Meséinkben az Égig Érő Fa gyökere az Alvilágban ered, ahol sárkányok uralkodnak. A Középső Világ a miénk, embereké. Az Égig Érő Fa – a Tejút? – teteje maga a Fölső Világ. Uralkodója, ha asszony, akkor királynő, olykor istennő. Mivolta kitetszik abból is, hogy nem kell megkérni a kezét valakitől, tehát még vagy már nincsen fölötte szülői hatalom. Férjének is ő parancsol. A jelzett tényekből nem anyajogú rendszer, vagyis nem úgynevezett matriarchátus következik, hanem inkább a nemek egyenrangúsága: a trónon ülhet férfi is, nő is, ha joga van rá, és a szükséges képességekkel rendelkezik. Erről őskori írások természetesen nincsenek, de ókoriak vannak bőven egyiptomi, babiloni stb. királynőkről.
Meséink mennytana szerint a madarak és apróbb állatok uralkodója rendszerint vénséges vén öregasszony. Ő is istennő, ám nem mindentudó, mert alattvalói jelentése alapján igazítja útba a mesehőst, továbbá nem mindenható, mert hatalma nem terjed túl az előző mondatban jelzett körön.
A gondok, kalandok, próbatételek megélése mindkét nem számára közös. Lehetetlen baj nélkül megúszni az életet. A testi küzdelem, a harc, a nehéz munka elvégzése férfidolog, ám a titkok, az ellenség gyöngéinek, elrejtett tárgyak, hadicselek, jövő-menő hírek és a rejtélyes dolgok kifürkészése, a gyermeknevelés, a jövendő megérzése, ismerete az asszony dolga.
Ezért a madarak úrnőjét a pletyka istennőjének is nevezhetnénk.
A gonosz legyőzése után ősidők óta sok mesében hangzik el a szeretők csudaszép, sírig tartó önátadása: „Édes szerelmem, én a tiéd, te az enyém vagy!” Másutt: „Te az enyém, én a tiéd, ásó-kapa válasszon el bennünket!” Ekkor még tán ókori értelemben vett templom sem létezett, eskető pap még kevésbé – csak a szerelem. Vagyis ezek a szerelmesek a kereszténységet, a világvallásokat megelőző, mondhatjuk, a történelem előtti időben éltek ugyan, de ismerték a jó házasság örök titkát.
Ismerték a fél gyökszó értelmét is, amelyet feleség szavunk máig őriz: felek vagyunk. Legyünk bár férfiak vagy nők. Hajdanában néhol, például Csángóföldön a férjet is feleségnek nevezték, mivel csak a nászban, egymás által (!) válhat a férfi és a nő eggyé, egésszé, azaz teljessé, köznapi szóval emberré. A Merényi László gyűjtötte Eredeti népmesék (1861) első darabjában állapítja meg a főhős Kígyóbőr: „mi most egygyé lettünk”.