A renitens filozófus

Néhány évtizeddel ezelőtt egyetlen óráját sem mulasztottam volna el. Lebilincselő volt előadásainak felépítése és a professzor hihetetlen műveltsége. Talán kicsit hencegett is ismereteinek sokféleségével, és a filozófiatörténetbe hol kis genetikai kitekintés, hol művészettörténet, hol csillagászat, hol történelem vegyült. Vagy csak „egyszerű” élettapasztalat. Egy alkalommal – bár igyekeztem nagyon a filozófiaórára – a metró üzemzavara vagy valami baleset miatt csak némi késéssel értem be a nagy előadóba. Legföljebb öt-tíz perce tarthatott az előadás. A hallgatóság lélegzet-visszafojtva ült, a tanár előtt termosznyi kávé. Arisztotelészről beszélt. Megpróbáltam láthatatlanul belopódzni egy hátsó sorba. Nem sikerült, a professzor kiszúrt. – Kihez van szerencsém? – kérdezte. Elmakogtam. – Maga ide jár? – Igen. – Nos, azt tudja, hogy a családja a Rákóczi-szabadságharc idején elég furcsa lépést tett? A família fele a szabadságharc oldalára állt, a másik fele császárhű maradt. Így akarták megmenteni a vagyont…

Ezután következett egy közel húszperces családtörténeti összefoglaló, ami részint megmosolyogtató volt, hiszen kétszáz éves események hangzottak el kicsit elítélőleg, szinte vádszerűen, részben meg nagyon is imponáló. Bolberitz professzor, úgy látszott, mindenről tud, talán mindenről – is. Végül megkegyelmezett, folytatta Arisztotelész Metafizikáját, és eltűnhettem valahol a hátsó sorban.

Akkoriban, még ha módszeresen kutattam volna is az életét, aligha jutok nyomára, hogy a Rákóczi-szabadságharc már általános iskolás korában nagy szenvedélyévé vált, és hogy a Bolberitz család 1848-ban hasonló módon biztosította be magát a történelmi hányattatások kivédésére. Mert különleges legenda övezte ugyan Antall József egykori tanítványát, Bolberitz Pált, aki az utolsó útra készítette fel a néhai miniszterelnököt, majd el is temette. De hatvanadik születésnapja előtt valószínűleg kevés személyes dolgot mondott el magáról nagy nyilvánosság előtt. Akkor megjelent egy köszöntő kötet és egy emlékkönyv, 2010-ben pedig a Kai­rosz sorozatában beszélgetőkönyv. A közelmúltban kiadott Ember vezeti az embert Istenhez szintén beszélgetőkönyv, életútinterjú, amelyen, mint minden tanulmányán, könyvén, előadásán, átsüt hite, személyes meggyőződése, világképe. Ha valami kicsit hiányzik belőle, az a bölcseleti nézeteire oly nagy hatást gyakorló neotomizmus. De talán ennek már nincs jelentősége, hiszen az emberi élet előrehaladtával apránként minden fölöslegestől meg kell válnunk…

Könyveit olvasva sohasem jutott volna eszembe, hogy a professzor „renitens”. Furán hangzik: renitens tanszékvezető, dékán, címzetes apát. Pedig a beszélgetőkönyvben kétszer is ezt állította magáról. Nem egyszerű túlzás, hanem valóban lényeges személyiségvonás. Csak kicsit más értelemben, ahogyan általában használjuk ezt a kifejezést. Makacs és ellenszegülő. Makacsul kitartott papi hivatása mellett, és ellenszegült a XX. század második fele szellemi kísértéseinek, a marxizmusnak és a liberalizmusnak, még akkor is, ha valamiféle keresztény álcában jelentkeztek.

(Szerdahelyi Csongor: Ember vezeti az embert Istenhez. Beszélgetés Bolberitz Pál professzorral. Szent István Társulat, Budapest, 2019, 128 oldal. Ára: 2000 forint)