Küszöb

Jane Austen utolsó, befejezetlen műve az egyik legizgalmasabb kihasználatlan irodalomtörténeti lehetőség. Feldolgozásában viszont meztelen férfiakat és erotikus jelenetek szereplenek.

Jane Austen utolsó, befejezetlen műve az egyik legizgalmasabb kihasználatlan irodalomtörténeti lehetőség. Az írónő remekműve lehetett volna, mivel legalább olyan mély pszichológiával dolgozik, mint az Emma, van olyan sziporkázóan szellemes, mint a Büszkeség és balítélet, és ugyanolyan morálisan érzékeny, mint A mansfieldi kastély. Ám Jane halála előtt négy hónappal mindössze tizenegy fejezet készült el belőle. Karakterei merőben különböznek a hat befejezett műben megszokott galoppozó vidéki nemesektől és hímző, festegető hölgyeiktől, inkább üzletemberek, akik érezvén a napóleoni háborúk gazdasági kihívásait, maguk szeretnének boldogulni.

A töredék 1925-ben jelent meg először, azóta többen próbálkoztak a történet befejezésével. Most a BAFTA-díjas Andrew Davies – aki az ikonikussá vált 1995-ös Büszkeség és balítélet-adaptációt is írta – ragadott tollat, hogy nyolcrészes sorozatot írjon, amely első részének mindössze fele dolgozza fel Austen szavait, a többi az írónő szakértőjének számító forgatókönyvíró agyszüleménye. És itt kezdődnek a problémák.

A Sanditonban ugyanis minden megvan, amit egy Austen-feldolgozástól elvárunk: erős, önálló hősnő, jóképű, arrogáns főhős, gunyorosan ábrázolt mellékszereplők, kiváló fényképezés, részletgazdag kosztümök és helyszínek, de a sorozat nézői ennél többet is kapnak: meztelen férfiakat és erotikus jeleneteket. Mindezt egy olyan világban, amelyet az Austen-rajongók éppen a visszafogottság és a szemérem miatt szeretnek. A készítők arra hivatkoznak, hogy a György-kori Anglia szexuális beállítottsága nagyon hasonlított a mai koréhoz, és a felsőbb osztályok nem tartóztatták meg magukat, így történelmileg nem kifogásolható Davies megközelítése. Csakhogy az Austen-rajongó közönség nem történelmileg háborodott fel, hanem az Austen-hűtlenség miatt. Az írónőt ugyanis nem érdekelte a felsőbb osztályok szabadossága, helyette a vidéki dzsentri szatirikus bemutatására koncentrált, ahol a családi teázások több csatát rejtettek, mint Napóleon hadjáratai.

Davies szeret „izgalmat” csempészni Austen-feldolgozásaiba, így vált világsztárrá Colin Firth, amikor Darcyként vizes ingben és nadrágban kisétált a tóból, de a 2008-as Értelem és érzelem már komoly kritikát kapott csábítási jelenete miatt. Ám mindkettőben fel voltak öltözve a szereplők. Mostanra eljutottunk odáig, hogy a XXI. század közösségi médián szocializálódott közönségének ingerküszöbét már csak meztelenséggel lehet átlépni. A Facebook, Twitter, Instagram generálta zajnak és az interneten kattintásra lévő felnőtt-tartalmaknak köszönhetően a készítők szerint ezt várja el a közönség, sőt a figurák így „emberibbek” is az austeni prűdségnél.

Ráadásul olyan országban, ahol a Love Island nézettségi rekordokat döntöget, szinte kötelező ugyanazt a narratívát egy kétszáz évvel korábban játszódó sorozatnál is felhasználni. Ám mivel a fürdőruhás fiatalok szerelmi életét boncolgató reality Nagy-Britannián kívül szinte minden országban megbukott (Magyarországon most fut az első széria), kérdés, az angolokon kívül ki fogja a párhuzamot pozitívan értékelni.

A legérdekesebb érv a férfimeztelenség mellett, hogy az kiváló válasz a #metoo által támasztott elvárásokra. Ám aligha erősíti a nemi egyenlőséget, ha teljesen felöltözött nőket és meztelen férfiakat látunk az egyébként megszokott hiányos öltözékű nők helyett.

A brit ITV-nek persze nem kell félnie, hogy a sorozat ne szegezne milliókat vasárnap esténként a képernyő elé, hiszen ha Davies kicsit is Austen-hű, akkor Charlotte Heywood és Sidney Parker kéz a kézben sétálnak majd a naplementében a végefőcím felé. A nyolcadik részig pedig tövig rághatják a nézők a körmüket, mivel ez az első Austen-feldolgozás, amelyben fogalmuk sincs, mi fog történni kedvenc hőseikkel.