Magas vegyértékkel

Idén június 13. és 23. között kétszer is előadták Wagner tetralógiáját, mindkétszer egymás utáni négy napon, a szerzői „utasításnak” megfelelően.

Johan Reuter (Wotan), Catherine Foster (Brünnhilde) és a walkürök; a rádiózenekar élén Fischer Ádám Fotó: Csibi Szilvia/Müpa

Jövő nyáron, a 2020-as Wagner-napokon is lesz Ring. A rajongók igénylik.

A Nibelung gyűrűjét játszani kell, és kész – mondta a fesztivált 2006-ban alapító Fischer Ádám karmester, amikor a zenei élet a Müpára figyelt. Idén június 13. és 23. között kétszer is előadták Wagner tetralógiáját, mindkétszer egymás utáni négy napon, a szerzői „utasításnak” megfelelően. Minden évben van valami újítás is persze, és nem csak a Ring karakterei által ihletett kézműves sörökre gondolok, amelyekkel megleptek bennünket. Most többek között a díszletként a háttérben futó film frissült meg minőségében és részben képi világában.

Ám a Wagner-napok megújult Ringje nem az animációtól vagy Hartmut Schörghofer letisztult rendezésétől különleges élmény. Hanem főként a fellépő művészektől, a rádiózenekartól és az énekesektől, valamint a terem atmoszférájától. Minden a zenéért, a zene mindenkiért. Megvalósul az alkotói szándék: Wagner muzsikája kerül első helyre, arra kell figyelni, az sodor magával.

Arthur Schopenhauer, a „frankfurti bölcs” a zenét minden más művészetnél felsőbbrendűnek tartotta. Ő az a filozófus, aki talán leginkább hatott Richard Wagner életművére. A wagneri zenefilozófiáról már szinte könyvtárnyi elemzés született, operáit ezerféleképpen színpadra állították, mégis – a Ring például mindig képes arra, hogy új arcát mutassa – folyton új titkokat és színeket fedezhetünk fel bennük, új magaslatokra és mélységekbe visznek – persze csak akkor, ha színvonalas az előadás. A Wagner-napokon mindig az. „Wagnerről elterjedt az a vélemény, hogy túlságosan lassú, hosszú és unalmas. Ez egyszerűen nem igaz. Ha egy Wagner-előadás unalmas, akkor a karmester a hibás, és nem Wagner. Hadat üzentem ennek a felfogásnak…” – vallja Fischer, és több mint egy évtized után már nyugodtan kijelenthető, hogy a csatát megnyerte.

Sajátos arculat, exkluzivitás, minőség. Nem véletlen, hogy a fesztivált Bayreuth „kistestvéreként”, ma már igazi Wagner-kultuszhelyként tartják számon. Rezes fanfárok a felvonások előtt, közel egyórás szünetek szendvicsekkel és kávéval, ahogyan az Bay­reuthban is szokás, és persze emberként érző és elbukó mitológiai figurák, szenvedő istenek végtelen dallamokkal, ez mindenkinek tetszik.

„Működik a kémia” – szokták mondani szép magyarsággal a muzsikusok, ha jó kamarazenei produkcióról van szó, és a Wagner-napokon ez a zenei-művészi egymásra hatás operai-összművészeti léptékben is minden szinten megvalósul a lehető legmagasabb vegyértékekkel. Zenekar és karmester, zenekar és énekesek, szólisták és karmester és nem utolsósorban a zenészek és a közönség között. Hozzáteszem, mindennek köszönhetően Wagner és a mai közönség között.

Johan Reuter (Wotan), Catherine Foster (Brünnhilde) és a walkürök; a rádiózenekar élén Fischer Ádám
Fotó: Csibi Szilvia/Müpa

A walkür június 21-i előadása is ezt bizonyította.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara aznap is csúcsformában, érzékenyen, gyönyörűen és hallhatóan élvezettel játszott, együtt lélegezve az énekesekkel. (Jegyezzük meg, hogy Oláh Vilmos hegedűművész új Stradivarija szólt a koncertmesteri székben!) Nagy együttesként szinte kamarazenekari finomsággal tudott muzsikálni a rádiózenekar, minden apróságra figyelve, hiba nélkül, olyan zenei árnyalatokkal, színekkel, pianissimókkal, amelyeket ritkán hallani operaházakban.

Fischer pedig most is különleges lelkesedéssel és kisugárzással tudta átadni a tüzet, amely képes volt „begyújtani” a folyamatokat. Magával ragadó élmény volt ismét hallgatni Johan Reuter elképesztő baritonját, egyszerre szigorú és esendő Wotanja szinte a székhez szögezte a hallgatót. Nagy öröm, hogy újra eljött Budapestre. Rendkívül szuggesztív és árnyalt alakítás volt Catherine Fosteré (Brünn-hilde, Bayreuthban is ünnepelt sztár ebben a szerepben) és Stuart Skeltoné (Sieg­mund). Camilla Nylund (Sieglinde) és Schöck Atala (Fricka) is remek és hiteles alakítást nyújtott a két különböző női karakterben. Mindkettőjükkel együtt lehetett érezni, egyikük a szerelemért küzd, a másik a becsületért, de hol az igazság?

Nincs igazság. Az égben viszály dúl. A Ringben mitológiai sorsok elevenednek meg rossz példaként. Schörghofer szerint a tetralógia végén Az istenek alkonya egyben valaminek a kezdete: most mi következünk, hogy „tanuljunk az istenek hibájából”.

(Richard Wagner: A walkür. Müpa, június 21. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, karmester: Fischer Ádám)