Magyar ősvilágkép

Meséink mennytana szerint a madarak és apróbb állatok uralkodója rendszerint vénséges vén öregasszony. Ő is istennő, ám nem mindentudó, mert alattvalói jelentése alapján igazítja útba a mesehőst.

Szerényi Gábor rajza

Őskori eleink házassági fogadalmának súlyos szavait hol nő mondja elsőnek, hol férfi. Ilyenformán a döntést bármelyikük kezdeményezhette! Életre szólt. Tehát az „ásó-kapa” a sírásás, a temetés tapintatos megnevezése, jelentése, a „holtomiglan-holtodiglan” kereszténység előtti találmány, maga a lét eredeti normalitása, mondhatni, a természetes és hűségességében magasrendű élet kiteljesítése. Kedélye a duhaj buli, a kocsma oldalának kirúgása helyett a derű. A derű az élet csöndes öröme, a szeretet ápolása, megszentelése, a rend, az igaz és normális emberi élet.

A szeretet a világ legmagasabb rendű, köznapi, mégis isteni megnyilvánulása – még az állatok is sóvárognak rá. Különösen az „lelkes állatok”, amelyek, esetleg: „akik?” a bajba jutott hősök segítői a mesékben.

Az elrabolt feleségét kereső kiskondás történetéhez visszatérve láthatjuk, hogy az Égig Érő Fa teteje maga a teljes Fölső Világ hegyekkel-völgyekkel, élő vizekkel, boszorkányokkal, vándorokkal, pásztorokkal, táltos lovakkal, sárkányokkal, óriásokkal, királyokkal és országokkal. Szóval mindennel, aminek egy világban lennie kell. Megjegyzendő, hogy Középső Világ, sőt Alsó Világ is létezik. Ezek istenkirályai sárkányok, akiket a hős Fehérlófia legyőz.

Szerényi Gábor rajza

A magyar mesék sárkányai – ellentétben a nyugatiakkal – nem hüllők; bolondok volnának gyönyörű lányokat falni, amikor nőül is vehetik őket. A sárkányság mibenléte nálunk nem biológiai, hanem lelki: jellem, őskarakter, őrületig burjánzott férfierő, nekivadult féktelenség. A többfejűség – az elszabadult képességek torzulása – ennek megnyilvánulása. A sárkányok és az emberiség közötti szerves kapcsolat magyar emléke, hogy sárkányaink nem gyíkféle hüllőkkel házasodnak, hanem az emberektől rabolnak feleséget maguknak. Hajdan leginkább királylányokat.

Ma is léteznek, de nem barlangokból lesik zsákmányukat, hanem korunk mocsara, a semmiipar – szórakoztatás, azaz szétszórás: álművészet és áltudás, világháló, divat, tőzsde stb. – posványában ólálkodnak. Zsákmány mindenütt kínálkozik, ahol álság terjeng.

A Középső Világ szülötte, Fehérlófia lemegy az Alvilágba, ahol legyőzi az ottani három sárkányt, egyúttal kiszabadítja az elrabolt királylányokat. Az Alvilágban fészkel a griffmadár, aki fiókái megmentéséért, hálából, fölviszi a Középső Világba Etana-Fehérlófiát.

Etana és Fehérlófia – jelenlegi föltételezésünk szerint – talán egy hős két neve. Sajnos az Etana-eposz csonka, népmeséink szintén, hiszen a mesélők és közönségük emlékezése, figyelme, teherbírása mindenkor korlátozott. Az időé is!

Ha belegondolunk, rájövünk arra, hogy régi meséink nem egyszerűen honfoglalás előttiek, megeshet, hogy sokkal, de sokkal korábbiak! Tudjuk, hogy a hosszú, többestés elbeszélést kívánó történetek néha megcsonkulnak, máskor némely darabjuk hajlamos önállósulni. Egy példa: a Ludas Matyi eredetileg mezopotámiai, mai tudásunk szerint akkád eredetű, mert legrégebbi írott változata ezen a nyelven maradt ránk. Két változata került át az európai népek mesevilágába. Ebben Matyi csak kétszer torolja meg sérelmét. Kivéve a csángókat és rajtuk keresztül minket, mert a Moldvában katonáskodott Fazekas Mihály főhadnagy úr az ott tanult változat nyomán helyreállította az elbeszélés ősi, szent, hármas szerkezetét!

Honnan s hogyan került Moldvába a csángó változat?

Népmeséink folyamának eredeti egysége némileg széttöredezett az idő örvényében. A történetek ősalakját megtalálni és kibogozni a különböző változatokból, aztán leválasztani a rájuk gubancolódott idegen szálakat, ráadásul szétszedni a megtévesztésig hasonló elemeket, majd visszaterelni az elcsatangolt mozzanatokat nem gyerekjáték.

Miért fontos ez? Leginkább azért, mert a mese az őskor egyelőre alig földerített hitvilágának, emlékezetének, mostani szóval történelmének, világszemléletének és lelki törekvéseinek művészi foglalata. Szikárabban: a hajdanvolt világ gyökere. A mondák pedig a mesék határát még át nem lépő, tehát irodalmi értelemben éretlenebb csírák, vagy ha így világosabb: az őskor történelmének magocskái, amelyeket manapság divatos angol kifejezéssel kell elnevezni, de ameddig szabad, ragaszkodunk eredeti magyar beszédünkhöz. S miután már nem engedik, akkor is.