Potyautas a Visegrádi utcában

Úgy látszik, nem csak az újságírók fantáziáját mozgatja meg az uborkaszezon, hanem a vénasszonyokét is. Nagyváradon a minap olyan rémtörténetet találtak ki a vénasszonyok, amelyhez fogható még a legistentelenebb újságíró fejében se főhetett volna ki.

A napokban – így jár most szájról szájra az asszonynép között – egy parasztasszony Nagyváradra jövet az útfélen egy bepólyázott gyermeket talált. Megsajnálta, fölvette, s jószívűen meg akarta szoptatni. Ijedten látta azonban, hogy a csecsemőnek éles fogai is vannak már, amelyet alig, hogy szopni kezdett, erősen bemélyesztette az asszony húsába. Még nőtt rémülete, amikor látta, hogy a gyermek nem akarja elbocsátani. Besietett Váradra egy jó ismerőséhez. Itt a gyermeket kipólyázták s rémülettel látták, hogy a gyermek csak derékig gyermek s azon alul kígyó, melynek farka van. A szörnyet aztán úgy kellett levágni az asszony testéről. A nagyváradi vénasszonyok megesküsznek rá, hogy ez így történt szóról szóra.

(Budapesti Hírlap, 1887. június 17.)

*

Népünk babonás hitében nagy szerepe van annak a meggyőződésnek, hogy a testnek természetes nyílásain át mindenféle utálatos féreg, különösen kígyó, béka, vízi borjú, fülbemászó stb. juthat be a gyomorba, belekbe és a testnek egyéb szerveibe vagy üregeibe. Amilyen érdekes a népnek ez a hite az orvosi folklór szempontjából, épp olyan nyilvánvaló annak képtelen volta élettani és bonctani tekintetben.

Nem sok szót köll vesztegetnem annak a bizonyítására, hogy pl. annak a gyakran hallott állításnak, hogy az alvó ember nyitott száján keresztül kígyó bújt a gyomrába, milyen kevés a valószínűsége. Eltekintve attól, hogy ami kígyóink a mozdulatlan embert is félve kerülik, a gyomrába már azért se juthatnának be könnyű szerrel, mert a nyelőcső, természetes helyzetében nem olyan, mint valami szilárd falú tömlő, melynek állandó és változatlan a kalibere, hanem egész hosszában össze van esve, el van zárva.

De még ha bejutna is a szájüregbe valami ilyenfajta kelletlen vendég, akkor se juthatna tovább, mert az alvó embert sokkal csekélyebb ingerek is, például a garat falán megakadt nyálkacsap, a lágy szájpadlásnak hátraesése (hortyogás) stb. is felébresztik és reflex úton erős kilélegző mozgást, ökrendezést, köhögést okoznak. Ha pedig az a kígyó vagy béka, valami elképzelhetetlen módon, mégis csak bejutna a gyomorba, kétségtelen, hogy itt rövidesen elpusztulna, mert a gyomor emésztő nedvei megölnék.

(Ethnographia, 1908)

*

A legutóbbi eset népbutításnál egyébnek alig nevezhető. Kecskeméten ugyanis a következő babonás hír van elterjedve. Valamelyik szőlőhegyen (ahány, annyiféleképp meséli) éjjel, midőn a csősz puskával a vállán hazafelé ballagott, egy meggy-fáról emberi hangokat hallott.

A hang irányába fordulva tekintve, egy kígyót látott a meggyfa egyik ágára csavarodva. Vállához akarta emelni puskáját, hogy lelője a kígyót, de az ismét megszólalt: „Ne bánts, én az Úr Jézus küldöttje vagyok s azzal az üzenettel jöttem, hogy gabonátokat ne oltsátok be kékkővel, mert az Úr testét rongáljátok, szőlőtöket ne permetezzétek, mert az Úr vérét rongáljátok.“ A jámbor csősz erre még jámborabbá változott s ugyanilyen arccal azt javasolta a kígyónak, hogy valami nyomot hagyjon maga után, mert különben nem tudja hirdetni az Úr igéjét, nem hisznek neki. Erre a kígyó eltűnt s másnap minden meggyfalevélen egy kígyó alakú sáv volt látható.

Eddig tart a legenda, amely Kecskeméten a szőlőművelő nép között el van terjedve s nincs közöttük olyan, aki ne tudna róla és akinél ilyen jeles meggyfalevél ne lenne. Ha pedig megkérdezed őket nyájas olvasó, hogy mi igaz ebből, hát azt felelik, hogy ők bizony szentül hisznek benne, mert ott a meggyfalevél. Még az értelmesebbek is úgy nyilatkoznak, hogy hát hisszük is, meg nem is.

(Országos Ellenőr, 1910. október 22.)

*

Különös vadászat folyt le néhány nappal ezelőtt a Lipótvárosban. Egy indiai óriáskígyót fogtak el a Visegrádi utcában! Valódi óriáskígyót, amely a Banánbehozatali társaság postaküldeményébe csempészte be magát és így jutott el Nyugat-Indiából Budapestre. […] A banánfürtökön tekerődző állat egészen fiatal, jelenleg még nem is veszedelmes, de egészen rövid idő alatt olyan hatalmasra nő, hogyha rátekerőzik egy emberre, egy szemrebbenés alatt megfojtja. […]

Az Állatkert igazgatósága negyven pengőért vette meg a kígyót a Banánbehozatali Részvénytársaságtól. „Valódi Boa constrictort vásároltunk” – beszéli az egyik állatkerti főtisztviselő.

(8 Órai Ujság, 1928. április 15.)

*

Egy jászberényi lakos telefonált, miszerint egy élénk kék színű kígyót látott az udvarban.

– Biztosak voltunk benne, hogy siklóról van szó, élénk kék színű kígyó ugyanis nem honos hazánkban – emlékezett vissza Jazsoviczki Zoltán fő állatgondozó a történtekre. – Mindenfajta védőfelszereléssel és kígyóbefogásra alkalmas eszközzel felszerelkezve érkeztem a helyszínre, ahol a tulajdonos csak nagyjából határolta be, hogy a kert melyik részén látta a kék kígyót, azután rögtön visszahúzódott a ház védelmébe. Óvatosan közelítettem a helyszínt és messziről valóban egy hosszú, kék valamit láttam a kertben. Közelebb érkezve azonban megláttam a „vadállatot”. Kiderült, hogy az valójában egy élénk kék színű műanyag fürdőszoba szőnyeg.

(Új Néplap, 2010. augusztus 28. A hírek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)