Karen kezeli a problémát

Szelfi a tengerparton, villásreggeli közben – úgy tűnhet, csak ez érdekli az unatkozó ausztrál háziasszonyokat. A jómódú anyukák azonban egy össztársadalmi problémának üzentek hadat, felvéve a kesztyűt a kötekedő külvárosi utcagyerekekkel. A videóüzenetekben tematizált vita azonban aligha nyújt majd tartós megoldást.

A tökéletes idillért messzire kell utaznunk. Nyugat-Ausztrália legnagyobb városában, Perthben találjuk a zavarba ejtő élményt, egészen pontosan az északi partoknál fekvő The Little Bay, vagyis A kis öböl kávézóban. A letisztult, fehérre festett terek az Indiai-óceán kék színéhez igazodnak. A berendezéssel harmonizáló menüsor avokádós reggelit és flat white kávét kínál. A tengerparton kutyával, babakocsival sétálnak fiatal anyukák, napbarnított szörfösök sietnek a hullámok felé.

A kávézó közönsége mégsem őket, hanem az egyik ünneplő női társaságot figyeli. A helyiség közepén álló, nagy körasztalt nyilvánvalóan a feltűnést kereső vendégeknek tartják fenn, ezt a villásreggelihez, vagyis brunch­­hoz készülő nők harsány allűrjei, sikításai is alá­támasztják. A társaság átlagéletkorát kép­telenség meg­becsülni. Az asztal felett lenge­dező ­léggömbökből arra következtetek, hogy egyikőjük a hatvanegyedik születésnapját ünnepli, a többiek talán a negyvenes éveikben járnak – már amen­nyire ezt ki­sportolt alakjuk, szépészeti műtétekkel kisimított vonásaik alapján meg tudom ítélni. Egy antropológus alaposságával figyelem meg társas interakcióikat. Levegőben elcsattanó, ­távolságtartó puszikkal üdvözlik egymást, majd arcukon feszült mosollyal váltanak pár szót. A bevezető rítus precíz elvégzése után asztalhoz ülnek. A jégvödörből pezsgő kerül elő, visongások kíséretében koccintanak egymással.

Csak később tudom meg, hogy a tökéletes idillben lubickoló ausztrál nők egy globális jelenség tagjai. Az interneten a Karen nevet kapták. Az urbandictionary.com szlengszótára a következőképpen definiálja a nőtípust: halloween alkalmával a gyerekeknek (csoki helyett) aszalt gyümölcsöket ad; városi terepjárójával viszi fiát a fociedzésre, s ha a játékvezető rosszul ítél, biztosan perelni fog; rendszeresen posztol fotókat a konditeremből; egy hosszú nap után más anyukákkal a helyi könyvklubban találkozik, és rengeteg bort fogyaszt. Karen tehát nem más, mint a jómódú férjjel rendelkező, unatkozó háziasszony ideáltípusa: sznob, másokkal szemben szuperkritikus, és sem az energiát, sem a pénzt nem kíméli azért, hogy fenntartsa gazdag férje érdeklődését.

Nyugat-Ausztrália azonban maga a Karen-mennyország, válás esetén számíthatnak a helyi jogszabályokra. Legalábbis erről mesélnek nekem helyiek Perth egyik szörfös bárjának teraszán. Itt a hangszóróból tengerparti kávézásokhoz írt zene szól, az Indiai-óceán látványa pedig ugyanúgy feledteti az élet minden gondját. – Legtöbbjüknek negyven év körül jön el a változás ideje – mondják –, az általában gazdag, sikeres férj ekkor kezd ráunni feleségére. Nagy árat kell azonban fizetniük, ha elhagyják a nejüket: vagyonuknak legalább a felét, valamint igen magas gyermektartási díjat – ebből az összegből az exfeleség folytathatja megszokott, Karenhez méltó életmódját.

A tökéletes idill azonban törékeny. Alig hiszek a szememnek, mikor meglátom, hogy ­Perth vezető napilapja, a The West Australian oldalas cikket közöl a helyi Karen-populáció és az utcakölykök, „eshay”-k között dúló online háborúról. Az írást tovább olvasva megtudom, hogy az ausztrál külvárosokban élő tinik egyik ­közössége nevezteti így magát. – Ezek a bandákba verődött utcagyerekek jellemzően alkohollal, drogokkal élnek, majd a szerektől megvadulva terrorizálják környezetüket – írja az újság. Ruhájuk a régi rapvideóklipek hangulatát idézi, legfontosabb ismertetőjelük pedig a sportcipő, ami a szubkultúrában státuszszimbólumnak számít. Ezért ezek általában drága darabok, az eshay fiatalok ugyanis általában amerikai kosaras sztárok ízlését másolják.

A jelenség nem csak a kipihent háziasszonyokat irritálja, a fennhéjázó, idétlen külvárosi suttyókat mindenki utálja. Végül mégis egy Karen volt az, aki ezt az egész közösség értésére adta.

A tinik körében népszerű, TikTok videómegosztó portálon tette közzé egyikőjük videóját, amelyben a The West Australian cikke szerint porig alázta a fiatalokat: – Egy 38 éves anya vagyok. Ilyen cuccokat a 80-as években hordtam – részletezte a fiatalok igénytelenségét, amit nagy ováció követett az online térben.

A cikk írója szerint egy ilyen provokáció a középkorú anyukákra és gyerekeikre nézve is veszélyt jelent. Utóbbiak eddig is okkal féltek a balhés külvárosi tiniktől, ahogy az írás fogalmaz: jobb módú gyerekek nem mernek új cipőjükben iskolába menni, simán előfordulhat ugyanis, hogy egy suhanc leszedi róluk. A Karenek és az eshay-k közötti online csatát egyesek ezért éppen erre a problémára vezetik vissza.

A konfliktus azonban az elmúlt hetekben túlnőtt a szubkultúrákon, egyre több ugyanis az eshay csoportokhoz köthető támadás, s akcióik kezdenek továbbmenni a kisebb-nagyobb diákcsínyeken. Sorsfordítónak bizonyult egy februári eset, Perth külvárosában egy, egyébként szintén az eshay szubkultúrához tartozó fiatalt hat 14–16 év közötti kölyök támadott meg. A sportcipőért kitört verekedés végére a húszéves áldozat kómába esett, több mint egy hét után tért magához.

Március elején kezdődött el a per a hat utcagyerek ügyében, s bárhogyan is dönt majd a bíróság, a jelenség Nyugat-Ausztráliában mérföldkőhöz érkezett. Eldől ugyanis, hogy milyen büntetésre számíthatnak az utcákon randalírozó kiskorúak, akiket az általános joggyakorlat szerint aligha lehet komolyan felelősségre vonni. Az ügy számos, Magyarországon is jól ismert kérdést felvet. Az iskolai szegregáció vagy integráció a jó megoldás? Hol jelenik meg a szülői felelősség? Mit tehetnek a jelenséggel az egyházak egy multikulturális társadalomban?

A vitát azonban a hangos Karen-közösség dominálja, s a mindenkivel kritikus háziasszonyok nem a szociális, inkább a büntetőjogi oldalról közelítenek a problémához. Ezt visszhangozzák az eshay-jelenségről megjelent ausztrál cikkek, melyek rendőröket, kriminalisztikai szakembereket szólaltatnak meg. Az eltévelyedett kölykökről például a Bond University szakértője így nyilatkozott: „Ezek csak kis bunyósok, tömegben bátor, egyébként gyáva bűnözők. Bűnözők, mert törvénysértéseket követnek el.”