Puha célpontok (1.)

A XIX. század második felében rendszeressé váló terrortámadásoknak négy hullámuk volt: az anarchista, a nemzeti felszabadító, az újbaloldali és a vallási indíttatású.

Kínai antiterrorista különítmény gyakorlata az ujgur tartományban Fotó: China Stringer Network Forrás: Reuters

A terrorizmus gyakorlatilag egyidős az emberiség történelmével. A modern korban a terror végigkísérte a francia forradalmat. A XIX. század második felében rendszeressé váltak a terrortámadások. Ezekben az évtizedekben négy hullámuk volt: az anarchista, a nemzeti felszabadító, az újbaloldali és a vallási indíttatású terrorizmus.

Az első, az anarchista hullámban több ismert vezetőt gyilkoltak meg. Így II. Sándor orosz cárt, Erzsébet királynét, a portugál királyt és az amerikai elnököt is. A szarajevói merénylet 1914-ben alapvetően hozzájárult az első világháború kitöréséhez.

A két világháború között megszaporodtak a terrorista merényletek. Az egyik legismertebb 1934-ben történt, amikor Franciaországban meggyilkolták a jugoszláv királyt és a francia külügyminisztert. A második világháború után egyre több lett a repülőgép-eltérítés, az öngyilkos merénylet és a túszejtés is. Nemzetközileg a legnagyobb figyelmet a müncheni olimpián elkövetett túszszedés és talán Aldo Moro olasz miniszterelnök meggyilkolása érte el.

A vallási típusú terrorra számos példa volt. Ilyen az iráni iszlám forradalom győzelme 1979-ben, az arab–izraeli háborúk, Afganisztán 1979-es szovjet megszállása. Az afgán felkelők amerikai támogatása a szovjet csapatok veresége és kivonulása után kontraproduktívvá vált, és a felkelők az új helyzetben az amerikai kiképzéssel és támogatással a hátuk mögött a nyugati szövetségesek ellen vették fel a harcot. A háborúk, amelyek 1979 óta folynak, az USA történelmének legdrágább és leghosszabb harcaivá váltak, és a végeredmény megjósolhatatlan. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásra adott amerikai katonai válasz – az USA céljai és akarata ellenére – hozzájárult ahhoz, hogy a terroristák Afganisztánt elhagyva megjelentek a világ számos pontján. Ezek után külön elemzést érdemelne, hogy az al-Kaida, majd az Iszlám Állam hogyan válhatott népszerűvé olyan arab és más muzulmán államokban, ahol elvileg „minden rendben volt”. Ilyen ország többek között Tunézia és Jordánia is.

Az USA válasza 9.11-re: a globális háború és az ennek részeként bevezetett katonai intézkedés jó esetben is csak félsikert eredményezett. Katonai eszközökkel sikerült felszámolni a terrorszervezetek hét százalékát, míg a rendőrségi, titkosszolgálati és politikai eszközök sokkal hatékonyabbaknak bizonyultak.

Érdekes következménye volt 9.11-nek, hogy elsőként azonnal Oroszország biztosította támogatásáról az USA-t, és váltak rövid időre sokkal jobbá a kétoldalú kapcsolatok. Először alkalmazták a NATO 5. cikkelyét, vagyis hogy az egyik tagállamot, az USA-t katonai támadás érte.

E helyzetet rendkívül ügyesen kihasználta Kína arra, hogy elítélve az USA elleni támadást, támogatva az USA akcióit Afganisztánban és a térség egyéb államaiban elérje, hogy a Kína északnyugati részén fellobbanó muzulmán, ujgur lázadásokat a Nyugat terrormozgalomként és terrorcselekményként ítélje el. Ezt a kínai politikát megkönnyítette, hogy valóban több száz ujgur csatlakozott a terrorista mozgalmakhoz. Kína számol azzal, hogy ezek a szeparatista csoportok komoly támogatást kapnak a határ túloldalán lévő volt szovjet, muzulmán utódállamoktól. Ugyanakkor a kínai stratégiában e térségnek kiemelkedő szerepe van, hiszen a szárazföldi selyemút ezen a vidéken halad keresztül. Ez többek között autópályát, vasútvonalat és kőolajvezetékeket is jelent.

Az orosz politika ebben a kérdésben, a terrorizmus elleni harcban – részint a saját területén lévő muzulmán kisebbség megmozdulásai miatt – teljes mellszélességgel támogatja Pekinget. Ugyanezt a támogatást várta el saját irányában is. Ezt Pekingtől megkapta, de a washingtoni támogatás csak időleges volt.

Kínai antiterrorista különítmény gyakorlata az ujgur tartományban
Fotó: Reuters

Tibet kérdése alapvetően más jellegű. Ebben a térségben már meghatározó a kínai többség, és a legutóbbi nagyobb szabású felkelést, amely a pekingi olimpiára volt előkészítve, Kína viszonylag gyorsan leverte. Azóta több mint 150 tibeti szerzetes követett el öngyilkosságot, felgyújtotta magát, de ez az alapvető politikai folyamatokat érdemben nem volt képes befolyásolni. A nyugati közhangulatot igen, de ez a „nagypolitikát” kevéssé érdekelte.

A dalai láma indiai száműzetésben, megöregedve mérsékelt tanokat hirdet. Célja a tibeti autonómia elérése. Ez Pekingnek túl sok, a radikális fiataloknak túl kevés.

A terrorakciók mögött az esetek többségében nem az Európába frissen bevándorolt migránsokat, hanem a több generáció óta itt élő muzulmán családok beilleszkedni nem tudó és nem akaró fiatal tagjait találjuk. Az Európában elkövetett terrorista merényletek halálos áldozatainak a száma 2014-ről 2015-re négy főről 151 főre növekedett. 2016-ra a meggyilkoltak száma Európában valamelyest csökkent: 135 főre. 2017-re a terrortámadások földrajzi kiterjedése növekedett. Elérte Svédországot, az angol nagyvárosokat és Barcelonát is.

Érdekes elem a terrorszervezetek pénzügyi forrásainak a vizsgálata is. Itt komoly szerepet kap az önkéntes adományozás, a zsarolás, az Iszlám Állam esetében az elfoglalt területeken élők megadóztatása, a természeti kincsek megszerzése, a műkincsrablás és sok egyéb lehetőség. Jelenlegi tudásunk szerint a mai európai terrorszervezetek 90 százaléka képes önmagát finanszírozni. Az Iszlám Állam amikor a „csúcson” volt, évi mintegy kétmilliárd dolláros bevétellel rendelkezett.

A nyugati országok alapvető céljává vált, hogy az imámok képzését önmaguk végezzék, ne hagyják meg ezt a tevékenységet szélsőséges szervezeteknek és államoknak. Ez különösen Németországban jelent komoly problémát, és éleződtek ki emiatt az ellentétek Törökországgal. Cél az is, hogy bármi áron akadályozzák meg a börtönben lévő iszlám elítéltek radikalizálódását. Az eddigi tapasztalat az, hogy a terrorcselekményeket elkövető volt terroristák átképzése nem volt eredményes. Az esetek döntő részében a volt terrorista nézetei nem változtak meg. Ugyanakkor a terrorista szervezetekben tevékenykedő és Európába visszatérő volt terroristák esetében szinte lehetetlen a több ezer kilométerre elkövetett bűncselekmények bizonyítása.

Mindezen tényezők hatására, főleg a puha célpontok esetében a terrorcselekmények száma drasztikusan megnövekedett. Az OECD-tagállamokban 2014-ről 2015-re a merényletek száma 17-ről 64-re növekedett. Európában a legtöbb áldozattal járó merényletek voltak: 1985-ben szikh szeparatisták repülőgép-robbantása 329 halottal, az 1988-as, líbiaiak által elkövetett hasonló robbantás 270 áldozattal, a 2004-es madridi vasúti robbantás 192 halottal. Napjainkig legalábbis ez a helyzet…

Folytatjuk