Rocíónak több legendája s egy-egy legendának számtalan változata létezik. Az egyik szerint a Madonna képét egy vadász találta meg a XV. században az Almontéhoz tartozó Las Rocinas területén, egy öreg fa odvában. A kép hátoldalán a következő felirat díszelgett: „María de los Remedios me llamo” (a Gyógyír Máriájának hívnak). Almonte és Villamanrique lakói sokáig vetélkedtek, hogy kié legyen a kép, aztán elhatározták, hogy majd istenítélet dönt. Mindkét falu kiállított két-két pár behemót ökröt. Amelyik falu állatai elhúzzák a másikét, azé lesz a Madonna képe. Az ökrök nem bírtak egymással, így született meg a döntés: ott kell templomot emelni, ahol a kép előkerült.
Rocío nem város, hanem falu. Nem is szeretne város lenni. Büszkén vallja, hogy területén egyetlen négyzetméter aszfalt sincsen, a köz-ségben és környékén mindenütt csakis földutat tapodhat a zarándok, s egy átlagos hétköznapon a településen sokkal több a ló, mint az ember. A zarándoklat a föld egyik legnépesebb, legszínesebb búcsúja. Pünkösd szombatján érkeznek meg a gyalogosok, a szekeresek meg a büszke lovasok. Énekkel, tánccal ünneplik meg, hogy útjuk végére értek. Vasárnap reggel nyitott székesegyházzá, a földkerekség talán leghatalmasabb szentélyévé lesz a homokos sík, melynek boltozata maga az ég. A misét valamelyik főpap, püspök vagy érsek celebrálja, a délceg caballerók, az áhítatos lovasok és a mantillás hölgyek tengeré-ben olykor királyok és királynék is megjelennek. Éjszaka a szobrot átöltöztetik, kék leple helyett éjfekete köpenyt öltenek rá, olyan mély sötétet, amilyen az andalúziaiak hite.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!