Semmi sem lesz úgy

Kiemelkedően magas Olaszországban az új koronavírus-fertőzés következtében meghaltak száma. Volt nap, amikor csaknem elérte a megbetegedettek nyolc százalékát. A jelenségre eddig nincs tudományos magyarázat, de az gyanítható mögötte, hogy a Földön az olaszoké a második legelöregedettebb társadalom.

Gumikesztyűben imádkozó spanyol katolikus. Robbanás lehet? Fotó: MTI/AP/Bernat Armangue

A „békeidőben” elhunytak száma körülbelül kétszázezer fővel haladja meg az újszülöttekét. Az elmúlt tíz évben 900 ezer fővel csökkent a szülőképes nők, a 15-49 éves korosztály száma. Egy ENSZ-tanulmány szerint a dolgozó emberek száma az országban 2015–2030 között 38 millióról 34,3 millióra fog csökkenni. A világon Olaszországban élnek az egyik leghosszabb ideig az emberek: a nők átlagéletkora 85 év, míg a férfiaké 81 felé közelít. Ha megvizsgáljuk az egészségi állapotukat, akkor az is kiderül, hogy az északolasz Bolzanóban hetvenéves kor körül jelentkeznek tartós panaszok, míg a déli Calabriában ezekre már 52 éves kor tájékán számítani lehet.

Olaszország fokozatosan elöregszik, már-már olyan mértékben, hogy a rekorder Japánra kezd hasonlítani, sőt. A távol-keleti országban 210 hatvanöt évesnél öregebbre száz 15 évnél fiatalabb jut. Ugyanez a mutató Itáliában 165. Az sem egészen normális dolog, hogy a 20 és 34 év közötti olasz fiatalok 58 százaléka szüleivel él. Ráadásul rekordokat dönt körükben a munkanélküliség, minden harmadik fiatal állás nélküli.

Az olasz életforma – a kitűnő ételek, a kék ég, a tengerpart, a lazaság és jó kedélyűség – mögött valami nagy robbanás készülődik, amelynek egyik jele a mostani megdöbbentő halálozási adatok. Kevés gyermek születik, így nincs is növekedés. Olaszországban több mint egy évtizede egy helyben jár a gazdasági növekedés.

A nemzeti össztermékhez mért adósság 134 százalékos, igaz, ebből jelentős rész belföldi adósság. A bankok csődközeli helyzetben vannak, de eddig mindig találtak valami kibúvót, hogy ne kelljen végleg lehúzni a rolót. Csakhogy közelít az igazság órája, nem tudni, hogy a most kialakuló gazdasági válságot is megússzák-e. Az olasz kormányról meg ne is beszéljünk, az a hatalomért megalkuvás netovábbja, igaz, a római politikai szereplők ezt a bohózatot is képesek eljátszani.

Gumikesztyűben imádkozó spanyol katolikus. Robbanás lehet?
Fotó: MTI/AP/Bernat Armangue

Az előbb ismertetett demográfiai mutatók – az elöregedő társadalom ezekből következő minden bajával – egy-két eltéréssel, de majd mindegyik nyugat-európai országra érvényesek. Az eddigi orvosi tapasztalatok szerint a jelenlegi járvány éppen a szépkorúakat veszélyezteti. Spanyolország is túl könnyedén kezelte a Covid–19-et, aztán a szigorú intézkedésekkel belehúzott, de félő, hogy talán későn. A szakértők szerint az Ibériai-félszigeten fekvő országban legalább olyan súlyos lehet a járvány, mint az olaszoknál.

Franciaország vasárnap még szavazott az önkormányzati választásokon, igaz, rekordalacsony részvétellel, aztán hétfőn este személyesen Macron elnök rendelt el kijárási tilalmat. Vajon miért kellett ez a ragaszkodás a voksoláshoz, miért nem halasztották már el korábban az önkormányzati választást? Hiszen emiatt nem tudták meghozni a rég sürgető intézkedéseket. Az elnök egyik napról a másikra mindent eldobott, ami korábban fontos volt neki, így a nyugdíjreform ügyét is. Egy nyugodtabb pillanatban a francia ellenzék feltehetően majd magyarázatot kér a kapkodó elnöki magatartásra.

Németországban az előbb említett országokkal összevetve csekély az elhunytak száma, ám a koronavírus terjed. Még múlt héten Angela Merkel kancellárnak volt egy elszólása – vagy éppen kicsúszott a száján az igazság –, amely szerint elképzelhető, hogy a lakosság 70-80 százaléka megfertőződhet a koronavírustól. Miről beszél Merkel? – megrökönyödve így reagált a német sajtó. Ezt nyilván nem saját kútfőből húzta elő, hanem a szakértőktől kapott ilyen tájékoztatást. A németeknek a legrosszabbra is fel kell készülniük.

Megint csak későn, az események után kullogva hozzák meg az Európai Unióban a már rég esedékes döntéseket. Ez nem a mi véleményünk, hanem a La Repubblica olasz napilap főszerkesztő-helyetteséé, Gianluca Di Feóé, aki a franciáknak küldött elkeserítő hangvételű levélben számolt be a hazai helyzetről. Az olaszok, amikor tudatosult bennük, hogy mekkora a baj, Brüsszelhez fordultak, és kérték az unió illetékeseit: küldjenek nekik sebészi maszkokat, gumikesztyűket, műanyag szemüvegeket. Semmilyen válasz nem érkezett a kérésükre. Sőt Németország közleményben nyilvánította ki, hogy megtiltja ezeknek az eszközöknek a kivitelét.

„Az EU megalapítása óta a legnagyobb válságát éli. Nem képes egy egyszerű döntést hozni, sőt olyan üzeneteket küld, hogy »Mindannyian olaszok vagyunk«. Ez az európai szolidaritás” – fakadt ki joggal az újságíró. „Franciák, nézzétek, milyen dráma folyik Olaszországban, mert ez vár rátok is” – szólt a főszerkesztő-helyettes baljóslatú üzenete. De előbb megállapította, hogy ez a bürokratikus és érzéketlen Európai Unió egyszerűen képtelen a polgárok érdekében cselekedni, vitázik mindenről, de nem képes az ilyen helyzetekben a sarkára állni. (E hét kedden – úgy látszik – az unió vezetőségében mégiscsak megmozdult a lelkiismeret maradéka, és engedélyezte ezeknek a termékeknek az Olaszországba szállítását.) Di Feo levele végén megjegyezte: „Ha véget ér a járvány, semmi sem lesz úgy, mint azelőtt.”