Húszhúsz

Sosem érdekelt annyira a számmisztika, hogy alaposabban foglalkozzam vele. Nem rendítenek meg az olyasféle egybeesések, hogy mondjuk 11 óra 11 perckor valaki belép egy XI. kerületi utca 11. számú házának kapuján, és felballag a lépcsőn az első emelet 11. számú lakásába. Elmosolyodom, ha hosszú autóúton véletlenül akkor pillantok a kilométerórára, amikor éppen 222,2 km megtett utat mutat, de nem vonok le semmiféle következtetést belőle.

Nem mondom, hogy nem érdekelnek a számok, különösen az évszámok, de nem a véletlen egybeesések váltanak ki belőlem érzelmeket. Mivel az összes nagyszülőm még a XIX. század végén született, 1883-ban, 1894-ben, 1895-ben és 1900-ban, ezekhez az évszámokhoz gyerekkorom óta szorosabban kötődöm. 1983-ban, 1994-ben és 1995-ben tudtam, valahogy állandóan ott derengett a háttérben, hogy valamelyik nagyapám vagy nagyanyám százéves lenne, ha élne, és ez egyszerre volt meghitt és csöppet ijesztő.

Azt is számontartottam, hogy a nagyszüleim akkor születtek, amikor I. Ferencz József császár még élt. Nem kedvelem a császárt, gyilkosnak, remek magyar hazafik hóhérának és üldözőjének vélem, hitvány és fantáziátlan embernek, de ez más lapra tartozik.

Gyerekkoromban érdekes volt belegondolni abba, hogy anyai nagymamám húszéves volt, amikor kitört az első világháború. Trianon is foglalkoztatta a fantáziámat.

Tartottam attól, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor már egyetlen magyar ember sem él a mai Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Délvidéken vagy a Felvidéken, aki még akkor született, amikor az a régi szép Magyarország még ép volt.

Kölyökkoromban szerettem a fantasztikus irodalmat, faltam a regényeket, olvastam a Galaktikát, és szerettem a jövőben játszódó filmeket is. Az 1970-es években úgy gondoltam 2000-re, mint a soha be nem következő, távoli jövőre. Az volt a lélektani határ, az eggyel, kettővel, hárommal több valahogy érdektelen volt. 2004, 2005, abban semmi sem láttam, semmi egyebet, semmi jelentősebb tartalmat. 2000-ig terjedt a fantáziám.

Mondom, soha nem foglalkoztatott a számmisztika, de azért el tudok képzelni érdekes helyzeteket. Például azt az ír szerzetest vagy középkori városi jegyzőt, aki belemártja lúdtollát a kalamárisba, és cikornyás betűkkel ezt a dátumot rója a papirosra: 1111. január 1. Vagy látok egy esztergomi papot, amint leírja a 999-es számot. Jólesik arra gondolnom, hogy nem tudom elképzelni, hogy ama hajdan élt embertárs ne gondolt volna ezekkel a leírt évszámokkal kapcsolatban valamire. Valamire, amire nem gondolt akkor, amikor a 998-at vagy az 1120-at írta.

2020. Szép szám. Ha akarom, stabil és zárt, ha akarom, nyitott és lendületes. Ha felmegyek a világhálóra, két perc alatt rengeteg marhaságot és legalább annyi fantáziadús, okos elemzést találok róla. A numerológusok szerint az olyan évszámok, melyekben két szám ismétlődik, különleges évet jeleznek. A nulla pedig felerősíti, megsokszorozza az előtte álló szám tulajdonságait. Esetünkben a kettest, kétszer is. A 2-es szám pedig állítólag a Hold száma, így tehát egyben a nőiességé, a befogadásé, az érzékenységé és az együttműködési hajlamé is.

Nem tudom, hiszem-e mindezt, de azért örülök, ha igazuk van a számok tudósainak, mert az érzékenységre és az együttműködésre, úgy érzem, szükségünk lesz a közeli jövőben.

2 + 0 + 2 + 0 = 4. A 4-es, olvasom egy másik szakértői honlapon, a Föld száma. A sáré, a piszkos anyagiaké. A numerológusok szerint a 4-es nehézséget jelent. „Jól tesszük, ha mindenre, a legapróbb részletekre is odafigyelünk. Óvatosnak kell lennünk, mert sok a hibalehetőség, és egészen apró dolgokon is elcsúszhatunk. Ám ha kellően vigyázatosak leszünk, túl fogunk jutni a nehézségeken.”

Vivát! Akkor hát megnyugodhatok én is. És semmit sem kell másként csinálnom, mint általában. Hiszen én magamtól is óvatos és megfontolt vagyok. Körültekintő. Ha elmegyek otthonról, előtte elzárom a vízcsapokat, becsukom az ablakokat, leoltom a gázt a bableves alatt, és nem vásárolok olcsó aranygyűrűt a pályaudvaron.

Tulajdonképpen nekem ennyi elég is volna, többre nem vagyok kíváncsi, ám akkor a következő állításokba botlok az egyik oldalon. „2020 a manipuláció éve, amikor a labilitás társadalmi szinten érvényesül. A média hatalma szinte kivédhetetlenné, korlátlanná válik, mert 2020-ban egyetlen 1-es sincs, márpedig az 1-es a Nap, a világosság, a tudatosság, az értelem száma. Az emberi történelem folyamán az emberek tömegeit még sosem befolyásolták annyira, mint amennyire 2020-ban fogják.” A kutyafáját! Ez nagyon is tiszta, világos, értelmes szöveg. Jó lesz, ha ehhez tartjuk magunkat. Abból baj nem lehet.

De azért én magam most, hogy a számláimra, a naplóimba a 2020-as évet írom, én most mégis azon szomorkodom, hogy talán egy kezemen meg tudnám számolni azokat az élő magyarokat, akik még akkor születtek, amikor Árva vára, a Tordai-hasadék vagy Zenta Magyarországhoz tartozott.