Időutazás

Öt anyaországi szerzetes pap lépte át a határt 1989 húsvétja előtt, hogy Kárpátalja még életben maradt nyolc katolikus lelkészét – mind hetven év felett volt – segítse az ünnepek alatt… A kezdeti nehézségeket a diktatúra részben ismert, részben a magyarok számára szokatlan működési jegyei jelentették. Néhány évvel később viszont már az Ukrajna függetlenedésével és a belpolitikai harcokkal fölerősödő ellátási zavarok nehezítették a kárpátaljaiak életét.

Németh Miklós miniszterelnök (balra) és Paskai László bíboros a nagy októberi szocialista forradalom 72. évfordulóján adott fogadáson a szovjet nagykövetségen, 1989 Fotó: MTI–Soós Lajos

Az egy hétig tartó moszkvai ünnepség után Paskai Lászlónak még három várost kellett volna fölkeresnie; elsőre Leningrádot jelölték ki. Elutazás előtt azonban a tolmács közölte: Kijevbe fog utazni a vallásügyi miniszter jóváhagyásával. „Miért?” – érdeklődött a bíboros. „Hogy találkozzon egy magyar pappal.” Paskai végül beleegyezett a szokatlan és megalázó ügymenetbe. Ezekből az apró jelekből az is kiderülhetett utólag, hogy a kárpátaljai magyar misszió létrejöttét felső politikai erők a titkosszolgálat segítségével határozták el. A lebonyolításhoz komoly apparátust mozgattak meg a háttérben. Például az idős Csáti József munkácsi plébánost, aki a lényegében egyházi hierarchia nélkül maradt kárpátaljai régió ki nem nevezett vikáriusa volt, rávették, hogy vonatra üljön. „Valósággal kényszerítették, hogy Kijevbe utazzon. Idős volt már, és eredetileg nem állt szándékában vonatra ülni. Vele is megállapodtam egy leendő kárpátaljai látogatásról, de amikor hazatértem, kiderült, hogy a kijevi vezetés, a Moszkvával való szembenállás miatt, erről hallani sem akart” – emlékezett vissza Paskai László. A bíboros magyar kísérője, tolmácsa, Hidász Ferenc ferences szerzetes sem tudott magyarázatot adni arra, ki szervezte meg a Paskai-Csáti-találkozót. „Nyilván valamilyen állami vagy pártvezető, aki a gorbacsovi érában megoldást keresett a kárpátaljai katolikus egyház problémájára, az égető paphiányra” – mondta. Van még kutatnivaló…

Kijevben más szürreális kalandja is volt a bíborosnak. Egy ortodox istentisztelet utáni körmenetben, a tömegben egy ismeretlen szegődött mellé, és szólította meg: „Maga Lékai László?” „Nem, én Paskai László vagyok, Lékai már meghalt.” Ekkor bemutatkozott: Szemedi János görögkatolikus püspök. Mint elmondta, nyugdíjas, korábban téeszben dolgozott. Paskai László nem hallott még róla, de így derült ki, hogy van három titokban fölszentelt püspök, aki azonban korlátozottan tud tevékenykedni.

A bíboros a kijevi vezetés húzódozása ellenére is makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen látogathasson Kárpátaljára. Ehhez Paskai László visszaemlékezése szerint ismét az isteni gondviselés adott segítséget, méghozzá a Szovjetunió második emberének magyarországi látogatása révén. „Paskai László bíboros beszámolója szerint nem előre eltervezett volt Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának és az esztergomi érsek találkozója” – emlékezik vissza Hidász Ferenc.

Németh Miklós miniszterelnök (balra) és Paskai László bíboros a nagy októberi szocialista forradalom
72. évfordulóján adott fogadáson a szovjet nagykövetségen, 1989
Fotó: MTI–Soós Lajos

Pénz, autó, ellátás

A szovjet delegáció 1988 novemberében volt Budapesten, és egy elmaradt program miatt Berecz János, a párt utolsó főideológusa ajánlotta Jakovlevnek, hogy keresse fel Paskai Lászlót. Jakovlev úgy gondolta, a peresztrojka jegyében érdekes lehet egy ilyen megbeszélés. Ekkor Paskai megemlítette, hogy szeretne Kárpátaljára látogatni, de Kijev ellenzi. Jakovlev úgy reagált: az esztergomi érsek szívesen látott vendég Kárpátalján, döntse el, mikor indul. „Egy órával később az MTI már ki is adta a közleményt, hogy Jakovlev meghívott Kárpátaljára” – idézte fel 2007-ben Paskai László első látogatásának körülményeit, és ezzel megtört Kijev ellenállása.

A lelkipásztori útnak a hívek megerősítése mellett más eredményei is lettek: engedélyezték, hogy a későbbiekben öt magyar pap működjön állandó keretek között Kárpátalján. Az egri szeminárium helyi papnövendékeket fogadhatott, háború után kiadott magyar könyvek átvitelébe egyeztek bele, sőt hozzájárultak, hogy alkalmanként több magyar római katolikus pap érkezzen kisegítésre. „Hazafelé végig azon gondolkodtam – mondta Paskai László –, hogyan találok majd öt olyan áldozatos papot, aki vállalja a kinti nyomorúságot. Végül a ferences tartományfőnöktől, Hegedűs Kolostól kaptam segítséget, aki, hivatkozással a hajdani nagyszőlősi ferences rendházra, vállalta, hogy missziót alapít. Egymás után mentek kisegíteni a ferencesek, csak minden egyes alkalommal alá kellett írnom a papírt, amivel igazolták utazásuk célját.”

Így kezdődhetett meg a nagyszőlősi ferences misszió működése. Márciusban megindult a Csap és Záhony közötti egyszerűsített határforgalom, húsvét előtt Kárpátaljára utazott Zatykó László, Reisz Pál, Dióssi Kornél domonkos és Hidász Ferenc ferences és Bohán Béla jezsuita. „Amikor hallottunk a lehetőségről, hogy öt pap beutazási engedélyt kaphat, az esztergomi ferences gimnáziumban elhatároztuk, hogy kis időre otthagyjuk a tanítást, és azonnal indulunk – emlékezett vissza Hidász Ferenc. – De a nagy lelkesedésből egy ideig nem lett semmi. Tíz napra mentünk a húsvéti időszakban, majd májusban elkísérhettem Paskai Lászlót Kárpátaljára, illetve a hatóságok kívánságának megfelelően először Kijevbe.”

Az első húsvéti út során Csáti József vikáriusnál kellett jelentkezniük Munkácson, aki félig-meddig hivatalos személyként – pecsétje is volt! – igazolásokat adott, hogy kinek hová szól a megbízatása. Hidász Ferenc a közállapotokból nem sokat látott, hiszen egész nap gyóntatott, misézett, de arra emlékszik, hogy Rahó felé menet többször kellett belső ellenőrzési pontot átlépniük, ahol a rendőrség sorompóval zárta el az utat, és kérte az okmányokat. Húsvéthétfőn berendelték a pártbizottságra, ahol a hivatalos szervek pénzt, autót, ellátást ígértek, ha Hidász Ferenc Rahón marad plébánosnak. Úgy látszik, korábban az egyházi helyezéseket is a pártbizottságról intézték.

Amikor azonban néhány évvel később hosszabb időre kapott megbízatást a misszióba, megdöbbenéssel vette tudomásul a közellátás zavarait. A víz-, villany- és gázszolgáltatás akadozott. A boltok kiürültek, az élelmiszer- és energiaárak rapszodikusan változtak. Az állami munkahelyek dolgozói sokszor hónapokig, olykor fél évig sem kaptak fizetést. Ilyen körülmények között felértékelődött az egyházi szeretetszolgálat munkája, a magyarországi adományok sokak puszta megélhetését biztosították. A kint szolgáló ferenceseknek tudomásul kellett venniük, hogy a működésüket lehetővé tevő élelem vagy üzemanyag, amely a hívek jóvoltából jutott hozzájuk, sokszor „szerzett” holmi volt, vagyis lopott.

Nagyszőlősön a középkori eredetű gótikus templomban cipőraktár volt, az egykori ferences kolostorban tájvédelmi múzeum működött. A miséket a temetőkápolnában tartották. A letelepedő ferenceseknek először megfelelő épületet kellett találniuk, ahol kialakíthatták a missziós rendházat. Végül egy olyan házat szemeltek ki, amelyik tíz percre van a település központjától, kicsit csöndesebb vidéken. Az épületet az egyházközség vehette meg, amelyik korábban is működhetett. „Minden egyházközségnek volt egy húszas tanács nevű vezetősége, a hatalom ezt a szervezetet ismerte el, ők alkalmazhattak papot is, és ők intézték a fizetését” – mondta Hidász Ferenc.

Titkos esküvők

Róma számára ez teljesen rendezetlen terület volt. A kárpátaljai magyar papok a szatmári egyházmegyéhez tartoztak hivatalosan, de semmilyen kapcsolatot nem tudtak tartani. Az 1952-ben meggyilkolt szatmári püspök, Boldog Scheffler János utoljára 1944-ben látogatta végig egyházmegyéjének ezt a részét, és meghagyta papjainak, hogy ha az oroszok elfoglalják a területet, minden plébános maradjon a híveivel. A külső nyomás ellenére az egyházközségek állapota 1988–89-ben ideális volt. Reisz Pál ferences úgy emlékezett első látogatásukra, hogy megkereszteletlenek tömegére számítottak, ám kiderült, a kommunizmus alatt a kiszolgáltatható szentségeket majdnem mindenki megkapta. A gyerekeket megkeresztelték, és az esküvőket is megtartották titokban, sokszor éjszaka, más településeken.

A misszióba érkező magyar ferencesek azért időutazáson érezhették magukat. Zatykó László visszaemlékezése szerint megérkezésük után látogatást tettek a nagyszőlősi rendőrkapitányságon. Ajándékot is vittek magukkal, két új kiadású ukrán nyelvű Fiorettit adtak a kapitánynak. Egy hét múlva, nem kis rémületet keltve, maga a rendőrség vezetője csöngetett a kolostor ajtaján. Nagyon hálás volt az ajándékba kapott könyvekért, elmondta, minden este felolvas belőle a családjának. Szerette volna meghálálni. Szent Ferenc legendáiért cserébe átnyújtott egy papírlapot, amelyen nevek álltak. „Nem árt, ha tisztában vannak vele, kiket állítottak magukra.” A néhány magyar szerzetesről több mint húsz megbízottnak kellett jelentést készítenie.