A türelem rozsdája

Sokszólamú, játékos ember, akinek az artistaképző iskola bohócosztályában Alfonzó és Rodolfo volt a tanára. A nyolcvanas években az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi nevű zenekarokban lépett fel. Müller Péter ­Sziámi – a Bartók Plusz Operafesztivál és a Sziget Fesztivál alapító igazgatója – költő és dalszövegíró. Hat gyermeke és két unokája van.

Fotó: Müller Júlia

– A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyénisége, színes és változatos karrierrel. Soha nem akarták megírni vagy megfilmesíteni az életét?

– Bár nagyon érdekes, pikareszk és öt életre elég történet áll mögöttem – remélem, előttem is –, mindig elzárkóztam a nagy életinterjútól, amely könyvvé változik. Ha úgy érzem, eljött az önéletrajz ideje, akkor megírom egyedül vagy partnerrel. Ahhoz az kell, hogy se fizikailag, se szellemileg ne legyen kedvem ennyit mozogni. Lelkileg egy helyben vagyok, amióta megszülettem, azzal nincs probléma, ahogy a tornádó közepében is nyugalom van. Attól még végigsöpörtem az életemen. Vagy az rajtam. Tizenkét éves koromban nyitottam egy dossziét, és ráírtam, hogy Családregény. Nagymamámék heten voltak testvérek, az ő élettörténetüket kezdtem el összegyűjteni. Ez azzal függött össze, hogy Müller Péter író, az apukám – aki a nevére vett – összeházasodott anyukámmal, kivettek az intézetből, és a papától kaptam egy írógépet. A nagymamám családjának a története valóban megírásra érdemes, az enyém nem olyan érdekes.

Írói feladatok

– Dehogynem! Kigyűjtöttem, hogy mivel foglalkozott eddig. Volt könyvtáros, nevelő, kézbesítő, takarító és hangmérnök. A Színművészeti Főiskolán film- és televíziórendező szakon végzett, dolgozott lektorként, fordítóként, tévészerkesztőként. Hogyan lett tengeri halász?

– Filmproducerként dolgoztam Amszterdamban, Normandiában forgattunk, ahol olyan jól éreztem magam, hogy ott maradtam. Hollandiában olajtartályhajót is takarítottam, azt nem kívánom senkinek.

– Miért ment el Hollandiába?

– Mert betiltották a munkáimat, például 1984-ben a vizsgafilmemet, az Ex-kódexet. A koncertjeinket is letiltották, és a dalainkat se adták ki. Feloszlott a Kontroll Csoport, én pedig beleszerettem egy holland lányba. Írtam egy forgatókönyvet, mely eredetileg Párizsban játszódott volna, de gyorsan átírtam Amszterdamra. Simó Sándor, a Hunnia Stúdió akkori vezetője kiküldött, hogy keressek coproducert. Kimentem egy hónapra Hollandiába – ahol nem éppen a feladattal foglalkoztam –, majd visszajöttem. A filmgyár büféjében összetalálkoztam Salamon Andrással, akit megkérdeztem, hogy nem tud-e egy holland producert. Ott ül, mondta, majd bemutatott Bubo Damennek, akinek tetszett a filmnovellám. Féléves holland ösztöndíjat is felajánlott. Azóta is az egyik legjobb barátom. Hat évig dolgoztunk együtt a Sphynx Intervisuals és a Bubofilm nevű amszterdami cégeknél. Hollandiából akkor jöttem el, amikor kezdett nagyon jól menni, viszont szakítottam a barátnőmmel, ezért hazajöttem. Nem is tudtam róla, de éppen rendszerváltás volt. Öt évre leköltöztem egy nyugodt kis zalai faluba.

– Elsősorban költőnek tartja magát. Fiatalon kik biztatták az írásra?

– Már hároméves koromban nyomtatott nagybetűkkel írtam verseket. Az alapélményem, mint sok gyereknek, a Bóbita volt. A családi mítosz szerint a versek jelentős részét Weöres Sándor nekem írta. Anyukámmal és akkori férjével, Végh Györggyel családi barátok voltak. Tízéves lehettem, amikor elvittek Weöreshöz, aki nagyon kedves volt, biztatott, és továbbküldött még két mérvadó, nagy tekintélyű emberhez: Vas Istvánhoz és Kormos Istvánhoz. A verseimről azt mondták el, hogy mi tetszett nekik, ebből gyanítottam, hogy amiről nem beszéltek, az nem annyira. Ezt azóta is nagyon jó pedagógiai elvnek tartom. Később a papám, Müller Péter is adott írói feladatokat. Kivágott az újságból egy képet, és azt mondta, hogy írjak róla egy történetet, kik ezek, mi a viszonyuk, mit éreznek. Nagyon megható volt, amikor először felkért, hogy dolgozzunk együtt. A közös munka során izgalmas színdarabok és könyvek születtek. Rengeteget tanultam apámtól. A kapcsolatunk attól különleges, hogy ugyanazt gondoljuk a világról. Nem nagyon hagytuk az életszemléletünket ideológiáktól befolyásolni. Mindkettőnk számára alapgondolat József Attila sora: „ne csatlakozz a hadhoz”. A közös munka során lett a Sziámi a megkülönböztető művésznevem. Gyerekkoromban elkezdtem írni egy regényt a sziámi ikrekről, de nem fejeztem be. Azóta a barátaim így hívnak. Egyszer-kétszer összekevertek már a papával. Pécsett koncerteztünk, ahol ő egy héttel később tartott előadást. A buli után a hátsó sorban üldögélő nénik közül az egyik odajött hozzám, és azt mondta: „Nem is tudtam, hogy ilyen szépen tetszik tudni énekelni az író úrnak. Csak egy kicsit hangos.”

Fotó: Müller Júlia

Egy ötlet egy forint

– Sziámi-köteteket kerestem a könyvtárban, és két gyerekverses könyvet találtam.

– A gyerekversírás viccesen kezdődött. Az egyik Sziámi formáció tagjai tehetséges és vidám zalai srácok voltak. Békéscsabán, a koncert utáni házibuliból tántorogtunk hazafelé, amikor megkérdeztem a szaxofonostól, hogy másnap hol játszunk. – Nagykanizsán, tizenegykor. – Jó, addig valahogy kialusszuk magunkat. – Délelőtt. Gyerekműsor lesz. – Nincs is gyerekműsorunk! – Tudod, én szoktam énekelni gyerekeknek, de még írnod kéne néhány szöveget, míg odaérünk. – Halálos rémületben kezdtem el gyerekdalokat írni, melyek közül az egyik – a Jó, ha van című – nagyon jól sikerült. Sokan írtak, hogy a gyerekük megnyerte vele az iskolai szavalóversenyt, bekerült a harmadikos tankönyvbe is. Nagyon örültem. Nagy munka nem volt vele, az ijedtség rántotta össze. A fiammal, Petivel, amikor hároméves volt, megírtuk A jármű élete című könyvet. Őt is benevezték egy szavalóversenyre, és kérte, hogy írjak neki egy verset. Megírtam Peti és apa versét, Az apukám kiskorában csibész volt az iskolában kezdetűt. Megnyerte a versenyt. Nyaralás közben a legkisebb gyerekem, Lilike jött durcásan, hogy „nekem nem írsz, csak Petinek?”. Amikor a középső gyerek, Brunó jött, már mondania se kellett, rögtön nekiláttam. Így született a kicsi, Nagy, közÉpső című kötet. Peti azt szerette volna, ha kisautó lesz a jele, de nem volt az oviban, úgyhogy nekem kellett hímezni egyet. Óriási szerencse, hogy tudok hímezni kereszt-, szál- és pelenkaöltéssel. Az intézetben tanultam a fiúkkal, ahol a lányok vécét szereltek. Egy nap az óvó néni azt mondta: „Péter, légy szíves, írd meg a Süni csoport indulóját. Annyi a kötöttség, hogy az már megvan belőle, hogy Mi vagyunk a Süni csoport, halihé, halihó.” – Öö, jóó. – Aztán a másik két gyerek is óvodás lett, nekik is kellett induló. Később az óvodai jelükről írtam, abból született a Mi a jeled? című kötet. Nálunk a családban működik a „de jó ötlet, kapsz egy forintot”. Gyűjtöm a gyerekek jó mondásait, három füzet már betelt. Egyre kevésbé lehet jegyzetelni, mert minden szavuk aranyat ér. Néha a soraik bekerültek a dalokba is. Korrekten jelentjük az Artisjusnak, hogy ők is szerzőtársak. Az utolsó Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar lemezén a Cukortükör című számba beleírtam Lili egyik emblematikus sorát, nagyon szeretem: „a türelem rozsdát terem”. Számomra mindennek az alapja a versírás. Az életemben minden a dalokra épült, azokból született.

– A Sziget Fesztivál is?

– Igen, bár sok minden más is kellett hozzá. A Sziámi zenekar rengeteget játszott, mindenhol telt házas koncertjeink voltak. Ez közvetlenül a rendszerváltás után volt, és a fiatalok azért maradtak egyedül, mert a szülők elkezdtek irdatlanul vállalkozni, és nem maradt rájuk idejük. Koncert után mi mindig leültünk és beszélgettünk velük, amire nagy igény volt. Bennünk is. Ők lettek a barátaink, olykor szerelmeink, a cinkosaink és a harcostársaink. Rengeteg levelet kaptam vívódó kamaszoktól. Sokan nem autogramot kértek, hanem tízoldalas levélben súlyos történeteket meséltek el. Nagyon megérinti az embert. Az egyik úgy kezdődött, hogy anyám meghalt rákban, apám megerőszakol. Erre válaszoltam, de mind a háromezer levélre nem tudtam. Azt találtam ki, hogy hozzuk össze a különböző helyeken élő fiatal barátainkat. Megkaptunk egy csodálatos helyet Zalaegerszegen, ahová nyolcvan embert hívtunk el egy hétre az országból mindenhonnan. Szereztünk egy buszt, amivel a strandra mentünk, filmeket vetítettünk, színházi műhelyt szerveztünk, és minden napra elhívtam egy ismert előadót. Nagyon jól sikerült az első tábor. Ez 1992-ben volt, ugyanabban az évben, amikor bemutatták a Mária evangéliumát, melynek végső szövegét én írtam versbe, és megjelent az első lemezünk, a Testből testbe. Következő évben is elkezdtük szervezni a tábort. A nyolcvan helyre 8400-an jelentkeztek. Gerendai Karcsival, aki akkor a Sziámi zenekar szervezője volt, összedugtuk a fejünket, hogy most mit csináljunk. Megszületett a Diáksziget ötlete. 1993-ban úgy gondoltuk, hogy tízezer ember jön el – maximum. Negyvenháromezren érkeztek. Utána elindult a fesztivál részben kényszeres, részben egészséges önfejlődése. Azért kényszeres, mert az első évben nagyon eladósodtunk, muszáj volt előremenekülni. A lakásomon úgy volt jelzálog, hogy a feleségem nem tudott róla. Azért szálltam ki, mert nem vagyok üzletember, és nem akartam, hogy este kilenckor még átszellemülten énekelek valami nagy igazságot a színpadról, koncert után pedig hátul számolgatom a napi jegyeket. Nagy dolog látni, hogy mi lett a Szigetből, többször nyert a „Legjobb nagyfesztivál” kategóriában.

Kitüntetés Wałęsától

– A szabadidős zenekar, az URH 1980-ban alakult, s mindössze fél évig koncertezett. Hogyan lett az énekesük?

– Egy barátom szólt, hogy egy zenekar elvállalt egy jótékonysági koncertet, és a bevételből a pszichiátriai klinikának vesznek egy fekete-fehér tévét, de nincsenek dalszövegeik. Írtam nekik. Menyhárt Jenőnek kellett volna elénekelni, de ő azt mondta, hogy nem tudja megtanulni őket. „– Nem énekelnéd el te? – kérdezte. – Én nem tudok énekelni. – Ebben a műfajban az nem számít.” Összesen nyolc koncertet adtunk, de nagyot ütött a program, az NME angol zenei szaklap szerint mi voltunk Közép-Európa legjobb zenekara. Miután megszűnt az URH, a Kontroll Csoportba kerültem. Mindkét zenekar szókimondó volt, de igazából nem a politika érdekelt minket, csak a közérzet, az emberi kapcsolatok. A Kontroll nagyon erős formáció volt, eredeti zenével, jó arcokkal, nagy egyéniségekkel.

– Meglepte, hogy tavasszal a Kontroll Csoport Gdańskban megkapta a Hála érdemrendet?

– Nagyon. Először a Polak, Węgier, dwa bratanki, a Lengyel, magyar két jó barát című számunkra találtak rá, ami merész kiállás volt a megmozdulásaik mellett. Aztán előkerült a Szeretlek című szám is, amelyet Lech Wałęsának írtam. Egyszer láttam, hogyan dobálják föl a hajógyárban a levegőbe, és kiabálják, hogy Lech-Lech. Ebből született a Szeretlek-lech-lech sor. A Solidarnost Centrum Wałęsa elnökletével adja át a kitüntetést, mely rangos európai alapítványi díj. A díjátadón a Javítóműhely nevű koncertteremben léptünk fel, izgalmas hely.

– Hány formációban játszik?

– A Müller Péter Sziámi AndFriends nevű állandó zenekarunkkal az URH, a Kontroll és a Sziámi repertoárját játsszuk, most készítjük a negyedik lemezünket. A kezdetek óta a záró koncertet mindig mi adjuk a Sziget Fesztiválon. Kirschner Péterrel, az AndFriends gitáros-zeneszerzőjével a Felevad duóban játszunk. Fellépek még Szakcsi Lakatos Bélával, Darvas Ferenccel és Jávori Fegyá­val. Közben szerkesztem a papám könyvét, a Világvégét. Musicalt írok Petőfiről a Vígszínháznak, és A farmerkirály című darabot Fegyával az Operettszínháznak. Mindig van nálam néhány dal, amin dolgozom. Sok ember dilemmája, hogy lehet, hogy bonyolult, mély, sokdimenziós költői műveket írok, és közben egészen könnyed, játékos gyerekverseket, kuplékat, musical- és operaszövegeket is. Számomra természetes állapot, hogy versek és mindenféle szövegek egyaránt jönnek-mennek a fejemben.