Magyarul álmodni

Harminc éve érkezett Ulánbátorból a magyar fővárosba Sárosdi Davaakhuu Ganbold. A magyar–mongol kapcsolatokat megszállottan építő műfordító-orientalista sokféle kulturális rendezvényt kezdeményezett Ulánbátorban és Budapesten. Azon a véleményen van, hogy az olyan kis létszámú népeknek, mint amilyen a magyar és a mongol, nagy hangsúlyt kell fektetniük identitásuk megőrzésére.

Fotó: Mirkó István

– A fogyasztói mentalitás hogyan írta felül a tradíciókat?

– Mongólia gyorsan fejlődik, a rendszerváltás előtt is félig mezőgazdasági, félig ipari ország volt. Az ország területe Magyarország 17-szerese, de mindössze hárommillióan lakják, ebből Ulánbátorban másfél millióan élnek. Húsz év alatt megduplázódott a lakosság. Ma ugyanazok a termékek vásárolhatók meg a mongol boltokban, mint a világ bármelyik pontján. Néhány évtizede ez nem így volt. Megindult a felhalmozás – nemcsak a fiatalok, az idősek is így élnek. Mondja meg, minek kell valakinek tíz pár cipő, nyolc öltöny és húsz pulóver?

A hagyományokat kell tisztelni, nem a szekrényben tárolt cuccokat. Mélységesen aggaszt a globalizáció, a fogyasztói társadalom térnyerése, amely a hagyományos életmód eltűnésével jár. Ma már minden pásztornak televíziója van, mobiltelefonon beszélnek egymással – aminek előnye is van, hiszen korábban a levélváltás egy-két hónapig is tarthatott. Ma a nagymama, ha akar, bármikor beszélhet a sok ezer kilométerre lévő unokájával. A pásztorok Kínából behozott motoron ülve terelik a nyájakat. Az olyan kis létszámú népeknek, mint amilyen a magyar és a mongol, saját identitásuk megőrzésére kell nagy hangsúlyt fektetniük. A baloldali mongol kormány ezt nem tartja fontosnak, nyitott társadalmat épít. Ez azzal járt, hogy tíz évvel ezelőtt nem tanítottak mongol irodalmat az iskolákban, most is csak heti egy órában oktatják ezt a tárgyat. Bele sem merek gondolni, hogy miként néz ki a mongol társadalom ötven év múlva, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak.

– Hogyan lett a filozófusból műfordító?

– A már említett Rinchen mester hatására sok mongol érdeklődését felkeltette Magyarország. Az 1960-as években Petőfi Sándortól jelent meg gyűjteményes kötet orosz fordítás alapján. Ady Endre költeményeit német fordításból ültették át mongolra az 1980-as években. Ismertem a műveket, nagyszerű alkotásoknak tartottam a magyar költőzsenik műveit. Ám ahogy jobban megismertem a magyar nyelvet, és összevetettem az eredeti műveket a fordításokkal, rá kellett jönnöm, hogy utóbbiak gyakorta semmit sem adnak át az eredeti költeményekből. Se a forma, se a tartalom, se a hangulat nem jött át, márpedig műfordítóként Babits Mihály elveit követem, aki szerint ez a három szempont a legfontosabb.

– Fordított Örkény Istvánt, Garaczi Lászlót, Kertész Imrét. Milyen szempontok alapján választ szerzőt és művet?

– Azt nézem, hogy mivel üzenhetek a mongol társadalomnak. Örkény Tótékja arra példa, hogy egyetlen ember pillanatok alatt tönkreteheti az addig harmonikusan működő család életét. Az uralkodó elit felelőssége, hogy mit üzen a társadalomnak. Ha agressziót, a válasz is az lesz. Örkény darabját a legjobb mongol rendező vitte színre, az ország vezető színészeivel. Kertész Imre Sorstalanságával kapcsolatban a Nobel-díj kihirdetése után az ulánbátori magyar nagykövet, Balogh István felhívott, és kérte, fordítsam mongolra. Garaczi László Csodálatos vadállatok című darabja a piacgazdaság rémisztő hatásaira reflektál. Sokan Mongóliából is külföldre mentek, csonka családokat hagyva hátra. Garaczi főhősnője két gyereket hagyott otthon, akik nagyon megszenvedik az elszakadást. Hogyan kell kezelni az ilyen helyzetet, lehet-e egyáltalán kezelni? Erről szól a darab. A gyerekek hátrahagyása a jobb élet reményében Nyugatra költöző szülők részéről a mongoloknál is nagyon gyakori, ezért választottam ezt a darabot.

– Más is fordít magyar irodalmat mongolra?

– Tudtommal egyedül vagyok. Ahogy nem tudok arról sem, hogy valaki mongol költeményeket ültetne át magyar nyelvre. A közelmúltban jelent meg a szigorúan 17 szótagból álló mongol haikukat tartalmazó fordításom.

– Harmincévnyi nyelvismeret után, gondolom, könnyedén megy az átültetés.

– Tévedés. Két-három hétig is elmolyolok egy-egy költeménnyel. Nagyon távol élünk egymástól, ami itt evidens, az ott teljesen ismeretlen. A szőlőtermesztést, borkultúrát itt nem kell magyarázni, ott a pásztorkodás a magától értetődő.

Fotó: Mirkó István

– Kétezernyolcban jelent meg Magyar irodalmi antológia című munkája. Mi a következő mű?

– Száztizennégy költő 1945 után született verseit tartalmazó könyvem a támogatók tervei szerint 2020 januárjában jelenik meg. Én ezzel köszöntöm a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének hetvenedik évfordulóját. Ami nem volt mindig zökkenőmentes, hiszen például a Gyurcsány-kormány 2006-ban bezárta az ulánbátori magyar nagykövetséget, amelyet az Orbán-kormány 2015-ben újra megnyitott. Szintén jövőre jelenik meg a Holnap Kiadónál Buda Ferenc költeményeiből álló válogatásom. E köteteket néhány alkotó jelenlétében szeretném Mongóliában bemutatni. Mongol költők részvételével irodalmi rendezvényt szerveznék Budapesten. Ugyancsak a terveim között szerepel mongol filmhét összehozása, hat mongol művészfilmet mutatnánk be a magyar közönségnek. Mongol képzőművészek állíthatnának ki Budapesten, magyarok Ulánbátorban. Erről is tárgyaltam néhány mongol és magyar képzőművésszel.

– Ambiciózus program…

– Ennél sokkal többet szeretnék: komplett magyar kulturális évadot álmodom. Terveim között szerepel Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának előadása az Ulánbátori Drámai Akadémiai Színházban, Nagy Viktor rendező igent mondott a felkérésre. Az intézmény felvette a 2020. évi tervei közé a darab bemutatását. A MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatójával, Lendvai Györggyel arról egyeztettem, hogy a zenekar a 2020. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon előadná B. Sharav híres mongol zeneszerző II. szimfóniáját. Erről a zeneszerzővel is többször beszéltem, aki nagyon örült a lehetőségnek. A MÁV Szimfonikus Zenekar jövő év július 11-én a mongol nemzeti ünnep, a Naadam koncertprogramjának keretében magyar szimfonikus művekkel lépne fel.

– Van hatása a fordításainak?

– Olykor meghökkenek. Egyszer belenéztem a magyar antológia kötetem ulánbátori könyvtári példányába, és láttam, hogy Janus Pannonius Orsolya likáról című pajzán epigrammájánál szinte kilyukadt a lap, annyiszor olvasták az emberek. Mongóliában nincsenek erotikus versek, illetve léteznek, de azok nem ilyen direkt módon szólnak a testi szerelemről.

– Ulánbátorban Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központot alapított. Mit ad a mongoloknak ez a központ?

– Csak adott. 2011 elejétől 2016-ig működtettem a nonprofit szervezetet, de amikor visszatértem, senki sem vette át a munkát. Korábban az ulánbátori Mongol Állami Egyetemen Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék, valamint Hungarológia Kutatóműhely létrehozását kezdeményeztem. Eddig sikertelenül. Mongóliában tandíjat kell fizetni az egyetemeken. Egy szakot akkor indítanak el, ha van kellő számú fizető hallgató és megfelelő számú és képzettségű oktató. Remélem, ez az álmom egyszer valóra válik, ami lehet, hogy belátható időn belül teljesül. Állami ösztöndíjjal éveken át száz mongol hallgató jöhetett Magyarországra tanulni, 2016-tól kétszázan érkezhettek. Számukra kiváló felkészülési lehetőség lenne a megálmodott tanszék.

– Budapest mellett építkeznek, ez azt jelenti, hogy itt telepedik le a család?

– A fiam idén itt kezdi az általános iskolát. Magyar feleségem, Kata szerint – aki nagyon szereti Mongóliát – én már magyar vagyok. Olyan magyar, aki az átlagnál sokkal jobban ismeri ennek az országnak az irodalmát. Egyszer már magyarul álmodtam…

Sárosdi Davaakhuu Ganbold irodalomtörténész, műfordító 1962-ben Mongóliában született. 1988-ban érkezett Magyarországra. Az ELTE BTK-n magyar nyelv és irodalom, valamint orientalisztika szakon szerzett diplomát. 2001-ben Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámáját, 2004-ben Kertész Imre Sorstalanság című regényét ültette át mongolra. 2006-ban a Mongol Állami Akadémiai Drámai Színház fordításában előadta Örkény István Tóték című darabját. Abban az évben Pro Cultura Hungarica díjban részesült, 2009-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjat. 2011-ben a Mongol Írószövetség Éves Nagydíját vehette át. 2018-ban kezdeményezésére rendezte meg az MMA a Makovecz Imre életművéről szóló kiállítást Ulánbátorban.