Gianfranco kávéja

Van Veszprémben egy bevásárlóközpont. Plázának azért ne nevezzük, mert méreteit tekintve még értelmezhető és emberi, éppúgy, mint Veszprém városa. Rezeda Kázmér gyakori vendége ennek a bevásárlóközpontnak.

Bkscsaba, 2016. mrcius 19. Habos kv a Bkscsabai Jkai Sznhz sajt kvzjban, a Mvsz Kvhzban 2016. mrcius 19-n. A pressz a XX. szzad elejnek hangulatval vrja a vendgeket, a pdiumon irodalmi esteket s kamaramsorokat is rendeznek. MTI Fot: Lehoczky Pter Fotó: Lehoczky Péter Forrás: MTI/Lehoczky Péter

Van Veszprémben egy bevásárlóközpont. Plázának azért ne nevezzük, mert méreteit tekintve még értelmezhető és emberi, éppúgy, mint Veszprém városa. Rezeda Kázmér gyakori vendége ennek a bevásárlóközpontnak, mindenekelőtt a barátai okán. Először is itt van boltjuk a veszprémi könyveséknek, Péternek és Andinak, és az a bolt egy mesesziget. Velük szemben van az órás, ott ül a nagyszerű órásmester, aki Rezeda Kázmér óráját is igazítani szokta, s néhány jó szót is váltanak közben. A könyvesék mellett aztán ott az ajándékbolt, az is jóféle üzlet. Kissé távolabb, a sarokban van a péksüteményes, ahol – minő meglepetés! – péksüteményt árulnak, de finomat. És a könyvesékkel úgy oldalvást szemközt található Gianfranco cipőboltja.

Ezen öt bolt kijelölte amorf területen szokott eltölteni Rezeda Kázmér fölötte hasznos és kellemetes időket, mintha csak régi vágású piacon lenne, ismerős árusok és kofák portékája közt válogatva. A legfiatalabb bolt ezek között a Gian­franco cipőboltja. Ez azért is van így, mert Gian­franco a legfiatalabb magyar itten. Ez meg úgy lehet, hogy Gianfranco olasz. Született olasz, ezen születés minden attribútumával. Gian­franco megszületett a napfényes Itáliában, aztán megismerkedett egy magyar lánnyal, Mártival, a megismerkedésből szerelem lett, a szerelemből pedig házasság, banális történet lenne ez így, de ezen a ponton kapott a dolog egy vajszínű árnyalatot, ugyanis Gianfranco költözött át Magyarországra a lányhoz.

Hja kérem, mindig mondtam, hogy a szerelem a legerősebb, legmuszklisabb költöztető, olyan legény a szerelem, hogy egyedül is elköltözteti a páncéltőkés zongorát, és az még hagyján, de az egész életet, sorsokat, emlékeket is, és nem kell neki hozzá se doboz, se gurtni, csak úgy felkapja a cókmókot, és már hozza is.

Így elmélkedett Rezeda Kázmér a szerelemről és Gianfranco megjelenéséről a veszprémi bevásárlóközpontban, ami aztán eseményszámba ment. Megjelent Gianfranco Magyarhonban, és rabul ejtett további szíveket a Mártién túl is. Mert ilyenek ezek a „fecskemód csácsogó” taljánok, ahogy régi krónikánk megemlékezik róluk Orseolo Péter királylása okán, imigyen:

„Az ország javait kevély szemmel és telhetetlen szívvel falta a fenevadak módjára ordítozó németekkel és fecskemód csácsogó olaszokkal. Az erősségeket, várakat és kastélyokat németek és olaszok őrizetére bízta. Azon időben senki biztos nem lehetett felesége tisztasága, leánya és húga szüzessége felől a király testőreinek viselkedése miatt, kik büntetlenül erőszakoskodnak vala.”

Nem túl hízelgő szavak ezek, de azért fecskemód csácsogni mégiscsak szebb, mint fenevad módjára ordítozni, ezt beláthatjuk. Gianfranco pedig fecskemód csácsog, remekül főz, udvarol, kedveskedik – és mindenekfelett énekel. Egy Caruso ez a mi Gianfrancónk, és ott fakad dalra mindig, ahol éppen rájön. S fölöttébb kedvelte ezt a tulajdonságát is Rezeda Kázmér, bár kicsit zavarta őt, hogy elmúltak azok az idők, amikor még őmiatta nem lehetett senki biztos felesége és leánya tisztasága felől.

Rezeda Kázmér egy fölötte meleg, nyári, augusztusi napon ellátogatott a veszprémi bevásárlóközpontba, meglátogatni a könyveséket, válogatni kicsit a polcokon, jóféle péksüteményt enni, nem gondolni a gonddal, boldognak lenni. És akkor történt, hogy nem várt fordulatot vett a délelőtt. Pedig minden úgy indult, ahogy szokott. Rezeda Kázmér válogatott a polcokon, jóféle péksüteményt is evett, de éppen visszafelé tartottak Péterrel a péksüteményestől, amikor kiállt boltja elé Gianfranco, és észrevette Rezedát.

– Amico! – kiáltotta Gianfranco, és mindjárt lehetett sejteni, hogy ebből a délelőttből valami többlet fog kigömbölyödni. Rezeda Kázmér pedig bement Gianfranco cipőboltjába.

Gianfranco nagyjából semennyit sem beszél magyarul, nincs is rá szüksége, ugyanis anélkül is remekül megérteti magát bárkivel. Rezeda Kázmér viszont olasz szakos volt a gimnáziumban, ragadt rá valami, és leginkább abból szoktak viccet csinálni, hogy Rezeda Kázmér olyan mondatokat mond Gianfrancónak, amelyek egykori olasztankönyvében voltak olvashatóak, vagyis alig-alig van valami értelmük, és ezen aztán remek nagyokat lehet kacagni. Nem mintha Gian­francóval nem lehetne bármin kacagni, mondjuk egy másodfokú egyenleten, egy novemberi, esős kedd délután. Igen, Gianfranco önmagában igazolja az Utas és holdvilág azon tételét, miszerint „egy nőt kettős könyveléssel is el lehet csábítani, ha elég intenzíven adja elő az ember”.

– Quando ero molato, o avuto male di testa e male di gola – mondta mindenesetre Rezeda Kázmér, és ezen jót kacagtak. – La mamma entra nella camera! – tette még hozzá, és ezen is.

– Vuoi del caffè? – kérdezte Gianfranco, és Rezeda Kázmér rábólintott a dologra. Rábólintott, mert Gianfranco kávéja maga volt a… na mi is? Azt hiszem, maga volt a kávé. Sőt! KÁVÉ! Amikor a Jóisten reggel kiül a mennyei pitvarba, elszürcsölni a reggeli kávéját, és elmélázni kicsit az örökkévalóságon, s azon, miképpen rohan vesztébe a teremtett világ, akkor minden bizonnyal Gianfranco kávéját szürcsölgeti.

Gianfranco pedig eltűnt egy valószínűtlenül kicsike helyen, ami függönnyel (tenda) volt leválasztva a cipőbolt többi részétől. Képzelhetik, mekkora volt az a hely, ha Gianfranco cipőboltja – amelyben maga készítette cipőit (scarpa) árulta – akkorácska volt, mint egy Fabergé-tojás, szép színű mokaszinokkal díszítve. Ott főzte Gianfranco a kávét. Titokban. Mert ugyan Gian­franco egész élete egy színház volt, egy nagy, nyilvános előadás, egy commedia dell’arte, ám a kávéfőzési tudományát hétpecsétes titokként kezelte, és nyilvánvaló volt, hogy magával viszi majd a sírba.

Néhány perc múlva aztán előbukkant, mint győztes hadvezér, mint Cornelius Scipio abban a percben, amikor megkapta az Africanus melléknevet, és két csésze kávé volt nála. Egyet kortyintottak, Rezeda Kázmér és Gianfranco, és nem kellett mondjanak semmit se. Aztán Gianfranco kitett boltja elé két hangfalat, és kérdezte, mit hallgassanak. Rezeda Kázmér pedig Gianni Morandit rendelt. Ugyanis nem bírta megunni a Térden állva jövök hozzádot.

És felharsant az olasz dal, és megtöltötte a bevásárlóközpontot, még az emeleten is abbahagyták kicsit a hajvágást, mindenki kikukkantott a maga boltjából, mi is történik éppen, Gian­franco és Rezeda Kázmér pedig kávéscsészével kezeikben énekelték, hogy Io voglio per me le tue carezze / si’ io t’amo piu’ della mia vita / Ritornero’ / in ginocchio da te / l’altra non e’ / non e’ niente per me. / Ora lo so / ho sbagliato con te / ritornero’ in ginocchio da te / e bacero’ le tue mani amor. / Negli occhi tuoi / che hanno pianto per me / io cerchero’ / il perdono da te / e bacero’ le tue mani amor.

És a Jóisten is letette csészéjét a mennyei pitvarban, és csodálkozva lekukkantott egy pillanatra, hogy „jé! Hát vannak még ilyen délelőttök?”; Rezeda Kázmér pedig végtelenül hálás volt, amiért a nagy költöztető, a szerelem Gianfrancót hozta ide és nem Mártit oda, mert így mindenki jobban járt. Aztán beugrott még Rezeda Kázmér órát igazítani az óráshoz, ugyanis kétségtelen tény, a polgárság első és legnagyobb lépése a hatalom felé az volt, amikor az időt ellopta a templom tornyából, és betette a mellényzsebébe. Az egy másik kérdés, mi lett azóta mindebből. De Rezeda Kázmér töretlenül bízott abban, hogy a polgárság képes az időt visszalopni a templomtoronyba, mielőtt végképp késő lesz. És ehhez a nagy lépéshez, a visszalopáshoz, feltétlenül szükség lesz majd Gianfrancóra is…