Sokáig bizonytalan voltam benne: kedvenc és különös sorsú fám esetében kocsányos tölgyről beszélünk-e? Erdész barátom annyit mondott: kizárt. Nyugat-dunántúli szőlőhegyen kocsányos tölgy? Hiszen a Kárpát-medence sík vidékein, különösen a folyók lecsapolása előtti fénykorokban nagy és meghatározó erdőalkotó ősfa volt ő – olykor mocsári tölgynek is nevezték. Dél-alföldi szülővárosomban gyerekkorom idején még álltak a gyulai vár körüli hatalmas mocsári tölgyek, s tudtuk, a nagy dél-alföldi erdőkben, a legjobb makkszóró tölgyesekben évszámra makkoltak a szalontai disznócsordák. De a Dunántúlon, így a Somló felé inkább a kocsánytalan tölgy járja. Persze erősködtem – akárhogy nézdegélem én a pincém mögötti egyetlen tölgyfámat a határozókban, levélforma, makkalak, makkszár (hosszú kocsány), csak ez jött ki. Aztán a nagy dendrológus, Kósa Géza barátom, aki szerint alig van olyan tájképi kert, ahol ne találkoznánk egyes gyönyörű, idős kocsányos tölgyek csodás példányaival, kimondta az áment. Igen. Ez bizony Quercus robur. Legföljebb csak az a kérdés, hogyan került ide.

Az éjféli nap fényében fürdik egy műanyag bamba medve
Az Északi-fok és környéke télen-nyáron csodákkal ajándékoz meg.