A Brexit után néhány nappal már a legfontosabb tanulságok levonhatók Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépéséről. Johnson brit miniszterelnök tartotta ígéretét, és január 31-én 24 órakor kiléptette az országot az unióból. Az keveseknek tűnt fel, hogy a felsőház módosításait az alsóház leszavazta. Az is kevésbé foglalkoztatta az embereket, hogy az ígéretek szerint hasonló megállapodás várható London és az unió között, mint amilyet Kanada kötött Brüsszellel. Csakhogy a megállapodás megkötése Kanadával két évig tartott, és jelenleg erre elméletileg 11 hónap áll rendelkezésre. A kilépéssel az Európai Unió Tanácsában a nagy államok szerepe növekedni fog. Brüsszelben a képviselők száma 751-ről 704-re csökkent. A Brexittel az európai néppártok súlya gyengül. Folytatódik a francia–német rivalizálás az unión belüli vezető szerepért. A Brexit az Európai Unió politikájának gyengeségét és hiányosságait is jelzi.
Johnson miniszterelnök jelenleg azt hirdeti, hogy Nagy-Britannia a jövőben csak a NATO-val és nem az Európai Unióval akar közös kül- és biztonságpolitikát. Mindez azt jelenti, hogy ha ígéretét betartja, akkor a jövőben megszakad az unió titkosszolgálati együttműködése a britekkel. Az 1956-os szuezi háború idején – amikor a britek, a franciák és Izrael megtámadták Egyiptomot, és a Szovjetunió rakétacsapás lehetőségét említette Londonnal és Párizzsal kapcsolatban – az USA semleges maradt, és ő lett az erkölcsi győztes. A francia politika azt a tanulságot vonta le ebből, hogy a jövőben csak Európával együtt, míg a britek, hogy csak az USA-val közösen szabad cselekedniük. A hidegháború végével még megmaradt az angol–francia együttműködés, ilyen volt a 2011-es közös beavatkozás Líbiában, de napjainkra a szembenállás láthatóvá vált. Johnson fő célja az USA-val kialakítandó biztonságpolitikai együttműködés, és ezzel London megnöveli az USA mozgásterét Európában.
Ettől kezdve az egyik fő kérdés az lesz, hogy az amerikaiak és a britek kikkel akarnak különleges kapcsolatokat kialakítani az unión belül. Szóba jöhetnek a skandináv államok, a három balti állam és Lengyelország is. London úgy értékel, hogy számára a brit nemzetközösség 47 tagja kárpótlást fog jelenteni az uniós tagság elveszítése után.