A kocka dicsérete

Van egy kötelező táj- és városképi elem szerte Magyarországon, amelyen valamiért mindenki átnéz vagy lenéz.

A nyolcvanas-kilencvenes évekre aztán kimentek a divatból, mindenki többet és nagyobbat akart. Jöttek az egyre táguló hodályházak, hol osztrákos, hol gipszoroszlános vállalkozóbarokk, hol álmediterrán, álkaliforniai stílusban. Aztán ezek mára fenntarthatatlanná váltak, a bennük felnövő nemzedékek kirepültek, a hodályok szomorúan kiürültek. Viszont a mából visszatekintve, amikor Budapesten és az ország gyorsabban fejlődő vidékein sok százezres, néhol már millióhoz közelítő négyzetméterárakkal kell számolni még társasházi, netán lakótelepi lakások esetén is, mintha volna miért visszanyúlnunk a kockaházakhoz.

Valahogy tényleg élhetőek, emberközeliek voltak. Sokszor elég nagy telkeken, zöld környezetben álló, száz négyzetméter körüli földszintes házakról beszélünk. Sok mai fiatal városi diplomásnak és családalapító párnak ennyi elég is lenne az álmok megvalósításához. Viszonylag egyszerűen lehet bővíteni őket akár tetőtér-beépítéssel, akár hozzáépítéssel, a lehetőségek kifogyhatatlanok. Mintha most, a túlfogyasztás és a pazarlás korának vége felé tartva újra értékelni kezdenénk a fenntartható, belakható léptékeket.

És ezek a léptékek megvannak ezekben a kockaházakban. Kettő-négy – tetőtér-beépítéssel ennél is több – a lakószobák lehetősége. Előny a kert, ahol a gyeptől a gyümölcs- és zöldségtermesztésig jut egy kis saját anyaföld a tulajdonosnak. A ház egyszerű szerkezete miatt könnyen hőszigetelhetők a falak, variálhatók a belső terek. Építhető kocsibeálló, netán garázs a ház mellé.

Képzeljük el, milyen lenne, ha ilyen egyszerűen nagyszerű módon kockaházak egész utcasorai újulhatnának meg szerte az országban, megfelelve a XXI. századi igényeknek! Ha már ez a háztípus az épített környezetünk megváltoztathatatlan adottsága, s ha már eljött az új nemzedékek általi nagy felújítások ideje – lehetne min gondolkodni és lehetne mit megvalósítani a kockaházak százezreiben is. Talán még meg is szeretnénk őket. Mai szemléletünkkel újra azt mondhatnánk, mint szüleink vagy nagyszüleink fél évszázada e házak láttán, idézve a nótát: „Se nem kicsi, se nem nagy, éppen hozzám való vagy!”