Olvasatlanul elégetni!

Kafka azon kevés írók egyike, akiknek a nevéből jelzőt képeztek.

A kifejezést a műveiben is gyakran előforduló abszurd helyzetek esetén használják. Hasonlóan szürreális történetet tár az olvasók elé Benjamin Balint amerikai születésű, Izraelben élő író, a jeruzsálemi Al-Quds Egyetem tanára. Az oknyomozó riporter többféle szempontot figyelembe véve ír a Franz Kafka szellemi hagyatéka körül kialakult bonyolult, sokéves jogi csatározásról

– Izrael Állam, Németország és egy nő között, aki sosem találkozott Kafkával.

Franz Kafka német anyanyelvű prágai zsidó családba született, ennek köszönhetően három nemzet áll sorba, hogy magáénak vallhassa. Az író soha nem járt Izraelben, még utca sincs elnevezve róla, és német nyelven írt, míg húgai a holokauszt áldozataként német haláltáborokban tűntek el. Kafka barátja, Max Brod Prágából Izraelbe kivándorolt, rendkívül termékeny, a maga korában közismert, ám kevésbé tehetséges író, műfordító, zeneszerző volt. Valaha sikeres művei mára nagyrészt feledésbe merültek. Brod kora egyik legtehetségesebb írójának tartotta Kafkát, akinek viszont messze nem volt ilyen jó véleménye saját magáról, írásait firkálmánynak nevezte. Max Brod egyik érdeme, hogy 1913-ban megjelentette Kafka áttörést jelentő elbeszélését, Az ítéletet. Mindent, amit kiadott tőle, rábeszéléssel vagy csellel kellett kicsikarnia a barátjából. Ma már talán alig emlékeznének Brodra, ha megtette volna azt, amire Kafka 1924-ben, a halála előtt kérte. „Kedves Max! Az utolsó kívánságom: minden, amit magam után hagyok, legyen elégetve, olvasatlanul.”

Max azonban nem teljesítette a végakaratot, és megmentette a XX. század egyik legjobb írójának műveit. Nem kínozta magát a gondolattal, hogy hozzányúlhat-e Kafka szövegeihez. Hozzányúlt. Meggyőződése volt, hogy alkalmas a feladatra. Mondatokat szerkesztett s húzott ki, címet adott a regényeknek. Válogatás nélkül jelentette meg Kafka befejezetlen műveit, naplóit, leveleit. Ha megteszi, amire a barátja kéri, Kafka írásainak nagy része elveszett volna. Brod a nácik miatt 1939-ben Izraelbe emigrált, és magával vitte a kéziratokat is, melyek 1968-ban bekövetkezett haláláig a tulajdonában voltak. Furcsamód végrendeletében saját és Kafka hagyatékát titkárnőjére, Esther Hofféra bízta, hogy majd juttassa el azt az Izraeli Nemzeti Könyvtárnak vagy bármely más archívumnak a világon, ahol megfelelően kezelik, és a dokumentumokat szabadon kutathatóvá teszik.

Ahogy egykor Brod, úgy Hoffe sem teljesítette a kérést. Évtizedeken át a lakásában, tel-avivi és svájci bankokban helyezte el a kéziratokat. Az irodalomkutatók legnagyobb meglepetésére 1988-ban Londonban árverésre kínálta A per egyik kéziratát, amelyet végül a marbachi Német Irodalmi Archívum képviselője vett meg egymillió fontért. Esther Hoffe végrendeletében két lányára hagyta az értékes kéziratokat, amelyekért ezután megindult a küzdelem. Németország és Izrael is magának akarta Kafkát. Izrael azzal érvelt, hogy Kafka zsidó volt, és a náci Németország pusztította el a családját. Németország pedig azzal, hogy a Német Irodalmi Archívum szakmailag sokkal felkészültebb Kafka hagyatékénak feldolgozására, mint az Izraeli Nemzeti Könyvtár. Köztük ott állt Esther lánya, a már idős Eva Hoffe, aki úgy gondolta, hogy a kéziratok őt és testvérét illetik meg. Azt állította, hogy nem érdekli a pénz, a kéziratokat ingyen is felajánlaná a marbachi archívumnak, csak ne kerüljenek Izrael birtokába.

Nyolc évig harcoltak, a per 2016-ban ért véget. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a hagyaték az Izraeli Nemzeti Könyvtárat illeti meg, és Eva Hoffénak semmilyen kárpótlás nem jár. A nő még két évig élt azzal a tudattal, hogy kisemmizték az örökségéből. Ezt az izgalmas folyamatot, a több nemzeten és nemzedéken átívelő jogi harcot követi nyomon és mutatja be lépésről lépésre Benjamin Balint könyve. Igazi kafkai történet.

(Benjamin Balint: Kafka utolsó pere – Botrány egy világirodalmi hagyaték körül. Európa Könyvkiadó, 2019. Fordította: Lelik Krisztina, 304 oldal. Ára: 4299 forint)