Húsok

A húsban van valami erotikus… – gondolta hirtelen Rezeda Kázmér, és tényleg. A hússal foglalkozni kell, miképpen egy nővel.

Szerényi Gábor rajza

A húsban van valami erotikus… – gondolta hirtelen Rezeda Kázmér, és tényleg. A hússal foglalkozni kell, miképpen egy nővel. A húst nem lehet csak úgy nekiereszteni a bekebelezésnek, a hús előjátékot igényel, s akkor szívesen adja meg magát. S miképpen a nők, úgy a húsok is különböznek, s más-más bánásmódot igényelnek.

A marhahús az erős kezet szereti. Kissé durva a marhahús, mintha markotányosnő lenne, nem értékeli a becézgetést, dúdolást, gyertyafényt. Azonnal tudni akarja, mi fog történni, nem szereti a kerülő utakat.

A lábszár pörkölt akar lenni, semmi egyéb cifraság. Úgy kell vágni, határozottan, kockára, sózni, hagymára, pirospaprikára vetni, legfeljebb kevés vörösborral bolondítani. Nehezen puhul, nehezen adja meg magát, de ha igen, akkor teljesen.

A bélszín kicsit szelídebb, ő már igényli az odafigyelést. Szereti, ha gondosan szeletelik, egyformára, éppen elég vastagra, kedveli a simogatást sóval, borssal, kedveli a hosszú előjátékot (pácolás), s azt is meghálálja, ha megadják a módját feltálalásának. Szeret kényesen elnyúlni a kenyérszelet pamlagán, kedveli, ha illatos szószokkal kenegetik, szereti a titkokat, de nem barátja a túlzott becézgetésnek. Leginkább ahhoz a dámához hasonlatos, aki vidéken nőtt fel, most is ott él, és a lovászfiúk mutatták meg neki először az édes titkokat.

A disznó kényesebb jószág, bár ez elsőre furcsának tűnhet. És mégis. Ugyanakkor a disznó ledérebb, könnyedebb, hamar odaadja magát, ha például szűzérme, akkor igazán kokott, néhány perc törődés, és máris a tiéd, puhán, lágyan, rózsaszínűen, jó illatúan kínálkozik fel neked, és nem kér cserébe mást, csak kevés sót. Ha borsot is kap, szinte elalél. Szereti, ha rizzsel, krumplipürével veszik körül – ebben is ellentéte a marhalábszárnak, aki bőven megelégszik egy szelet durva kenyérrel és savanyú uborkával.

A disznóhús, ha pörköltnek való, szintén kényesebb. Szereti, ha gondosabban kockázzák, viseli a són kívül a majoránnát, egész zöldpaprikát, paradicsomot is, gyorsabban levedzik, és tilos vizet rakni alája. Nem viseli a fürdőt a disznó, mégis hamarabb puhul, hamarabb megadja magát, hamarabb a tiéd. De ha még életükben nézed őket, akkor is láthatod: hát mennyivel kacérabb a disznó mosolya, mint a tehén bamba kérődzése!

Szerényi Gábor rajza

A baromfiféle húsa kacér csak igazán! Persze abból se mindegyiké. Mert hát miféleképpen lehet gusztálni egy csirke hatalmas kebleit a vágódeszkán, nem igaz? S aztán óvatosan, gyengéden lefejteni róla a fűzőt, vagyis a melle csontját, esetleg illatos, fokhagymás tejfürdőbe meríteni, mintha maga Kleopátra végezné rendes napi feredőjét, s aztán gazdagon díszíteni, erotikus fűszerszámmal, bazsalikommal, oregánóval, s megsütni egészben, gyönyörűséges pirosra…, vagy csíkokra szeletelni, óvatosan, szeretettel, odafigyeléssel, elhalmozni aztán mézzel, mustárral, szójaszósszal, s úgy megpirítani, végül vastag szaftjával rizságyra ereszteni, s áhítattal ajkaidra venni.

Úgy…

A pulykában ilyes dolgokat ne keress! A pulyka az pulyka, nézz rá! A pulyka a házmester asszonyság, vastag, durva, fehér, puha, otthonkában jár, és randa, süsd meg, oszt’ egyed! Annyi erotika sincsen a pulykahúsban, mint egy babkonzervben a lövészárokban.

S akkor ott van még a hal. Na, hát a hal a húsok aszkétája, oszlopszentje, trogloidája, apácája. Mégis annyit kell vele bajlódni, pepecselni, mintha a legkényesebb kisasszonyka lenne, aki már alig várja, de játssza még az eszét az erkölcsösség végett. Óvatosan kell a halhúshoz nyúlni, meg ne törjön, óvatosan kell vágni, szelni, szinte leheletfinoman, aztán a fűszert is csak gyengéden viseli, pepecselve, simogatva, és sütni is lábujjhegyen lehet, mert hajlamos összeszakadozni, széjjelmállani, és akkor elmegy tőle az ember gusztusa, mint attól az éltes asszonytól, kit a ruha tart csak össze, és rúzsos a fogsora. De ha illően bánsz a halhús-apácáddal, odaadó lesz, és friss, frivol citromokkal, mediterrán kacajokkal illetlenkedik neked.

A vadhús aztán mind között a legerotikusabb. Mélyvörös, mint a legszebb kokott rúzsa a Moulin Rouge-ban még éjfél, vagyis a romlott csókok előtt. Illata átható, s bár a legromlottabb, mégis a legnehezebben adja oda magát. Egyszerre akarja az erős kezet és a gyengédséget. Ha nem kényezteted pácokkal, olajokkal, soha nem lesz a tiéd, ha nem ékíted fel a legválogatottabb fűszerékszerekkel, megkaphatod, de nem lesz benne köszöneted. Aggass rá borsot, borókát, majoránnát vagy köményt, pihentesd, simogasd, dörzsöld át a testét, becézgesd, aztán párold, süsd, szuvidáld, főzd, s meglásd, így vagy úgy, de végül megadja magát, és olyan örömökben részesít, amelyekben egy disznó soha.

Az őzzel ne próbálkozz! Az büdös marad, ha a fejed tetejére állsz, akkor is.

Idáig jutott Rezeda Kázmér gondolataiban, aztán felállt kényelmes foteljából, kiment a konyhába, és belenézett a hűtőbe.

Darált hús volt odahaza, semmi egyéb.

– Na, kérem, a darált húsban eléggé kevés az erotika meg a játékosság – dünnyögte magában Rezeda Kázmér, és bekevert egy fasírozottnak valót. Ki is sütötte, krumplit sütött melléje, és elővette az Utas és holdvilágot – olvasni keveset Ulpius Éváról is, Erzsiről is, meg arról, hogy „Tigris! Tigris! éjszakánk / Erdejében sárga láng”, csak azért, hogy legyen valami erotika akkor is, ha éppen fasírt az ebéd.