Fotó: Vörös Attila
A c-moll misét, pontosabban misetöredéket Mozart nyolc évvel korábban, 1783-ban kezdte komponálni. Úgy szokták emlegetni, hogy ez egy „fogadalmi” mű, ugyanis amikor Mozart menyasszonya, Constanze megbetegedett, a zeneszerző megfogadta, ha párja felgyógyul, ír egy misét. Tizenkét tétel született meg a darabból. Később, amikor felesége áldott állapotba került, Mozart ismét eltökélte magát, hogy a misét befejezi. „Szívem mélyén megfogadtam, hogy megírom, és remélem, hogy be is fogom tartani. […] Ígéretem komolyságának bizonyítékaként egy félig elkészült mise partitúrája szolgálhat, amely még a legszebb reményekre jogosítva itt fekszik” – írta Mozart egyik levelében.
Ám az ígéret tovaszállt, a mise félbemaradt. 1783 őszén bemutatták a torzót a salzburgi Szent Péter-templomban, a szoprán szólót egyébként Constanze énekelte. A zeneakadémiai koncert szólistái Rőser Orsolya Hajnalka, Balga Gabriella, Megyesi Zoltán és Bakonyi Marcell voltak, jól énekeltek, és azt is tudjuk, milyen hatású, amikor világhírű rádiókórusunk kiengedi a hangját. A zenekar mérete is sokat elárult, 12 első, tíz második hegedű, nyolc brácsa, hat cselló. Az együttesek és Montanaro is megtettek mindent, hogy a c-moll mise kellően energikus legyen, és „nagyot” szóljon, és ez önmagában lenyűgöző is volt. Érezhetően a zenekar, az énekkar is élvezte a lendületet. A kérdés inkább az, nem kíván-e ez a zene néhol finomabb hangzást, érzékenyebb megközelítést, kisebb apparátust. De ezt döntse el a közönség, és szavazott is: tapsviharral. Persze az olasz karmester is pontosan tudja, hogyan kell a hallgatóságot az ujja (karja) köré csavarni.
(Boccherini: Éjjeli őrjárat Madridban, Mozart: A-dúr klarinétverseny, c-moll mise. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, karmester: Carlo Montanaro, karigazgató: Pad Zoltán. Zeneakadémia, február 14.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!