A király színe

Van, aki megmosolyogja, van, aki elavultnak tartja, és van, aki szerint ez tart össze egyes országokat. A királyság intézményéről van szó, amely még mindig sok helyen létezik, sőt különleges helyzettel bír. A napokban Thaiföldön jártunk az új király beiktatásának főpróbáján.

Túlsúlyos thaiföldi buddhista szerzetes adománylakomával. Hagyománykövetők Fotó: A szerző felvétele

Nem véletlen, hogy ez a rítus zárja a király beiktatását. A víz ugyanis már régóta központi helyet tölt be a thaiok életében. Néhány száz éve még minden a vízen történt. Az ország lakott része közel volt a csatornák, lagúnák világához, és nem is léteztek szárazföldi utak. Csónakokon utaztak az emberek, ha át akartak menni a másik településre, és hajókkal vitték az árukat is. Mindennek a hagyománya maradt meg máig, amikor ötvenkét királyi bárka siklik végig a folyón. Ebből ötvenegy hajóban csak evezősök vannak, a legdíszesebb maga a királyé és kíséretéé.

Most azonban bámulatos egységet alkottak, amint elhaladtak a Csaophraján. A vendégek pódiumon ültek, onnan figyelték az eseményeket. Az evezősök már hónapok óta készültek a feladatra. Egy-egy hajóban ötven-hatvan evezős dolgozott, az orrban pedig egy felügyelő adta a ritmust.

A hangszórókból lágy buddhista zene szólt, és a bárkák méltóságteljesen haladtak el a tapsoló emberek előtt. Velünk szemben állt a királyi palota, az uralkodó ott száll majd vízre, hogy aztán a thai nép ünneplése, tapsolása mellett a királyi bárka is megtegye kötelező útját.

Túlsúlyos thaiföldi buddhista szerzetes adománylakomával. Hagyománykövetők
A szerző felvétele

A thaiok régóta várnak erre a pillanatra. Királyukat szeretik, tisztelik, és ezt elvárják azoktól is, akik Thaiföldre látogatnak. Nem lehet illetlenül beszélni az uralkodóról, nem lehet szidni őt. Ennek a szabálynak a megsértése börtönbüntetéssel járhat. Az itt élők büszkék történelmükre is. Ezt tapasztalhattuk meg, amikor elvittek bennünket Ajutthajába, a Bangkoktól hetven kilométerre található korábbi fővárosba. Ma már inkább álmos városka, ám a turisták nagyon szeretik. Itt áll az egykori nyári palota, a Bang Pa In, amely még ma is a királyé. Igaz, csak ritkán használja, ezért múzeumként működik. Csodák csodájára ez is a Csao­phraja partján van, tehát akár hajó is elhozhat bennünket ide a fővárosból. A palotát és a kertet IV. Ráma kezdte el építeni, fénykorát V. Ráma alatt élte, de még IX. Ráma, vagyis Bhumibol is nagyon szerette. A városban található a Wat Phra Si Sanphet, az egyik legszentebb buddhista templom romja is. Ezt már a burmaiak rombolták le. Később ugyanezt építették újjá Bangkokban Phra Kaew néven. Ajutthaja bukását ugyanis a burmaiak okozták a XVIII. században, a thaiok ezután tették a fővárost Bangkokba.

Ajutthaja mellett található Kancsanaburi és a thai–burmai vasút múzeuma. Aki látta a Híd a Kwai folyón című filmet, annak sokat mondhat ez a város. A második világháború alatt a japánok itt hadifoglyok ezreit dolgoztatták halálra, hogy felépüljön az a vasút, amely Bangkoktól a mai Mianmar fővárosáig, Rangunig vezetett. Ma szomorú mementó, és több temető is figyelmeztet bennünket a japánok kegyetlenségére. Évente veteránok és családtagjaik jönnek Kancsanaburiba, hogy emlékezzenek arra a brutalitásra, amely miatt amerikaiak, angolok, hollandok és ki tudja, még hány nemzet fiai szenvedtek értelmetlen halált.

Néhány óra út, és ismét Bangkokban vagyunk, ahol sokkal örömtelibb az élet. Köszönhető ez annak, hogy Thaiföld ma már a térség legdinamikusabban fejlődő országa. A főváros néhány pontja Sanghajra vagy Hongkongra emlékeztet. Ma már sokan itt akarnak befektetni, Thaiföld „bezzegország” lett a térségben. A városban sok ember visel sárga pólót. Ez sem véletlen. A király kedvenc színe ugyanis a sárga. De létezik olyan is, hogy „sárga nap”. Ez a hét egyik meghatározott napja. Ha szerencsés akarsz lenni (és miért ne akarnál), akkor célszerű aznap sárgát húzni. Egy másikon zöldet, a harmadikon pirosat, a negyediken kéket és így tovább. Ezért ne lepődjenek meg azon, ha keddenként pirosba burkolózik a város egy része, szombaton meg teszem azt kékbe. A thaiok ugyanis hagyománytisztelő emberek, és minden napnak megvan a megfelelő színe.

A tradíciókövetés abban is megmutatkozik, hogy itt minden gyerek néhány hónapot vagy akár néhány évet is szerzetesként él. Ugyanúgy iskolába jár, mint mások, de a kolostorhoz tartozó intézményben a tanárok, vagyis a szerzetesek a vallási előírásokra, a buddhista filozófiára helyezik a nagyobb hangsúlyt. Ha pedig megtetszik a gyereknek ez a fajta élet, csak rajta múlik, hogy mikor lép be a rendbe. Ma is sok szerzetes él még Thaiföldön. Ők elkötelezettek, de a gyerekek csak rövid ideig élvezik a kolostorok világát. Nagy probléma továbbá az, hogy a szerzetesek elhíztak az utóbbi időben. Mintha mindenhol kis Buddhákat látnánk az utcákon vagy a templomokban. Buddhát ugyanis kedves pókhassal ábrázolják mindenütt, a mai szerzetesek pedig büszkén követik ezt a hagyományt is, ugyanis viszonylag sok és zsíros vagy olajos ételt kapnak adományként. Ezért most kampány indult az országban, amelynek az a célja, hogy egészséges felajánlásokat adjanak a szerzeteseknek. Gyümölcsöt, zöldséget, rizst, nem forró olajban kisütött húsokat.

Az sem meglepő, hogy a thai turisták megváltoztatják a környező országok vallási szokásait is. A térségben ugyanis Thaiföld lett a leggazdagabb, a laosziak, vietnamiak, kambodzsaiak vagy burmaiak – szegények lévén – csak ritkán jutnak el ide. A thaiok közül viszont sokan megengedhetik maguknak, hogy utazzanak. És ha elmennek például Laoszba, akkor szívesen adnak a helyi szerzeteseknek felajánlásokat. Hogy mit? Ugyanazt, mint otthon. Finom, olajban átsütött húsokat, édességeket. Amelyektől azok is hízni kezdenek…

Időközben Bangkok utcáira leszállt az este. A nyüzsgő utcákon emberek esznek, száguldanak a robogók és a tuk-tuk járművek. Az egyik falon felirat: Éljen X. Ráma, Thaiföld királya!

A bárkás főpróba eredetileg maga az esemény lett volna, de a Csaophraja magas vízállása miatt elhalasztották a királyválasztás utolsó mozzanatát. Az új időpont december 12-e, ekkor tartanák a királyi bárkák felvonulását már az uralkodóval együtt. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha akkor sem ideális a vízszint, az volt a válasz: semmi baj, áttesszük jövőre! Itt ugyanis tudják jól, hogy az ember nem győzheti le a természetet.