Pontok az i betűn

Színházi gyerek, jól ismeri a színpad és a hírnév előnyeit és hátrányait. A Kaposvári Egyetemen szerzett diplomát színházi díszlet- és jelmeztervezőként. Aztán zenélni kezdett, a Mïus együttes énekesnője és szövegírója lett. 2012-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a közönségszavazatok alapján elnyerte Az Év Jelmeztervezője díjat. Két év múlva az X-Faktor tehetségkutató versenyen második helyezést ért el. Horányi Juli a műsor után saját zenekart alapított. A Youlï dalaiban egyszerre van jelen az elvont, művészi gondolkodás és a populáris dallamvezetés.

Fotó: Kurucz Árpád

– Alig ismerem meg. A fotói és a klipjei után vagány, hosszú szőke hajú nőt vártam, helyette egy szolid, jóval rövidebb hajú lány érkezett. Mire készül?

– Néhány hónapja vágattam le, jobban szeretem így. A Recirquel Újcirkusz Társulatban énekelek, augusztusban Skóciában, a Fringe-en lépünk fel. Ez a hossz a szerepemhez is jobban illik. A társulat éppen akkor keresett új énekesnőt, amikor a világhírű Cirque du Soleil s mindenki azt javasolta, hogy az utóbbihoz jelentkezzem. A magyar társulatot választottam. Betegen mentem el a próbafelvételre, de szerencsére tetszett nekik, amit előadtam. Legbelül éreztem, hogy menne a közös munka, de volt más jelentkező is. Aztán felhívott Vági Bence, a társulat vezetője, hogy engem választottak. Nagyon örültem. Már hét előadáson szerepeltem a Müpában. A Párizs éjjel című darabban énekelek, mely a harmincas évek buja, érzéki varietévilágát tárja a nézők elé. Nagyon profi a társulat, kitalálták a figurámat, rám szabták a ruhákat. Egy hónap alatt 25 előadásunk lesz Skóciában. A tervek szerint októberben is külföldön lépünk föl, télen egy hónapra Münchenbe megyünk, a karácsonyt is ott töltjük majd. Mindez nekem nagyon új, még soha nem voltam turnén, társulattal sem dolgoztam, de élvezem, igazi felfrissülés számomra.

– Az utazás miatt milyen feladatait szorította háttérbe egy időre?

– A Youlï nevű zenekaromat, de csak egy kicsit, mert a menedzserem a felkéréseket igyekszik szeptemberre szervezni. Viszonylag rendszeresen énekelek a Swing á la Django együttes koncertjein, sajnos az utazás miatt nem lehetek ott az ötödik születésnapi koncertjükön. Jelmeztervezőként az utolsó pillanatig dolgoztam a Phoebus és Pán című Bach-kantáta színpadi változatán, amelyet a vőlegényem, Dénes Viktor rendez. Gödöllőn lesz a bemutató, melyen már nem leszek ott. Megrajzoltam a terveket, átadtam a kivitelezőnek, és van egy asszisztensem, aki ha nagy a baj, telefonál. Kicsit háttérbe szorul a duóm Iván Szandrával is, akivel tavaly kezdtünk el énekelni. Lady Gaga, Beyoncé, Alicia Keys dalait dolgoztuk fel. Az egyik fellépésre felkértünk egy dobos és egy basszusgitáros lányt, így bővítettük lányzenekarrá a duónkat.

– Édesapja színész, édesanyja jelmeztervezőként dolgozott. Mire biztatták, álljon színpadra, vagy inkább kerülje el?

– A szüleim azt szerették volna, ha nem zenész- vagy előadóművészi diplomát szerzek – „mert azokból nem lehet megélni” –, hanem valamilyen civil szakmát választok. A zenei tehetségemet apukámtól, Horányi Lászlótól örököltem. Nagyon szépen énekel, zenekarban is játszott, sok zenés előadásban szerepelt, s 25 éve az Esztergomi Várszínházat vezeti. A szüleim sokszor bevittek a színházba, ahol dolgoztak, ott nőttem fel. Kicsi koromtól két dolog érdekelt, a zene és a rajzolás. Jelentkeztem a Színművészeti Egyetem zenés színész osztályába, de nem vettek fel, viszont Kaposvárra, látványtervező szakra igen.

– Melyik volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy nem a tervezés felé indul, hanem énekesnő lesz?

– Már azzal a „galád” tervvel vettem át a diplomámat, hogy köszönöm szépen, de ezt most félrerakom, és megyek énekelni. Viszont míg az énekesi pályámon eljutottam egy szintre, addig is meg kellett élnem valamiből, tehát végig dolgoztam a szakmámban, amit szeretek, de a szívem leghőbb vágya a zene.

– Akkor is dolgozott, amikor az X-Faktorban szerepelt?

– Igen, ahogy kijöttem a házból, rögtön mentem Miskolcra tervelfogadásra, ahol új darabot kezdtem.

– Hogyan élte meg a versenyt?

– Vegyesen. Örülök, hogy bekerültem, mert rengeteget tanultam az előadó-művészetről, a televíziózásról, hogy hogyan kell sminkelni, felöltözni, mi előnyös számomra a színpadon, mit szeret a kamera. Hiába vagyok tervező, ilyen helyzetben sosem foglalkoztam magammal. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, az abroncsos szoknyám volt az egyetlen, amely kiverte a biztosítékot. Flórián Katával, a stylisttal később beláttuk, hogy kissé mellélőttünk. Nagyon sokat köszönhetek a második helynek, a nevem azért lett ismert, mert szerepeltem a műsorban, az viszont nehézséget okozott, hogy utána zenekart és saját dalokat szerettem volna, de nem igazán támogattak. A verseny előtt a Mïus nevű zenekarban énekeltem, és azt szerettem volna továbbvinni, de az X-Faktor éket vert a duó másik tagja, Álmos Gergő és közém. Én jó lehetőséget láttam benne, ő viszont nem értett vele egyet. A verseny után tönkrement a kapcsolatunk, és a zenekarból is ki kellett lépnem. Remélem, Gergővel egyszer újra tudunk együtt dolgozni, mert sikeres volt, amit együtt csináltunk.

– Milyen zenét játszottak?

– Modern, kísérletező elektroakusztikus zenét. Sokkal elvontabb muzsikát, mint előtte a Plüsss zenekarban, amely egy lánytrió volt, és feldolgozásokat adtunk elő. Friss, kellemes, jópofa csajbanda, de aztán jött a Mïus, és kiszálltam. A mostani zenekarom, a Youlï a két zenekar hangzásvilága között helyezkedik el.

Fotó: Kurucz Árpád

– A zenekarok nevében miért tesznek két pontot az i betűre?

– A két pont a két véglet: aki adja, és aki befogadja. A Mïus duó volt, így minket is kifejezett. A Youlïban a you a befogadó, kiejtve pedig az én nevem.

– Nagyratörő célokkal indult el 2016-ban a Dal című műsorban?

– Igen, aztán csúfosan kiestem az első adás után. Ma már tudok rajta nevetni, de akkor nagy pofonként éltem meg. Színvonalas, jó dallal indultunk, gyönyörűen hangszerelve, szuper kórussal. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy a Come Along című dal alkalmas arra, hogy képviseljük vele az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Szentül hittem benne, de jól lepontoztak, kiestem, és mehettem haza.

– Ugyanabban az évben az 56-os forradalomhoz kapcsolódó három ismert dalt – Szállnak a darvak, Ahogy lesz, úgy lesz, Honvágydal – dolgozott át. Váratlan fordulat lehetett a pályáján a kislemez megjelentetése. Meglepődtek a rajongói?

– Senki nem értette! Modern köntösbe öltöztettem a dalokat, gyönyörűen elénekeltem, de nem is tudtak arról, hogy elkészült a lemez, pedig nagyon komolyan dolgoztam rajta. Azt éreztem, hogy meg kell csinálnom, mert fontos. Úgy jártam, mint A Dalban, nagy hévvel nekimentem, aztán semmi nem lett belőle.

– Minek lett sikere?

– A Hangfoglaló Program támogatásával készítettük el a Youlï és a Move című lemezünket. Több dalnak is remek a fogadtatása, a mai napig azokkal koncertezünk, imádom őket. Nagyon szereti a közönség az Ágnes asszony című ballada megzenésített változatát is, mely felkérésre – Arany János születésének kétszázadik évfordulójára – készült. A közönséget egyáltalán nem zavarja a veretes szöveg. Úgy buliznak rá!

– Magyarul és angolul is ír szövegeket. A Better than me (Jobb, mint én) című számban határozottan kiáll a véleménye mellett. Hogyan született a dal?

– Volt egy menedzserem, akivel nehéz volt együtt dolgozni. Mindig kritizált, állandóan valami baja volt velem, de soha semmilyen építő javaslattal vagy ötlettel nem állt elő. Kibuggyant belőlem ez a dal. Kiderült, hogy mindenkinek van vagy volt hasonló ember az életében, sok kis videó is született a témában, többen elmesélték nekünk a saját történetüket. Találtam a neten egy felhívást, az egyik amerikai zenei szövetség a beküldött dalokból minden hónapban kiválaszt egyet, amelyik a leginkább tetszik nekik. A Better than me 2018. április hónap legjobb dala lett. Küldtek egy kis plakettet, és írtak egy rövid értékelést. Azért szerették, mert jó kontrasztban áll egymással „a szegecselő hangszerelés és a melódia”.

– Kinek köszönhető a szegecselő hangszerelés?

– Bubnó Lőrinc barátomnak, akivel már sok dalt írtunk együtt. Nagyon képzett, jó ízlésű, kiváló zenész. Még gyerekkorunkból, az Énekes Iskolából ismerjük egymást, ahol édesapja, Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar vezetője tanított minket.

– Az Orfeumban játsszák a Boldogság… című darabot, mely Cserháti Zsuzsáról szól. Találkozott valaha a 16 éve elhunyt énekesnővel?

– Igen, 16 évesen. Nem sokkal a halála előtt, az utolsó fellépésén. Fehér Adrienn esztergomi koncertjén ő volt a sztárvendég. Évekkel azelőtt anyukám a kezembe nyomta az egyik lemezét, mondván, ha komolyan gondolom az éneklést, akkor feltétlenül hallgassam meg, mert ő az egyik legjobb magyar énekesnő. Nagy hatással volt rám, az összes dalát kívülről tudtam. Mindenképpen ott akartam lenni a koncerten, hogy élőben is láthassam. Utána bementem hozzá az öltözőbe. Furcsa volt, mert mindig színes, életvidám, energikus nőnek képzeltem, ehhez képest egy visszafogott, talpig feketébe öltözött, zárkózott asszonnyal találkoztam. Egészen mást sugallt a színpadról. Aztán eltelt 15 év, s úgy éreztem, hogy színházi előadással szeretnék emléket állítani neki. Nem készült róla film, senki nem dolgozta fel a szomorú, izgalmas és furcsa történetét. Beadtam egy pályázatot, és én voltam a legjobban meglepve, mikor nyertem. Dénes Viktort kértem meg, hogy rendezze meg az előadást, akivel rengeteg anyagot gyűjtöttünk róla. Fél évig könyvtárba jártunk, mindent elolvastunk, amit csak lehetett. Sokat gondolkodtunk az előadás formáján, végül úgy döntöttünk, hogy nem írunk fiktív történetet, a valós interjúkat használjuk föl, és a szöveghez válogatjuk a dalokat. Dokumentarista koncertszínház lett a műfaja, de ezt nem szoktuk mondani, nehogy elijesszük a nézőket. Miklós Tibor írta a Boldogság, gyere haza című dalt. A gyerek, akiről ez a sor szól, „nézem, ahogy csöndben álmodik a kisfiú”, a fia, Miklós Milán: a basszusgitárosunk. Mindig nagy sikerrel játsszuk az előadást. Az elején kaptam olyan megjegyzéseket, hogy mit képzelek, hogy Cserhátit énekelek, hogy jövök én ehhez. Egyáltalán nem akarom utánozni őt, az előadás se rólam szól, hanem róla. Én csak egy énekesnő vagyok, aki azért van ott, hogy életben tartsa a dalait, a színészek pedig elmesélik a történetét. Alázattal tisztelegve az emléke előtt, mert nagyon nagy művész volt. Ezért is szeretnénk, ha minél többen megismernék az életét.