37°C Huba 2022. augusztus 19. 
Ha korábban Milánóban sétáltunk, fel sem tűnt olyasmi, ami azt sugallta volna, hogy Európa legöregebb társadalmának látjuk a lenyomatát. Olaszország e téren Európa-bajnok, és világviszonylatban – Japán mögött – a második helyen áll.
A Covid–19 főleg az idősek körében halálos, mert ők legyengült immunrendszerrel, számos egyéb kórral küzdve kerülnek szembe a betegséggel. Az adatok nyilván azt mutatják, hogy a felkelő nap országa vezeti a mezőnyt. Pedig Japán a halottak számában bőven az átlagosnak mondható két százalék alatt van, míg Olaszország ennek négyszeresét éri el. Tokióban is követtek el bődületes hibákat, például amikor nem szállították el különböző kórházakba a Japán partjainál veszteglő turistahajó megbetegedett utasait és legénységének tagjait. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy ott kézben tartják a fertőzöttek számát. Talán ennyivel magasabb szinten áll a japán egészségügy az olasznál? Valószínűleg ez sem adhat magyarázatot, hiszen Lombardia, ahol a járvány tombol, Olaszország legfejlettebb része, az egészségügyi ellátás is magas színvonalú. Képzeljük el, hogy ma hol tartanánk a halálozási mutatókban, ha délebbre alakult volna ki egy ilyen gócpont!
Ha egyszer lecseng a járvány, akkor jön el a miértek keresésének ideje. De azért már most tehetünk megállapításokat. A több ezer elhunyt átlagéletkora meghaladja a nyolcvan évet. A helyi statisztikai hivatal, az Istat tavalyi jelentése szerint 60,4 millió ember élt Olaszországban, ez a szám négy év alatt 400 ezerrel csökkent. 2018-ban 439 ezer baba született, ez az adat tíz éve 579 ezer volt. A termékenység Európában itt az egyik legalacsonyabb: az egy nőre jutó gyermekáldás 1,32, csak Spanyolországban kisebb ez az arány. Az anyák későn szülnek, első babájuknak átlagosan 31 éves korban adnak életet. Itália összlakosságából 8,4 százalék külföldi, azaz bevándorló. Az elmúlt 12 évben a 20 és 34 év közötti nemzedékből, nagyrészt diplomás fiatalok közül 420 ezer hagyta el az olasz csizmát, főleg azért, hogy külföldön is kipróbálja magát.
A „békeidőben” elhunytak száma körülbelül kétszázezer fővel haladja meg az újszülöttekét. Az elmúlt tíz évben 900 ezer fővel csökkent a szülőképes nők, a 15-49 éves korosztály száma. Egy ENSZ-tanulmány szerint a dolgozó emberek száma az országban 2015–2030 között 38 millióról 34,3 millióra fog csökkenni. A világon Olaszországban élnek az egyik leghosszabb ideig az emberek: a nők átlagéletkora 85 év, míg a férfiaké 81 felé közelít. Ha megvizsgáljuk az egészségi állapotukat, akkor az is kiderül, hogy az északolasz Bolzanóban hetvenéves kor körül jelentkeznek tartós panaszok, míg a déli Calabriában ezekre már 52 éves kor tájékán számítani lehet.
Olaszország fokozatosan elöregszik, már-már olyan mértékben, hogy a rekorder Japánra kezd hasonlítani, sőt. A távol-keleti országban 210 hatvanöt évesnél öregebbre száz 15 évnél fiatalabb jut. Ugyanez a mutató Itáliában 165. Az sem egészen normális dolog, hogy a 20 és 34 év közötti olasz fiatalok 58 százaléka szüleivel él. Ráadásul rekordokat dönt körükben a munkanélküliség, minden harmadik fiatal állás nélküli.
Az olasz életforma – a kitűnő ételek, a kék ég, a tengerpart, a lazaság és jó kedélyűség – mögött valami nagy robbanás készülődik, amelynek egyik jele a mostani megdöbbentő halálozási adatok. Kevés gyermek születik, így nincs is növekedés. Olaszországban több mint egy évtizede egy helyben jár a gazdasági növekedés.
A nemzeti össztermékhez mért adósság 134 százalékos, igaz, ebből jelentős rész belföldi adósság. A bankok csődközeli helyzetben vannak, de eddig mindig találtak valami kibúvót, hogy ne kelljen végleg lehúzni a rolót. Csakhogy közelít az igazság órája, nem tudni, hogy a most kialakuló gazdasági válságot is megússzák-e. Az olasz kormányról meg ne is beszéljünk, az a hatalomért megalkuvás netovábbja, igaz, a római politikai szereplők ezt a bohózatot is képesek eljátszani.
Az előbb ismertetett demográfiai mutatók – az elöregedő társadalom ezekből következő minden bajával – egy-két eltéréssel, de majd mindegyik nyugat-európai országra érvényesek. Az eddigi orvosi tapasztalatok szerint a jelenlegi járvány éppen a szépkorúakat veszélyezteti. Spanyolország is túl könnyedén kezelte a Covid–19-et, aztán a szigorú intézkedésekkel belehúzott, de félő, hogy talán későn. A szakértők szerint az Ibériai-félszigeten fekvő országban legalább olyan súlyos lehet a járvány, mint az olaszoknál.
Franciaország vasárnap még szavazott az önkormányzati választásokon, igaz, rekordalacsony részvétellel, aztán hétfőn este személyesen Macron elnök rendelt el kijárási tilalmat. Vajon miért kellett ez a ragaszkodás a voksoláshoz, miért nem halasztották már el korábban az önkormányzati választást? Hiszen emiatt nem tudták meghozni a rég sürgető intézkedéseket. Az elnök egyik napról a másikra mindent eldobott, ami korábban fontos volt neki, így a nyugdíjreform ügyét is. Egy nyugodtabb pillanatban a francia ellenzék feltehetően majd magyarázatot kér a kapkodó elnöki magatartásra.
Németországban az előbb említett országokkal összevetve csekély az elhunytak száma, ám a koronavírus terjed. Még múlt héten Angela Merkel kancellárnak volt egy elszólása – vagy éppen kicsúszott a száján az igazság –, amely szerint elképzelhető, hogy a lakosság 70-80 százaléka megfertőződhet a koronavírustól. Miről beszél Merkel? – megrökönyödve így reagált a német sajtó. Ezt nyilván nem saját kútfőből húzta elő, hanem a szakértőktől kapott ilyen tájékoztatást. A németeknek a legrosszabbra is fel kell készülniük.
Megint csak későn, az események után kullogva hozzák meg az Európai Unióban a már rég esedékes döntéseket. Ez nem a mi véleményünk, hanem a La Repubblica olasz napilap főszerkesztő-helyetteséé, Gianluca Di Feóé, aki a franciáknak küldött elkeserítő hangvételű levélben számolt be a hazai helyzetről. Az olaszok, amikor tudatosult bennük, hogy mekkora a baj, Brüsszelhez fordultak, és kérték az unió illetékeseit: küldjenek nekik sebészi maszkokat, gumikesztyűket, műanyag szemüvegeket. Semmilyen válasz nem érkezett a kérésükre. Sőt Németország közleményben nyilvánította ki, hogy megtiltja ezeknek az eszközöknek a kivitelét.
„Az EU megalapítása óta a legnagyobb válságát éli. Nem képes egy egyszerű döntést hozni, sőt olyan üzeneteket küld, hogy »Mindannyian olaszok vagyunk«. Ez az európai szolidaritás” – fakadt ki joggal az újságíró. „Franciák, nézzétek, milyen dráma folyik Olaszországban, mert ez vár rátok is” – szólt a főszerkesztő-helyettes baljóslatú üzenete. De előbb megállapította, hogy ez a bürokratikus és érzéketlen Európai Unió egyszerűen képtelen a polgárok érdekében cselekedni, vitázik mindenről, de nem képes az ilyen helyzetekben a sarkára állni. (E hét kedden – úgy látszik – az unió vezetőségében mégiscsak megmozdult a lelkiismeret maradéka, és engedélyezte ezeknek a termékeknek az Olaszországba szállítását.) Di Feo levele végén megjegyezte: „Ha véget ér a járvány, semmi sem lesz úgy, mint azelőtt.”
