
– Amikor anyám, apám tisztességgel megkeresett vagyonát játszottam el, akkor pecsételődött meg végleg a sorsom. Ahogy teltek a hónapok, évek, úgy kerültem egyre mélyebbre. Igaz, voltak könnyebb időszakok, leállási kísérletek, mégsem sikerült kilábalnom a betegségemből. Mire nagykorú lettem, gyakran milliós tétekben játszottam. Persze összességében vesztettem, jól ebből nem lehet kikerülni. Idővel a rendőrség számára is ismerős lettem, miután a játékhoz újabb és újabb pénzt kellett „előteremtenem” – meséli. Időközben azért leérettségizett. Igaz, már magántanulóként, ugyanis a gimnáziumból deviáns és hiperaktív viselkedése miatt kitiltották. Szerencséjére a családja sosem engedte el a kezét. Pszichológus, pszichiáter segítségét is igénybe vették, majd szerelme is – akinek szintén az ékszerei bánták a jó szándékát – próbálkozott, ám nem járt sikerrel. Komoly függősége ellenére felvették az egyik főiskolára, ám a diplomát már nem szerezte meg, mert a szerencsejátékok mellett az üzleti élet is bűvkörébe vonta. Vállalkozást alapított, amely egy darabig jól prosperált. A munka viszont stresszel is járt, így a játékon kívül a feszültséget egyre több alkohollal, illetve egyre keményebb droggal vezette le. Mint mondja, a legrettenetesebb mélypontot harmincéves korára érte el. – Vállalkozóként hasított az üzlet, meglett a lakás, jó autó, csinos barátnő – kifelé úgy tűnt, tökéletes minden, remek az egzisztencia. Páromnak gyakorta hazudva üzleti utakat – miközben el sem utaztam –, szó szerint megrészegülve játszottam, vagy esténként, amikor már aludt, „lőttem be” magam. Próbáltam leállni, de nem sikerült. Főleg úgy nem, hogy a póker és a rulett is felkerült a palettámra.
Merengős szünetet tart, mintha villanásszerűen felidéződnének az arany idők, majd hirtelen visszazökken a jelenbe.
– Pár év alatt bedőlt minden: ott tartottam, hogy már a vállalkozásom pénzét, a dolgozóim bérét játszottam, illetve kábítószereztem el. A kapuk bezárultak, vesztettem, munkatársaim megélhetését veszélyeztettem. Miután barátnőmnek mindent bevallottam, elhagyott. Ekkor már az öngyilkossági kísérletektől sem riadtam vissza, hol az ablakon akartam kiugrani, hol a villamos elé akartam vetni magam – halkul el a mondat. Tamást végül a Névtelen Szerencsejátékosok közössége rángatta ki a gödörből. A sokak számára ismeretlen szervezetre az interneten talált rá. Akkor értette meg, hogy sokkal többen küszködnek szerencsejáték-függőséggel, mint gondolnánk. Azóta hét év telt el, de alig van olyan hét, hogy ne keresné fel a terápiás foglalkozást a ma már példaértékű életet élő budapesti férfi, akinek pár hete megszületett az első gyermeke is. Saját tapasztalatai alapján életviteli tanácsokat ad másoknak, történetét elrettentésnek szánja. Meggyőződése, hogy van kiút a leglehetetlenebb helyzetekből is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!