Hét perc csoda

Pontosság, tisztaság – megkopott klisék vagy a színtiszta valóság? Minden bizonnyal ezek az első szavak, amelyek a nyugati látogatónak eszébe jutnak Japánról. A tavaszi cseresznyevirágzásról és a színpompás kimonót viselő gésákról híres szigetországhoz tapadt sztereotípiák azonban nem alaptalanok: az ősi tradíciót futurisztikus fejlesztésekkel ötvöző kultúrában már az iskolapadban megkezdődik a polgárok rendre és tisztaságra nevelése.

Kimonóba öltözött thaiföldi turisták – az ősi tradíciók látogatók millióit vonzzák évente

Ez a ramenséf minden bizonnyal milliószor készítette már el ugyanazt a levest élete során, azonban minden egyes alkalom új lehetőség a fejlődésre. Ugyanis soha semmi nem tökéletes, mindig lehet jobb. Ez a kaizen, vagyis a változtatás (kai) a jó (zen) irányába. Egy felfogásmód, amely mindenkor arra sarkall, hogy apró lépésekben haladva közeledjünk az adott cél felé, magyarázza az értetlenkedő nyugati tekintetekhez szokott tolmácsom azt a japán társadalom minden szegletébe beivódó gondolkodásmódot, amelynél – szerinte – a szigetország kultúrájának megértése kezdődik.

Órájára pillant a Sinkanszen kalauza. Még harminc másodperc az indulásig

Keikóval a Tokiói-öböl partján elterülő Odaiba bevásárlónegyed partján beszélgetünk a külföldiek Japánhoz tapasztott sztereotípiáiról, miközben körülöttünk öltönyös üzletemberek szürcsölgetik – többnyire állva – tésztalevesüket, öltözékük pedig éppen olyan változatlan szürkeséget sugall, mint a szigetországot júniusban letaglózó négyhetes monszun. Az esős időjárás ellenére is szembeötlő az a laboratóriumi tisztaság, amely a város minden szegletében visszaköszön: a járdákon nyoma sincs cigarettacsikknek, eldobott rágóguminak vagy elhajított műanyag palacknak – az ember legszívesebben már az utcán levenné a cipőjét, ahogy az egyébként az éttermekben szokás.

A gyerekek már az iskolapadban megtanulják, hogy a piszkos edény nem magától tűnik el az asztalról. Magyar zászló a vendég tiszteletére

Mindezt annak ellenére, hogy Tokió a világ egyik legnagyobb városa, ahol mintegy 12 millió ember – az ország lakosságának tíz százaléka – él, de az agglomerációval együtt 33-36 milliós népesség fordul meg itt naponta, így a japán főváros a világ legsűrűbben lakott urbanizált területe.

A makulátlan városképről a tavalyi labdarúgó-világbajnokság jut eszünkbe, amikor Japán azzal vonta magára a nemzetközi média figyelmét, hogy az ország szurkolói a lelátókon, a játékosok pedig az öltözőben tettek rendet maguk után.

– Ez természetes, számunkra inkább az a különös, hogy ez másoknak nem magától értetődő – magyarázza nevetve Keiko, majd emlékeztet: a kaizen szerint a tisztaság és a rendezettség elengedhetetlen a fejlődéshez. A szigorúan szocializált tokiói polgárok jólneveltségbe és szabálykövetési hajlandóságba fektetett energiája azonban akkor tudatosul igazán, mikor ráeszmélünk: Japánban szinte egyáltalán nincsenek nyilvános szemetesek.

Kimonóba öltözött thaiföldi turisták – az ősi tradíciók látogatók millióit vonzzák évente

Több mint két évtizede ugyanis egy vallási szekta által szaringázzal elkövetett terrortámadás következtében szinte az összes hulladékgyűjtőt eltávolították a közterekről, a lakosokat ezzel arra „kényszerítve”, hogy vigyék haza a szemetüket. A japánok számára azonban láthatóan ez egyáltalán nem fáradság: magától értetődő, hogy mindenki felelős saját környezetéért. A szemét hazavitelére pedig egy béka figyelmezteti a járókelőket, tudniillik japán nyelven a kétéltű neve éppen úgy hangzik, mint a „hazamenni” szó.

A tokiói Kiobasi-Cukiji Általános Iskolában arra is választ kapunk, hogyan alapozza meg a japán társadalom a rendkövetést. Felszabadultan játszanak a fekete-fehér uniformist viselő diákok a futurisztikus felhőkarcolókkal és egy ősi sintó szentéllyel körbeölelt intézmény udvarán, a csengőszó hallatán azonban katonás sorokba rendeződve követik tanítójukat vissza az osztálytermekbe.

A tokiói Amejoko piacon egymást érik a tengeri különlegességeket kínáló standok

A csengőszó ezúttal nem újabb tanóra, hanem az ebédhez való készülődés kezdetét jelzi: noha az iskolának van saját konyhája és az egyszerű ételek előkészítéséért felelős személyzete, minden más feladat a gyerekekre hárul. Tanítóikkal közösen terítenek meg, és porciózzák ki az ebédet osztálytermeikben, gondosan ügyelve arra, hogy mindenki annyit szedjen magának, amennyit el is tud fogyasztani.

Válogatásnak nincs helye: a kiporciózott rizsnek, zöldségnek és húsnak el kell tűnnie a tányérokról a következő csengőszó előtt, amikor is az asztalokat a falhoz tolva megkezdődik az ebéd utáni takarítás. Tudniillik takarítók sincsenek az iskolákban, a konyhai uniformist öltő gyerekek ezért már első osztályos kortól megtanulják, hogy a piszkos edény nem magától tűnik el az asztalról.

Az Odaiba bevásárlónegyed látképét a Szivárvány híd töri meg. A monszun alatt is nagy a nyüzsgés
Fotó: A szerző felvétele

A minket vendégül látó első osztályosok tanítója, Szatoru szerint a gyerekek élvezik, hogy részt vehetnek környezetük alakításában, ez pedig nemcsak az iskola falai között hangsúlyos, hanem otthon is.

– Tudják, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik a mindennapokhoz, mint az udvaron töltött játékidő vagy a tanórák – mondja, majd elsiet, hogy előkészítse a söprűket a heti felelősöknek.

– A morális edukáció éppúgy része az oktatásnak, mint az elméleti tudás bővítése, ezt már Jumioka, az oktatási minisztérium munkatársa közli, aki szerint a kötelességek elsajátításának fontosságát nem lehet elég korán kezdeni. Elismeri ugyanakkor azt is, hogy bár az oktatási rendszer rendkívül komplexen kezeli a következő generáció felnevelését, akadnak problémás területek is: az idegen nyelv tanulásában például még bőven van hová fejlődni.

Amitől azonban mindenki izgalomba jön az osztályteremben, az a Tokióban jövőre megrendezendő nyári olimpiai játékok említése, annak ugyanis a gyerekek is pontosan tudatában vannak, hogy 2019-ben az egész világ rájuk szegezi majd a tekintetét.

A kiotói Fusimi Inari-nagyszentély, a cinóbervörös kapuk végtelen útvesztője

A készülődés pedig az iskola falain kívül és belül egyaránt nagy: a versenyzőknek szállást adó falu bár még üresen, de már startra készen áll, a Toyota ez alkalomra piacra dobott Japan Taxi nevű, múltat idéző elegáns autói pedig máris furikázzák utasaikat. Leginkább azonban talán a pontosságáról világszerte ismert gyorsvasútnak, a Sinkanszennek van feladva a lecke, amelynek átlagos késési ideje 36 másodperc, a vállalat pedig a szigetországba utazó turisták millióinak sem okozhat csalódást.

Taxi várja utasát a Tokió-torony előtt

A szerelvényeket takarító csapatnak például mindössze hét perc áll rendelkezésére a tokiói végállomásra befutó karcsú vagonok kitakarítására, mielőtt az új utasok elfoglalnák helyüket. Kérdés, hogy a „hét perc csodaként” emlegetett produkciót akkor is végre tudják-e majd hajtani, amikor nem a kaizen és a rendezettség iránt elkötelezett japánok, hanem turisták ezrei veszik igénybe a szerelvényeket.