Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, író, esszéista, rendszerváltó politikus (jelenleg a Magyar Országgyű-lés egyik alelnöke) számos vers- és publicisztikai kötet után nemrégiben – a szerző műfaji megjelölése szerint – „groteszk népszínművel” jelentkezett. Látszólag anakronisztikus módon: hiszen hol van ma már „nép”. Pedig
– végigolvasva a drámát – kiderül: nagyon is aktuális műfaj a népszínmű. A tornácos, muskátlis, falusi tematika XXI. századi keretekben is élő és érvényes. S ennek a darabnak a varázsa, hogy mindezt hitelesen jeleníti meg. Nem bájos és „népieskedő” módon, nem leereszkedően, hanem olyan természetességgel, amely természetesség talán az alkotó személyiségéből fakad.
A Nagypapa a bőröndben című Kárpát-medencei tragikomédiában – egy erdélyi magyar faluközösség múltján és jelenén túl – az egész magyarságnak – egyéneknek és közösségeknek egyaránt – a Trianon utáni sorsa ott van. Impériumváltások, diktatúrák, besúgórendszerek, identitásválságok, börtönök, vallatások, családi tragédiák, templomok, iskolák, emberi meghasonlások, kollektív elfojtások, szétesett mikrovilágok és megbomlott elmék.
Lezsák Sándor színműve – noha olvasnivalóként is remek: elég csak a szerző (aki alapvetően mégiscsak költő) remek szójátékaira, a dramatikus feszültséget megtörő, kínrímnek ható nyelvi gegjeire utalni – nem papírdráma, hanem színpadra írt munka. A sok határozott és átgondolt szerzői utasítás s a dialógusok élő lüktetésrendszere, valamint a zenei háttér pontos megadása – Bartók Allegro barbarója refrén és ritmus egyben – is erről árulkodik.
A történet címszereplője (ugyan halott, de lelke ott lebeg a cselekmény fölött, így implicit főszereplőnek is tekinthető) Fogarasi Gáspár villanyszerelő (1938–1994), akinek a hamvait az értelmiségivé vált, de a szülőföldjéhez ragaszkodó és párt is onnan választó unokája el akarja vinni, és eltemetni „magyar földben”. Ez azonban nem sikerül neki, s a darab végén az is sejthető, hogy a szín egy elmegyógyintézet, a főorvos pedig a „rögeszmés” Palika.
