Pol Pot megye

Bálint László állambiztonsági kutató immár évtizedek óta dolgozza föl szisztematikusan Csongrád megye szocializmus kori múltját. Ennek jegyében az ötvenhatos forradalom helyi eseményeiről és az azt követő megtorlásokról éppúgy írt könyvet, mint a kommunista diktatúra elleni Szeged környéki szervezkedésekről vagy éppen Hamvas Endre csanádi püspök állambiztonsági megfigyeléséről, s kiadta a csongrádi megfigyeltek katalógusát és a hálózati nyilvántartás helyi szereplőinek adattárát is. Legújabb munkájában a kommunista (állam)párt Csongrád megyei vezetői életútjának és pártbéli tevékenységének áttekintését adja. Elsősorban a megyei, járási és városi vezetők világába vezeti az olvasót a kötet, de elszórtan kisebb települések és egyéb egységek (üzemek, gyárak) pártfunkcionáriusairól is szerepelnek adatok a lapjain.

Pol Pot megye „névadójának”, ifjabb ­Komócsin Mihály, Csongrád megyei első titkárnak – aki a kambodzsai kommunista diktátort megszégyenítő módszerei miatt kapta a térség máig emlékezetes gúnynevét – a működéséről a következőket olvashatjuk. „A munkájában mutatkozó hibákat nem ismeri el, a bírálatokat nem fogadja el. Képességeit túlértékeli. Munkatársaihoz nem tud elvtársias kapcsolatot találni. Politikai fejlettsége sem teszi alkalmassá a jelenlegi beosztására” – írták róla 1951 tavaszán, amikor a Rákosi Mátyás vezette állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja Budapest XII. kerületi első titkára volt. Viszont javára írták, hogy „feltétlenül osztályhű és párthű”. Vélhetően ennek köszönhette, hogy 1957-től szegedi, majd 1974-től 1985-ös nyugdíjazásáig Csongrád megyei első titkár lehetett.

Ugyancsak a dél-alföldi megyében tevékenykedett Németh Károly, aki Kádár János országlása alatt hosszú ideig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, budapesti első titkára, illetve főtitkárhelyettese. Az 1956-os forradalom idején – mint Csongrád megyei első titkár – „megszervezte a kommunisták felfegyverzését, október 25-én Hódmezővásárhelyen a katonai közigazgatást. Határozott utasításokat adott a tűzparancs kiadására.” November 4. után pedig „részt vett a karhatalom és a párt szervezésében”. Feladatát olyannyira komolyan vette, hogy 1957 januárjában egy megyei pártértekezleten egyenesen visszasírta az ávósokat. „A rendőrségnél vezető beosztásban nem látunk államvédelmistákat. Miért? Nem voltak azok mind szadisták. Hogy hogy állták meg a helyüket, arról nem kell különösképpen beszélni. Ők voltak az egyetlenek, akik végsőkig kitartottak a párt mellett, és őrajtuk verünk most” – vélte Németh.

Ha valaki kíváncsi arra, hogy Vas Zoltán mennyi pénzt küldött Rákosinak, Gerő Ernőnek és Révai Józsefnek Moszkvába Szegedről 1944 októberében, hogy melyik kisváros párttitkára mulatozott eldugott kocsmákban, és aludt pincérnőknél, vagy hogy kinek került a posztjába egy szovjet kiküldetésből hazahozott nagy képernyős színes tévé, akkor föltétlenül olvassa el Bálint László könyvét, amelyből nemcsak a csongrádi pártelit személyi állományát, de az egész államszocialista diktatúra hatalomgyakorlási mechanizmusát is megismerheti.

(Bálint László: „Különös vágású emberek”

– Kommunista pártvezetők Csongrád megyében. 1944–1990. Magánkiadás, Budapest, 2019, 134 oldal. Ára: 2950 forint)