Százötvenkét karát

A Föld összes csiszolatlan gyémántjának 86 százaléka fordul meg ma is Antwerpenben, ahol több mint 570 éve folyik a drágakövek kereskedelme. A gyémántfővárosban olyannyira számít az adott szó, hogy 72 nemzetiség kereskedői üzletelnek egymással töretlenül. A Diamant negyedben járva a város egyik legismertebb gyémántcsiszolójával, a több mint ötven éve gyémántokkal foglalkozó Pieter Bombekével is beszélgettünk. A mester elmondása szerint a drágakövek megmunkálásához türelem kell: ő maga korábban hét hónapot töltött a csiszolóasztalnál egyetlen gyémánttal.

Pieter Bombeke a világ egyik legismertebb gyémántcsiszolója Forrás: A szerző felvételei

Belgiumban, Antwerpen híres gyémántnegyedében található a világ egyik legvédettebb utcája. A Hoveniersstraaton a megszokottnál is nagyobb számú fegyveresbe és rendőri ellenőrző pontba botlom, később azt is megtudom, hogy közel kétezer kamerával figyelik az alig egy négyzetkilométernyi területet. Itt ugyanis az emberek gyémánttal a zsebükben járnak-kelnek.

– Errefelé ez bevett dolog – ezt már Margaux Donckier, az Antwerpen World Diamond Centre (AWDC) szóvivő-menedzsere mondja az irodájában, amikor a látványos biztonsági készültségről kérdezem. Az AWDC nonprofit szervezet, amely a városban működő körülbelül 1600 gyémántkereskedő üzleti érdekeit képviseli.

A biznisz nagyjai egytől egyig ebben a negyedben kapnak helyet, így nem ér meglepetés, amikor az első járókelő játszi könnyedséggel útba igazít Donckierhez. – A Föld összes csiszolatlan gyémántjának 86 százaléka fordul meg ma is Antwerpenben – kezdi a helyi gyémántipar leírását az AWDC munkatársa, aki szerint a flamand város mindössze két évtizede került „kis” versenyhelyzetbe, de ma is megkérdőjelezhetetlen, hogy ez a gyémántkereskedelem fellegvára. A zavart a fejekben általában az okozza, hogy a csiszolással és ékszerkészítéssel is azonosítják a várost, pedig mára csak pár száz helyi gyémántfaragó maradt. A csiszolás java az indiai Szúratba költözött át, az ottani olcsó munkabérekkel Belgium és a nyugati világ nem tudja felvenni a versenyt. Egyébként az első gyémántokat is Indiában bányászták, Belgium pedig eleinte nem Antwerpen, hanem a szintén kikötőváros Brugge­ lévén szállt be a drágakövek kereskedelmébe.

A kísérlet olyannyira jól sikerült, hogy 2018-ban ünnepelték az antwerpeni drágakő-kereskedelem 570. évfordulóját. Az első, már gyémántbizniszről szóló dokumentum egészen 1447-re nyúlik vissza, de az üzlet fellendülését leginkább az antwerpeni vasútállomás megépülése eredményezte. Az 1905-ben átadott – ma is szemet gyönyörködtető – épület köré épült a Diamant, a gyémántnegyed, hiszen a kereskedők minél előbb tovább akartak utazni a frissen beszerzett, csiszolatlan drágakövekkel. Ha ma vonattal érkezünk Antwerpenbe, épp emiatt nem a „megszokott”, kissé gettósodott állomásra érkezünk: a környék telis-tele van drága ékszerüzlettel, és a már említett gyémántnegyed is legfeljebb tízperces sétára található.

Pieter Bombeke a világ egyik legismertebb gyémántcsiszolója
A szerző felvételei

A Diamant területén a laikusoknak a járókelők sokszínűsége is szemet szúrhat. Az antwerpeni kereskedők 72 nemzetiségből kerülnek ki. A gyémántbiznisz sokáig zsidó üzletágnak számított, de ma már rengeteg az indiai, orosz, libanoni és kínai a környéken.

– Azt gondolom, hogy a politikai semlegesség Antwerpen számára hatalmas előny. Itt üzletelhetnek egymással az arabok és a zsidók. Tel-Avivban vagy Dubajban ez nem lehetséges – magyarázza Donckier, akitől azt is megtudom, hogy Antwerpen multikulturálissá alakulásának az idején, a hetvenes években lett kevésbé szembetűnő a zsidó kereskedők túlsúlya.

Mivel az Európai Unió szívében, Belgiumban vagyunk, magától adódik a kérdés, hogy az uniós bürokrácia segíti-e a gyémántipart. Mint kiderül, ez azoknak a területeknek az egyike, ahol igenis jól jön, hogy mindent „le kell papírozni”.

– Szigorú követelményeknek vagyunk kitéve. Teljes a jogbiztonság. Megéri belépni a piacra, hiszen pontosan tudod, mire számíts, és hogy mennyit érhet a még csiszolatlan drágaköved egy karátja – fogalmaznak az AWDC-nél, ahol megtudjuk azt is, hogy a világon Belgiumban a legszigorúbbak a csiszolatlan gyémántok kereskedelmére vonatkozó szabályok. 2003-ban elindult a Kimberley-folyamat, amely máig egyfajta felügyeleti láncot képez a gyémántkereskedelemben, biztosítva, hogy annak főszereplői nem üzletelnek kétes eredetű drágakövekkel. Míg több mint tíz éve 15 százalék körül mozgott az ilyen gyémántok kereskedelme, mára ugyanez az arány kevesebb mint egy százalékra tehető. Biztató jel, hogy Antwerpenben a közelmúltban három afrikai ország is megújult érdeklődést mutatott a drágakövek iránt, a kongói elnök – aki maga kezdeményezte a vizitet – például információmegosztásról és technológiai együttműködésről szóló szerződést írt alá a gyémántkereskedőkkel.

– Bíznunk kell abban, hogy a szóban forgó országok ígéretei teljesülnek. Hangsúlyozom: ha a legkisebb esélye is megvan annak, hogy „konfliktusos” a drágakő, megszakítjuk a kereskedelmet az adott szereplővel – szögezi le Donckier, aki szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világszerte kiállított Kimberley-tanúsítványok több mint felét, évi mintegy harmincezer példányt Antwerpenben állítják ki.

Az antwerpeni műhelyben is számítógépes programokkal tervezik a kövek mintázatát

A gyémántnegyedben való tartózkodásom alatt a bizalom szót rengetegszer hallom. Ennek oka, hogy az 1600 kereskedő többsége kis, sok esetben apáról fiúra szálló családi vállalkozást működtet. „Ismertem a nagyapádat, megbízható ember volt” típusú kapcsolatok ezek, mondják a gyémánt-érdekképviseletnél, azt is figyelmembe ajánlva, hogy a szomszédos gyémánttőzsdén is a „számít az adott szó” a fő szabály. Itt a megállapodások zöme szóban és kézfogással történik. Ha azonban egy kereskedő egy csiszolatlan kő felvásárlásakor vagy egy már megmunkált darab eladásakor nem tartja be a szavát, annak a gyémántfővárosban rögtön híre megy.

Pieter Bombekének Antwerpen belvárosának egy körülbelül ötven négyzetméteres műhelyé­ben mutatnak be. A bajszos öregurat a hírneve messze megelőzi: már a gyémánt-érdekképviseleten felhívják a figyelmemet arra, hogy a világ egyik legismertebb gyémántcsiszolójához tartok. Bombeke a karrierútját a falon lévő fotók segítségével szemlélteti. Mosolyogva elmondja, hogy még a hatvanas években, nagyapja révén ismerkedett meg a mesterséggel.

– És azóta is csak tanulok – teszi hozzá nevetgélve, majd újabb falon lógó képekhez invitál. A „Mester” – Antwerpen gyémántnegyedé­ben Bombekét csak így emlegetik – nem elégszik meg a csiszolás „egyszerű” módjával, ő mindig a kihívást keresi a drágakövekben. – Láttam egy ablakot Párizsban. Megtetszett. A mintájára készítettem egy gyémántot – magyarázza, majd mutat egy képet a már kifaragott, a laikus szemnek is cifra mintázatú kőről. Arra a kérdésemre, hogy melyik munkája a legemlékezetesebb, először nem is válaszol. Később, amikor a gyémántcsiszolók elengedhetetlen tulajdonságairól érdeklődöm, viszont elmondja: egyszer egy 152 (!) karátos drágakövet faragott ki, így nem árt, ha egy mester türelmes. Bombeke az emlegetett, gigászi gyémánt megmunkálásakor hét hónapot töltött a csiszolóasztal mellett, de arra már nem emlékszik pontosan, hogy ki volt a megrendelő.

– Félre ne értsen: nekem mindegy, hogy ki hozza ide a gyémántot. Amíg az tiszta, és megvannak a papírjai – fogalmaz. Elmondása szerint ma már jól meg lehet élni a csiszolásból, de ez nem volt mindig így. A kilencvenes években például egy bolti eladó is többet keresett, mint Bombeke. A siker titka pedig nem csak a türelemben és művészi hajlamban rejlik. A mester szerint hatalmas előny, hogy ő saját szemével látta a megmunkálás teljes folyamatát, elutazott a kongói gyémántbányákba is, hogy minél jobban „értse” a drágaköveket. Arról is mesél: több mint ötven éve tartó karrierje alatt a legnagyobb változást a technológiai fejlődés jelentette. Míg korábban a csiszoló maga méregette a gyémántokat (a fő szabály az, hogy a kő a súlyának legfeljebb harminc százalékát veszítheti el a megmunkáláskor), ma már számítógépes programok végzik el a számolást, sőt a kifaragandó kövek mintázatát is megtervezik az alkotó helyett.