban.

Persze mindkét kérdésben már számtalan érv hangzott el: a női diakonátus mellett például már a bécsi érsek, Schönborn bíboros is kiállt, viszont más teológusok ezt csaknem ugyanolyan képtelenségnek tartják, mint a nők pappá szentelését. Gerhard Müller bíboros, aki nem is olyan régen még a Hittani Kongregáció prefektusa volt, úgy vélte, hogy a történelmi dokumentumok szerint ilyen soha nem volt, de sokan próbálják elferdíteni a forrásokat annak érdekében, hogy a katolikus egyház engedélyezze diakonisszák működését és végső soron a nők pappá szentelését.

Nem tudjuk, hogy Müller bíboros nézetei mennyire érdeklik a német katolikusok egyéb csoportjait, de az tény, hogy idén májusban – a Szűzanya hónapjában – a feminista teológusok kampányt indítottak Mária 2.0 néven. A tiltakozók követelték, hogy nők is részt vállalhassanak a felszentelt papi szolgálatban, és ennek nyomatékosítására az egyházi alkalmazottak egy héten keresztül sztrájkoltak, valamint mellőzték a miselátogatást is.

A mise ugyan vasárnap kötelező a katolikusok számára, mégis úgy vélték, így jobban fel tudják hívni a figyelmet magukra. S hogy nagyobb nyomatékot adjanak követeléseiknek, elővették a papok által elkövetett abúzusok hatásos ütőkártyáját is, hiszen ha nők lennének a papok, ilyesmi aligha fordulhatna elő. Nem is olyan meglepő, hogy a szervezők szerint sok német klerikus is csatlakozott akciójukhoz. Andrea Voss-Frick, aki Münsterből irányította a sztrájkot, úgy nyilatkozott, hogy némely katolikus papok támogatásuk kifejezése végett készen álltak a vasárnapi mise elhagyására. Inkább csatlakoztak volna az elsöprő erejű tiltakozáshoz. Ezt azonban a szervezők nem tartották szükségesnek, már csak azért sem, mert a tüntetésnek elsősorban azt kellene bemutatnia, hogy szegény nők kívül vannak az egyházon, a férfiak viszont belül.

Az tisztán kommunikációs zavart okozna, ha a férfiak is kívül lennének…

Mise népviseletben a kelet-németországi Panschwitzban. Elsöpört hagyományok
Fotó: Reuters

Sok feminista akció volt már nők katolikus pappá szentelésének ügyében. E mostani eset pikantériáját az adja, hogy egy ideig a német katolikusok hivatalos honlapján, a katholisch.de-n is reklámot kapott a kezdeményezés.

A frankfurti rektor, Ansgar Wucherpfennig másik, Róma által egy ideig vitatott, a homoszexuális párok megáldásával kapcsolatos nézetei talán még a nők pappá szentelésénél is mélyebb beágyazottságot mutatnak a német katolikus egyház egyes csoportjaiban. Az elmúlt év végén jelent meg egy rendkívül érdekes interjú az említett hivatalos honlapon, a német katolikus püspöki konferencia katholisch.de címen elérhető oldalán, ahol Thomas Abrell ferences szerzetes, az Osnabrücki Egyházmegye homoszexuális kérdésekben illetékes referense elmondta, hogy bár már tíz német egyházmegyének van megfelelő bizottsága a kérdés rendezésére, a helyzet még egyáltalán nem megnyugtató. Sok a tennivaló. Le kell törni a kérdésben meg-megmutatkozó ellenállást. Abrell például, bár elmondása szerint nem zavarja, a szövegösszefüggésből kideríthetően mégis egyértelmű, nehezményezi, hogy egy blogger rendszeresen támadja őt írásaiban. Az aggodalom érthető, hiszen a hildesheimi egyházmegye referense kapott már halálos fenyegetést is tevékenysége miatt. Az interjúból egyértelműen kiderül: Rómától, különösen is Ferenc pápától sok bátorítást kapnak a német homoszexuálisok. Abrell szerint azonban még sok lépést kell megtenniük. Szükséges lenne például mielőbb átírni a katolikus katekizmust, és gyorsan kellene hivatalos engedély is a homoszexuális kapcsolatok megáldására. Ez egyébként nem újdonság: sok-sok éve kezdeményezték német papok és teológusok, hogy ki kellene dolgozni az egységes, hivatalos liturgikus előírásokat ilyen esetekre. Néhány nyilatkozat – például Thomas Abrellé is – azt a feltételezést erősíti, hogy a gyakorlat Németországban már régóta létezik, csak még nincs szentesítve…

Aki mindezek után túlságosan is aggódna Ansgar Wucherpfennig rektori kinevezése miatt, valószínűleg fellélegezhet, hiszen novemberben minden korábbi vélt nehézség ellenére a szentszéki Katolikus Nevelés Kongregációja úgy vélte: a jezsuita szerzetes harmadszor is alkalmas lesz e fontos feladat ellátására.

Nehezen eldönthető, hogy e rektori kinevezés milyen kapcsolatban áll Ferenc pápa Szent Péter és Pál ünnepén a német katolikusoknak küldött levelével, amelyben a helyi egyház drámai helyzetéről olvashatunk. Persze dicséretet is kaptak a német hívek, hiszen felelősségérzetük és nagylelkűségük példamutató. Csak az a baj, hogy eközben a templomok kiürültek. A közösségek elöregedtek, papi hivatás alig van, és az egyház tanításának kérdését is meglehetősen szabadon értelmezik. A szentatya joggal aggódik. A német egyház a történelem során már szolgált kellemetlen meglepetésekkel.

Interkommúnió

Kívülállók számára valószínűleg meglehetősen érthetetlen a régóta feszültségeket okozó, de csak a közelmúltban fellángoló, a vegyes házasságban élő nem katolikus felek áldoztatásával kapcsolatos vita. Vélhetőleg egy csendben, de sok éve, akár évtizede folytatott gyakorlat római szentesítése volt a cél azután, hogy Ferenc pápa 2016-ban megállapodott a világ evangélikus egyházainak főtitkárával, Martin Junge-gal, hogy elhárítják az akadályokat a közös áldozás elől. A 2005 októberében, nem sokkal XVI. Benedek pápa megválasztása után tartott XI. püspöki szinódus is foglalkozott az eucharisztia és interkommúnió kérdésével. Kevés idő telt el azóta, mégis egészen más világ volt 2005. Az ülés után Angelo Sodano bíboros, államtitkár úgy fogalmazott, hogy az egyház megérti az Oltáriszentség utáni vágyakozást, és hogy az eucharisztia a keresztények egységére figyelmeztet, ám az ökumené megvalósulása nem történhet meg az egyházi előírások megkerülésével. A kérdésben iránymutató dokumentum pedig II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikája. Ehhez Julián Herranz Casado bíboros még annyit tett hozzá, hogy külön lelkipásztori figyelmet kell szentelni azokra, akik az előírások szerint nem járulhatnak szentáldozáshoz. A németek, akik a kérdésben valószínűleg a legérintettebbek, gyorsan reagáltak is az új helyzetre. A német katolikus püspöki kar 2018-ban kiadott egy lelkipásztori útmutatót, amely bizonyos esetekben engedélyezi az interkommúniót. Müller bíboros, a Hittani Kongregáció volt vezetője szinte azonnal bírálta a tervet. Ferenc pápa pedig megbeszéléseket kezdeményezett a német püspökökkel. A Hittani Kongregáció úgy látszott, elveti a német javaslatokat. Csakhogy Ferenc pápa végül mégis engedélyezte a protestánsok áldoztatását, majd a német egyházmegyék püspökei gyors egymásutánban, kevesebb mint egy év alatt sorra kiadták az engedélyt a sok teológus által bírált döntésre.