Fészek csemperagasztóból

Kipusztulás helyett sikerült a tragikus folyamatot megfékezni. Ám megnyugodni nincs okunk.

Meggyűrűzött partifecskét enged szabadon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkéntese Fotó: MTI–Komka Péter

A fecsketáplálékot jelentő rovarmennyiség csökkenésének másik oka, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság képtelen elszakadni az intenzív termelési módszerek alkalmazásától, többek között a kemizálástól – állítja Orbán Zoltán. Mint mondja, ehhez társul magyar sajátosságként a kémiai szúnyoggyérítés gyakorlata. Pedig Európa nyugati felén 98 százalékban biológiai lárvairtást végeznek. Az idegméreggel való szúnyoggyérítés környezetpusztítására jellemző, hogy minden száz megölt rovar közül mindössze kettő szúnyog – hivatkozik Orbán Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont kutatási eredményeire.

Az a kevés rovar, amely ezek után a fecskék tápláléka lehet, gyakran méreghordozó. A fecske elfogyasztja, és bár nem pusztul el tőle azonnal, amikor egy-két hetes vándorlása során zsírtartalékait hirtelen égeti el, nagy dózisban szabadulnak fel a testében elraktározott (zsírban oldódó, ezért ott felhalmozódó) méreganyagok, a pusztulását okozva.

Bár az elmúlt tíz évben szinte semmit sem változott a vegyszerhasználati gyakorlat, a fecskelétszám csökkenése mégis megállt, sőt enyhe növekedés tapasztalható. Immár „csak” ötven százalék a hiányzó állomány az ezredfordulós létszámhoz képest. E cikk megjelenése időszakában kezdenek érkezni, ezért az idei mérleg még nem ismert. Orbán Zoltán szerint az évtizedes szemléletformálásnak köszönhető, hogy ma már valószínűleg nagyságrenddel kevesebb fészket vernek le, és ahol ez megtörténik, az erre érzékeny lakosság azonnal felkapja a fejét, bejelentik az esetet az illetékes kormányhivatalnak. A lakott fecskefészkek leverése a károkozás mértékétől függően szabálysértésnek, illetve bűncselekménynek számít.

Ha létezne fecskementésben bajnoki cím, azt alighanem a Tolna megyei Tamásiban élő Mátics Ferenc nyugalmazott minőségellenőr családja nyerné meg. Portájuk valóságos fecskeparadicsom. Tavaly kétszáz pár fészkelt az ereszük alatt, az idei szezonra megkétszerezték a két sorban elhelyezett műfészkek számát – összegez büszkén a házigazda.

– Képtelen voltam elviselni, hogy mindenütt leverik a fecskefészkeket. Amikor Tamásiban megvettük a házunkat, már volt az eresz alatt egy-két molnárfecskefészek, de folyton lepotyogtak. Errefelé ugyanis kevés a sár, a pocsolya, és ami akad, abban is sok a homok, ezért nem tudja a nyálával összeragasztani. Pedig közel vannak a bőséges táplálékforrást jelentő halastavak és a Koppányfüve, egy elhagyatott sásos mező gazdag rovarvilággal. Tizenegy éve modellgipszből, csemperagasztóból és fűrészporból elkezdtem műfészkeket gyártani nekik. Filléres dolog, csak ügyelni kell a formára, méretekre és keverési arányokra, ugyanis válogatósak. Van, aki direkt sarat állít elő kertjében a fecskéknek, ez is ösztönző megoldás.

– A madárpiszok nem zavarja?

– Vállalom, hiszen a kutya után is össze kell szedni, ilyen a vidéki élet. Sokan ezt fecskepelenkával – a fészek alá helyezett polccal – oldják meg. Nagy boldogsággal tölt el, ahogy dolgoznak, hordják a fiókáknak a táplálékot. Csak biztatni tudom a madárbarátokat, hogy ki-ki a maga eszközével járuljon hozzá a fecskenépesség visszaállításához. A karantén ideális alkalom műfészket készíteni otthon, de sietni kell vele, mert május végéig ki kell helyezni azt egy már meglévő fészek közelébe. A vonzerőt pedig hasznos némi sárral is növelni.