Betépve

A világ hihetetlenül eladósodott: 250 ezer milliárd dollárt tesz ki a tartozása. A közgazdászok egy része nyugodtan szemléli ezt a sohasem látott folyamatot: mint mondják, változást csak a kamatok emelkedése hozhat, amire ma nincs esély. Míg mások régóta kongatják a vészharangot.

Szemétszállító férfi egy pekingi építkezésen. A pénzügyi szakértők Kínára mutogatnak Fotó: Thomas Peter Forrás: Reuters

A negatív kamat korában boldog-boldogtalan szalad a kasszához, és veszi fel csőstül a kölcsönöket. Az államok, a vállalatok és a magánszemélyek is. Általános vélekedés szerint szellemileg visszamaradottnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa be: ennél kiválóbb alkalom aligha lesz arra, hogy ilyen alacsony kamatok mellett megvalósítsa álmait. Ám az a mértéktelenség, amelyet tapasztalunk az adósság felvételekor, ugyancsak aggodalmakat kelt jó néhány hozzáértőben.

Könnyen felejtve

Az angol nyelvben létezik az ezermilliárdra egy szó, a trillió. Valljuk be, sokkal elegánsabb így kifejezni, hogy a világ összadóssága előtte sohasem látott szintet ért el: jelenleg 250 trillió dollár. Magyarul – és más nyelveken – ez 250 ezer milliárd dollár, ami már tényleg nem annyira szép. Ha kiírnánk számmal, akkor nullák garmadáját – összesen tizenhármat – kellene a 25 után tennünk, hogy dollárban megkapjuk az eredményt. Tavaly csupán az év első felében 7500 milliárd dollárral nőtt a világ adóssága. Egyszerű halandónak ezek az összegek felfoghatatlanok.

Próbáljuk meg másként! A világ tartozása 320 százaléka az évente a Földön megtermelt javaknak, a nemzeti össztermék halmazának. Vegyünk egy nem is olyan régi példát: 2011-ben a Görögország által felhalmozott külföldi adósság szintje 130-140 százalékon állt a nemzeti össztermékhez képest, ekkor erőteljesen meglegyintette az államcsőd szele a görögöket. Athén ma már vehet fel kölcsönöket a nemzetközi piacról, a gazdasága „átstrukturálása” után a jelenlegi adóssága is meghaladja a GDP 180 százalékát.

Görögország eladta szinte minden mozgatható vagyonát, és immár jó fiúnak számít. Az 1929-30-as nagy gazdasági világválságot követően a 2008-as másodlagos jelzálogpiaci összeomlás nagyban összefüggött az eladósodottsággal. Ennyire könnyen felejt az emberiség, hiszen 12 évvel a válság kirobbanása után úgy tesz, mintha azok a kemény évek mással történtek volna meg – hívták fel a figyelmet azok a közgazdászok, akik az egész folyamatot fenntartással szemlélik.

Szemétszállító férfi egy pekingi építkezésen. A pénzügyi szakértők Kínára mutogatnak
Fotó: Reuters

A tíz éve tartó adósságnövekedésnek természetesen vannak felelősei. A pénzügyi szakértők elsősorban Kínára mutogatnak. Az ázsiai óriás GDP-hez mért adóssága 320 százalék. Tulajdonképpen még arra sem foghatjuk, hogy a pekingi kormány mohó – de az biztos, hogy ráérzett a kölcsönök édes ízére –, hanem a kínai vállalatok veszik fel a kölcsönöket, főleg beruházási célból. Az egész világra jellemző, hogy a vállalatok kihasználják a kedvező kamatkörnyezetet, és élnek a lehetőségekkel, magyarán: hitelből fedezik a terjeszkedés, a modernizálás költségeit. A szakértők egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy Kína pénzügyi rendszere nagyjából zárt. Pekingnek – ha valami gond adódna – a tartalékokból bőven állnak rendelkezésére anyagi források. Sokkal nyugtalanítóbb a helyzet a feltörekvő afrikai gazdaságokban: tíz év alatt Etiópia adóssága megtízszereződött, Zambiáé hatszor, Ghánáé ötször nagyobb lett. Vajon ki dob majd mentőövet, ha ezen országok közül valamelyik süllyedni kezd?

A pénzügyi válságok általában magánkölcsönökből alakulnak ki, erre példa a 2008-as nemzetközi felfordulás, amelynek kiindulópontja Amerika volt. Az utóbbi 12 évben – a Nemzetközi Valutaalap, az IMF jelentése szerint – az amerikai bankok 25 százalékponttal mérsékelték a kamatokat. A munkanélküliség rekordalacsony szinten van, szinte kizárt, hogy az Egyesült Államokból indulna ki újabb válság. Az amerikai állam eladósodottsága viszonylag tartható szinten, nyolcvan százalék körül van. Ha világviszonylatban vizsgáljuk az adósságállományt, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok kötelezettsége (91,4 százalék) meghaladta az államok adósságát, amely 87,2 százalékot jelzett, ez húsz százalékponttal volt kevesebb, mint épp húsz éve.

Lőporos hordók

„A világ belőtte magát adóssággal – ez egy közgazdász igen plasztikus véleménye. – Még tart a szer hatása, nem tudjuk, mi lesz a kijózanodás után.” „Itt vannak közöttünk a lőporral teli hordók. Nem tudjuk, melyikben lehet detonátor, de általában egyben van” – ezt már Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank volt vezetője mondta egy G20-as találkozón. Vajon az adósság mely szintjén következik be a robbanás? Erre nem létezik helyes válasz. 1991-ben az Európai Unió maastrichti megállapodásában még úgy tartotta, hogy a GDP hatvan százalékában kell meghúzni a biztonságos határt. Később is ez lett az elvárás azokkal az országokkal szemben, akik be akarnak kerülni az euróklubba. Ám időközben a tagok nagy hányada nem tartotta magára nézve kötelezőnek ezt a limitet, és bőven „túlteljesítették” az eladósodottság szintjét. Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff közgazdászok 2009-ben úgy látták, hogy a GDP kilencven százaléka feletti eladósodottság veszélyes. Aztán ők is helyesbítettek: az az adósságállomány, amely fölött kockázatosnak mondható egy ország gazdasági helyzete, nem meghatározható. Minden az adott helyzettől függ.

Ez természetesen megerősítést adott azoknak a szakértőknek, akik azt mondják, hogy élni kell az olcsó kölcsönökkel. Az állam – az esetek nagy részében – fennmarad, előbb vagy utóbb, de törleszteni fogja az adósságát. Persze voltak olyan kölcsönök a történelemben, amelyeket sohasem fizettek vissza, például ha egy állam csődöt jelentett, de ez az adósságot nyújtó kockázata, amely a kamatokból így is pénzéhez jutott. Valószínűleg számos hitelezőnek erre is fel kell készülnie, ugyanis még Európában is kétséges lehet azoknak a kölcsönöknek a visszafizetése, amelyek a legjobban eladósodott országoknál kötöttek ki. A külföldi befektetők lelkesedése töretlen az állampapírok iránt: 2017-ben az elmúlt évszázadok alatt számos államcsődöt összehozó, rendíthetetlen visszaeső Argentína is talált vevőket száz évre szóló kötvényeire.

Most olcsó kamatokért lehet pénzhez jutni.

A növekedés üteme meghaladja a kamatok költségét. Vannak olyan európai uniós országok, amelyek nyíltan kimondják, hogy az európai közösségben a hiány mértékére előírt háromszázalékos szabály idejétmúlt. Általában ennek a véleménynek liberális politikusok adnak hangot, míg a pénzügyminiszterek inkább azt hangoztatják, hogy tiszteletben kellene tartani ezeket a szabályokat, és nem szabadna elszállni hagyni az adósságot. A második világháború utáni Európában már volt ehhez hasonló időszak, 1950 és 1970 között, amikor 116 százalékra szárnyalt az adósság. Az újjáépítés ezt indokolta is. És ma is lenne feladat: a technológiai korszakváltás, a környezettudatos beruházások, az oktatás és egészségügy fejlesztése, a kutatásra áldozás.

Hitelt felvenni könnyű

Az országok válasza is eltérő. Németország és Hollandia arra használja fel ezt a kedvező időszakot, hogy megszabaduljon korábbi hiteleitől, míg Franciaországban lazítottak az adósságfelvétel gyeplőjén. Az Európai Bizottság már korábban is arra kérte Párizst, hogy nagyobb figyelemmel kísérje a szuverén adóssága állását. A 2019-es adóssága épphogy a GDP jelképesnek számító száz százaléka alatt állt meg, 99,6 százalék, ami 2358 milliárd eurónak felel meg.

A legeladósodottabb európai államok közt szerepel a GDP 134 százalékával Olaszország, előtte áll 181 százalékával Athén. Az adósságkezelés problémája kizárólag politikai kérdés – ez a szakértők megállapítása.

A gond az, hogy senki sem tudja, meddig tart ez a kedvező kamatkörnyezet. A Fitch Ratings amerikai adósságelemző cég szerint Európa a „japanizáció” felé halad: alacsony növekedés, gyenge infláció és erős eladósodottság. Azt persze hozzá kell fűznünk, hogy Japán eladósodottsága, amely meghaladja a GDP-hez mért kétszáz százalékot, főleg belső adósság, a japán emberek és a központi nemzeti bank kezében van. Így a távol-keleti állam könnyebben túl tud élni egy nemzetközi pénzügyi válságot.

Ki tartja kezében azokat a kölcsönöket, amelyeket az államok felvesznek? A bankközi piacon naponta száz- és százmilliárd dollár értékben cserélődnek ilyen kötvények. Az adott állam egyszer befektetőként, máskor hitelfelvevőként lép fel, hogy ezzel próbálja kiegyensúlyozni vásárlásait. Egy-egy üzlet számos közvetítőn keresztül bonyolódik le, akik mögött bankok, különböző pénzintézetek, nagy hatalmú alapok, konzorciumok, hitelnyújtó szervezetek, hatalmas alapítványok, biztosítótársaságok, ingatlanalapok állnak. Jelenleg felvenni könnyű, de visszafizetni nehezebb feladat.

Géppark

Tavaly csupán Franciaország 2358 milliárd eurós kölcsöne után járó kamataira kifizetett 37,4 milliárd eurót. Fejezzük ki ezt tárgyakban! Száztizenhat darab Airbus A350–1000 típusú repülőgép, amely a piacon két éve jelent meg, és főleg távolsági járatokon üzemel. Vagy 41 darab Tengerek harmóniája típusú tengerjáró turistahajó, amely a világ legdrágább ilyen eszköze. A legfejlettebb típusból 1246 TGV, azaz nagy sebességű vonat, amelyet az Alstom gyárt. 2239 „fekete gépkocsi”, La Voiture Noir, amely a Bugatti gyárából kerül ki – ez jelenleg az autóforgalmazásban kapható legértékesebb személyautó. De hogy egyszerűbbek legyünk: a 67 millió franciának – kortól függetlenül – évente 558 eurót kellene befizetnie az államnak. A Le Figaro francia napilap a fenti példák alapján nekiállt összesíteni a francia összállamadósságot is. Ez 7320 Airbust adna ki, vagy 2604 Harmónia típusú luxushajót.

A TGV-kből 78 630 jönne ki, míg a Bugattikból 141 251 darab járna. Ha szabadon felhasználhatnák az állam adósságát, akkor ebből hét évig fizethetnék az összes francia nyugdíjas járandóságát. Elgondolkodtatóak különösen a kamatra költött összegek. Franciaország minden évben 40 milliárd euró körüli hátrányból indul a nemzetek versenyében. Most még jó, hiszen a kölcsönpiacon hozzá lehet jutni negatív kamatozású összegekhez is. De ki garantálja, hogy ez az idők végezetéig működni fog? François Ecalle közgazdász két változatot tart elképzelhetőnek. Az első, derűlátó változat szerint, ha sikerül három százalék környékén tartani a hiányt, és az adósság sem emelkedik száz százalék fölé, akkor Franciaország kikerülhet az EU gazdasági szamárpadjából. Ám a másik esély, hogy öt százalék körülire elszáll a hiány, és az adósság mértéke három éven belül 110-120 százalék körül áll meg. És akkor semmi olyan váratlan eseményről nem beszéltünk, amely meredek kamatnövekedést hozna.