Szingapúr, a sikersztori

Li Kuan Ju volt az a szingapúri politikus, aki az egykori halászfaluból létrehozta a világ egyik legmodernebb államát.

Madárdalverseny Szingapúrban. Szárnyaló gazdaság Fotó: Edgar Su Forrás: Reuters

Li Kuan Ju volt az a szingapúri politikus, aki az egykori halászfaluból létrehozta a világ egyik legmodernebb államát – amint ez nemrégiben magyarul is megjelent könyvéből is kiderül (Li Kuan Ju: A harmadik világból az elsőbe. Antall József Tudásközpont, 2019). Fiatal kora óta hitt a tanulás fontosságában, és előbb a Szingapúri Nemzeti Egyetemen, majd Angliában a leghíresebb egyetemeken, így Cambridge-ben tanult. Hazatérve előbb ügyvéd lett, és 1959-től, 36 éves korától 1990-ig az ország miniszterelnöke volt. Szingapúr Li Kuan Ju alatt a világ globális kereskedelmi és pénzügyi központjává vált. 1965-ben óriási viták után elszakadt Malajziától, és a város a világ egyik legkevésbé korrupt országa lett. A hatalmi ágak elváltak egymástól, a jog uralma meghatározó lett, és a térségben egyedülálló módon képes volt arra, hogy a harmadik világból az első világba lépjen.

Szingapúr függetlensége után az egyik legfontosabb feladat a hadsereg megteremtése volt a semmiből. Egy városállam védelme rendkívül nehéz, különösen úgy, hogy a korábbi gyarmattartó angolok kivonultak a térségből. Indonézia és Ausztrália kezdetekben mélyen lenézték a fiatal államot, és Indonézia saját befolyási övezetébe próbálta bevonni azt. A szingapúri vezetés végig abból indult ki, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus számukra ellenség, Kínával pedig javítani kell a kapcsolatokat a maoizmus után.

A baloldali, nemegyszer maoista szakszervezetek megnyerése szintén hosszabb folyamatot igényelt. A szingapúri vezetés végig arra töre­kedett, hogy igazságos és nem jóléti társadal­mat hozzon létre. Úgy kezelték a kommunistákat – legyenek azok kínai vagy malajziai származásúak –, hogy azok a valóságban az ország ellenségei, és történelmileg nézve önmaguk sírásói.

A szingapúri siker nagyon sokrétű volt. Alapvető célként szolgált a városállamban a politikai centrum lefedése, magyarul a centrum megnyerése. Az ország egész történelmét végigkísérte a tehetséggondozás. A fiatalokat a világ legjobb egyetemeire küldték el tanulni. Érdekesség, hogy amíg a harmadik világ fiataljainak döntő része soha nem tért vissza az elit nyugati egyetemek elvégzése után, addig Szingapúr esetében alig volt olyan fiatal, aki külföldön maradt volna. Ennek egyik alapja az volt, hogy az embereket világszínvonalon kell megfizetni, de cserébe ugyanilyen színvonalú teljesítményt várnak el tőlük. A korrupciót a társadalom elítélte, és néhány ritka esetben, amikor ez előjött, kőkeményen felléptek ellene.

Amikor valamelyik angolszász nagyhatalom kémtevékenységet folytatott, és megpróbált szingapúri embereket beszervezni, az eseteket nyilvánosságra hozták, és ez a nemrég született miniállam nyíltan vállalta a nyugati diplomaták nyilvános kiutasítását az országból.

Mivel az ország lakóinak döntő többsége kínai származású volt, vita alakult ki arról, hogy a hivatalos nyelv a többségi kínai vagy pedig a kisebbségi maláj nyelv legyen-e. A szingapúri vezetés hitet tett amellett, hogy az ország hivatalos nyelve az angol legyen. A lakosság egésze megtanulta az angolt, de nagy hangsúlyt fektettek második nyelvként a kínai oktatására is.

A délkelet-ázsiai sikerországok (ASEAN) mindegyike a gyors felfutás után valahol megtorpant. Szingapúr nem. A modern Szingapúr történelmén ugyanis végigvonul az elvárás, hogy a legfontosabb kritérium a feddhetetlenség legyen.

A vezetés vállalta, hogy az ellenük irányuló megalapozatlan újságcikkek esetén – származzanak azok belföldi lapokból vagy a világ legjelentősebb orgánumaiból – nyilvános sajtópert indít. Ezek mindegyikét megnyerte Szingapúr. Mára már sokkal óvatosabb a sajtó a bírálatokkal.

Nagy-Britannia kivonulása után is baráti hatalom maradt. Indonézia néhány év leforgása alatt ellenségből baráttá vált. Az indonéz elnök a szingapúri miniszterelnökkel történt egyik találkozóján úgy jellemezte a hazáját, hogy az első indonéz elnök, Szukarno nőbolond volt, a második, Szuharto pénzbolond, a harmadik, azaz ő pedig egyszerűen csak bolond.

Szingapúr végig elvi politikát folytatott. Ez jellemezte kapcsolatait a saját térségében és a nagyvilágban. Mindig kiállt az Egyesült Államok délkelet-ázsiai szerepvállalása mellett, mert hitt abban, hogy az USA – minden problémája ellenére – a szabadságot képviseli a kommunizmussal szemben. Elítélték Vietnam agresszív politikáját Délkelet-Ázsiában. Amikor Kelet-Ázsia gazdasági válságba került 1997 és 1999 között, Szingapúr volt az egyetlen állam, amelyik ebből sikeres gazdasági stratégiájának köszönhetően kimaradt.

Az ország sikerként élte meg a Szovjetuniónak mint kommunista hatalomnak az összeomlását és azt, hogy mind az Egyesült Államok, mind a Kínai Népköztársaság a hidegháború vége után új stratégiát alakított ki.

A kis Szingapúr vezetése világpolitikát folytatott. Rusk amerikai külügyminiszter bocsánatot kért a korábbi kémkedésért, és Li Kuan Ju eljutott oda, hogy partnere lett a világ legfontosabb vezetőinek. Rendszeresen tárgyalt a legfelsőbb amerikai vezetőkkel, beleértve az elnököket is, a szovjet miniszterelnökökkel és a kínai felső vezetéssel. Fogadta őt a japán császár, és a szingapúri vezető visszaemlékezett arra, hogy a második világháborúban állandóan meg kellett hajolnia a császár fényképe előtt.

Madárdalverseny Szingapúrban. Szárnyaló gazdaság
Fotó: Reuters

Rendkívül megértő Kínával kapcsolatban, de elmondja, hogy a Pekingen kívüli Kína mennyire más, mint a főváros. A kínai vezetés rendszeresen felkérte, hogy tegyen vasúton körutakat Kínában, és mondja el kritikus véleményét. Li Kuan Ju azon kevés politikusok közé tartozott, akik egyetértettek a kínai vezetéssel abban, hogy a Tienanmen téri diáklázadás letörése szükségszerű volt, mert egyébként veszélybe került volna az egységes Kína.

Ez a kitörés, amelyet nevezhetünk szingapúri útnak, egyedülálló. India a függetlenség elérése után belső válságba süllyedt, szembekerült Kínával és Pakisztánnal, és a fejlődése meg sem közelítette Szingapúrét.

Vietnam az USA ellen vívott sikeres háború után megpróbálta elfoglalni az Indokínai-félszigetet, szembekerült Kínával, és a két fél között durva katonai összecsapásokra került sor. Korea nem tudta a megosztottságot áthidalni, és amíg Észak-Koreában egyszemélyi diktatúra volt, addig Dél-Koreában általánossá vált a korrupció.

Kína a Teng által elkezdett sikeres gazdaságpolitika után szembekerült valamennyi szomszédjával, és az USA stratégiai alapvetése az, hogy a Szovjetunió szétesése után alapvető cél Kína meggyengítése.

Li Kuan Ju 1990-ben visszavonult a miniszterelnöki tisztségből. Ekkor 67 éves volt. A térségben senki nem értette meg döntését, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy a hatalmat át kell adni a fiataloknak. Megkérdezte minisztertársait, hogy ki legyen az utód, és akit javasoltak, azt nevezte ki. Az új miniszterelnök, Go sikeres politikát folytatott. Az adókat tovább csökkentette, és az ország felvirágzása folytatódott.

Szingapúr a világ egyetlen országa volt, ahol törvény írta elő, hogy a diplomás fiatal férfiak csak diplomás lányokat vehetnek el feleségül. Ez azt a történelmi hagyományt szüntette meg, hogy a házasságban férfiuralom legyen, és a nők alárendelt szerepben éljenek. Ez a politika is sikeres lett.

Li Kuan Ju 31 éven keresztül volt miniszterelnök. Az általa létrehozott párt, a Népi Akciópárt mindig abszolút többséget kapott. Az országban az életszínvonal a miniszterelnöksége alatt a sokszorosára növekedett. 1959-ben, miniszterelnöksége kezdetén az egy főre jutó GDP 400 USA-dollár volt, 1990-re ez 12 200 dollárra nőtt, 1999-re elérte a 22 ezer dollárt.

Az ország 146 év brit gyarmatosítás után, a függetlenség kivívását követően csodákra volt képes.

A sikertörténet a szorgalmas munka eredményeként ma is folytatódik.