Kitalált táj

Magas, morózus férfi. Hátközépig érő haj, hosszú fekete bőrkabát, fekete farmer, fekete szemüveg. Akár egy megveszekedett rockzenész, de karaktere és stílusa egyúttal kísértetiesen hasonlít Tarr Bélára is. Szurcsik József egy jelenség, alakját és egyik úrvacsorai elemeket idéző rituális performance-át, amelyet valamikor a kétezres évek második felében volt szerencsém először látni Egerben, máig kivakarhatatlan emlékként őrzöm magamban. Szurcsik ugyanakkor több ennél, ez csupán személyiségének egyik oldala. Komor tekintete gyorsan vált mosolyra: a komoly, mogorva arc mögött egy végtelenül szelíd, jó kedélyű, szellemes és intellektuális ember képe rejtőzik. Ez a különös kettősség és ezek árnyalatai váltakoznak benne.

Szurcsik fest, rajzol, zenél és tanít, hiszen nemcsak művész, hanem egyetemi oktató is. De elsősorban olyan sokrétű alkotó, aki műveiben is önmagát, ezt az ellentmondásokkal teli személyiséget reprezentálja. Első benyomásunk műveit tekintve is a morózusság, de ahogy engedünk az időnek, az alkotások mélyebb rétegei is felsejlenek. Míg korábban a profilból ábrázolt maszkulin arcok és blokkfejek fémjelezték képeit, ezek a jelen sorozat alkotásaiból szinte teljesen kikoptak. Fejeket és arcokat ugyan továbbra is láthatunk némely festményén, de ezek már nem a tőle megszokott szimbólumszerű ábrázatok. Ezek lidércek, földből kinövő entitások; magmából kibújó emberi fejekre hajazó narancsszínű kreatúrák, a pokol arcai keresztre emlékeztető nyílásokkal a fejtetőn és a száj helyén – mint ahogy az két nagy alakú táblaképén is látható. De van itt más is: faágakat növesztő arc; vízben úszó, gomolygó füstté lényegülő és szemlesütött vagy épp rezignáltan ránk bámuló fejek.

Az alkotó műveiben is ellentmondásokkal teli önmagát jeleníti meg
Fotó: Újbuda Média

A festmények nagyobbik hányadát azonban elképzelt vidékek adják, melyeken mindig van valami furcsa, táj- vagy sokkal inkább képidegen elem. A művész ezekbe a maga által teremtett kietlen, rideg és terméketlen tájakba – amelyek életet, gondolok itt a gyér növényzetre, csak nyomokban tartalmaznak – apró, magányos tanyaként álló, hevesen lángoló házakat helyezett, melyekből füstgomolyag száll az ég felé. Hol egy, hol több egymástól távol eső, lángoló-füstölő házat láthatunk, másutt viszont földből kinövő toronyszerű kémények ontják magukból égésterméküket. A meddő Föld termést többé már nem hoz, helyette önemésztő módon fekete, kormos füstöt ereget, elsötétítve vele az égboltot.

A nagy méretű képeket egészen kicsi, de részletgazdag festmények sora egészíti ki, amelyek nem kevésbé árasztanak borús hangulatot, mint társaik. Sötét tájak, égő mező, füstgomolyag, becsapódni készülő üstökösök, szokatlan képződmények: buborékok, fénylő pontok, fekete foltok és lebegő fehér kockák az erdőben. Csupa megmagyarázhatatlan furcsaság és Terra tortura, ahogy három sorozattá szerveződött kép címe is mondja.

Szurcsik József munkái vészjósló összhatást keltenek a látogatóban, de néhány festményt leszámítva valahogy mégsem rossz ránézni ezekre a képekre. A finom színárnyalatoknak köszönhetően ugyanis mégis magukban rejtenek némi reményt az újrakezdésre. Igaz, nem sokat.

(Szurcsik József Romantikus táj égő házzal című kiállítása 2020. február 14-ig hétköznap 10 és 18 óra között látogatható a B32 Galériában – Budapest, Bartók Béla út 32.)