Karmester

A füzéri alsó vár ásatásai során előkerültek az alapfalak, a várkapu kövei, ám a vezető tervező pontosan tudta, ami ezek alapján megvalósul: vízió. Amikor Budapest legnagyobb méretű épületét tervezte, munkáját a foci és a Népstadion iránt érzett lelkesedés is segítette. Skardelli György Ybl-díjas építészt március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki, pár napra rá pedig az év legjobb stadionjának választották élete egyik fő művét, a Puskás Arénát.

Budapest 20191106 Labdarúgás Puskás Aréna stadion Skardelli György főépítész Foto Szabó Miklós Nemzeti Sport Fotó: Nemzeti Sport–Szabó Miklós

– Munkái hogyan járulnak hozzá az egyén jóllétéhez, a közösségi szerveződéshez vagy akár a viselkedési kultúra kialakulásához? Milyen felelőssége van ebben az építésznek?

– Egy rosszul tervezett épület meg tudja keseríteni az emberek életét. A legjobb, ha átadás után is megmarad a választás lehetősége, mit és hogyan tudunk hasznosítani. Ami felépül, évekre, évtizedekre meghatározza az életünket, mindennapjaink része lesz. És teljesen mindegy, tudatosítjuk-e vagy sem, hogy azért van jókedvünk, mert egy olyan ház mellett megyünk el, amelyik nagyon tetszik nekünk, vagy épp azért leszünk kicsit frusztráltabbak, mert nyomasztó számunkra az épület: mindenképpen hat ránk a környezet. Ha engem idegesít egy könyv, leteszem, ha negatív érzéseket kelt bennem egy festmény, elfordítom a fejemet, és ha unalmas a zene, legfeljebb kikapcsolom. De ha az építész disszonáns elemekkel operál, azt mindenki mindenkor megszenvedi. Amikor viszont összeállnak a dolgok: a fények úgy hasítanak, az árnyékok úgy esnek, ahogyan azt vártam, harmóniában vannak az anyagok, az olyan mámorító érzés, amiért érdemes élni.

– A középületek tervezése során nemcsak az egyén és a közösség viszonya, hanem az épület városképhez vagy természethez való kapcsolata sem maradhat ki a számításból.

– Van egy másik alapvetés a funkcionalizmus mellett: a genius loci, a hely szelleme. A környezet kisugárzásától is függ, mit lehet egy térben a legharmonikusabban, a funkciót is legjobban szolgálva megvalósítani. A Pannonhalmi Főapátság fogadóépületét például alapjaiban határozta meg az ezeréves apátság jelenléte. A 2000-es évek elejétől ez a kortárs fogadóépület adja az első személyes élményt a kereszténység magyar „sarokkövéhez” érkező, közel százezer turistának évente. A Kálvin tér felszíni rendezésekor is számtalanszor körbejártuk, körbefotóztuk a helyet, mire rájöttünk, miért utálják az emberek annyira. Nem térként működött. A hetvenes évek végén a téri funkció áthelyeződött az aluljáróba, oda viszont nem juthatott le a napfény, és járdaszigetekre lehetett csak fölérkezni. A metrókijárat átépítése előtt pusztán közlekedési csomópontként funkcionált a hely, kiemelve az utazóközönséget a saját természetes közegéből. Először is megvizsgáltuk, milyen téri elemek, milyen utcabútorok teszik pokollá az emberek életét a felszínen, majd megsokszoroztuk a gyalogosfelületet, hogy jóleső érzés legyen végigmenni, akár meg-megállni, beszélgetni is a Kálvin téren.

Fotó: Nemzeti Sport–Szabó Miklós

– A Hetedik Műterem térkőbe helyezett idézetei is ezt szolgálják.

– Fantasztikus ötlet, hibátlan építészi elképzelés volt: az idézetek pár évvel később, a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából kerültek elszórtan a kövekre. Nagyon szépen illeszkednek a tér hangulatába. A Kálvin téri templomnak korábban nem volt normális előtere sem, és Búza Barna kiváló alkotása, a Kálvin-szobor is eldugott helyen állt. Barna bácsi ugyan száz évig élt, de azt már nem tudta megélni, hogy elkészüljön a Kálvin tér. De még végigbeszélhettem vele, milyen pozícióban szeretném elhelyezni az alkotását, hogy annak a 2,5 méteres bronzszobornak valódi kisugárzása legyen a templom előtti gyülekezőtéren.

Vár az aljnövényzetben

– Füzéren is megtapasztalta a hely szellemét?

– Mindannyiunkat megérintenek a történelmi helyek. Horváth Jenő Füzér polgármestereként nem hagyta magára a romvárat, utánanyúlt, habár az alsó vár már teljesen eltűnt az aljnövényzetben. Mégsem akart lemondani a közösségéhez tartozó emlékhelyről. Magától értetődő, mondhatnánk erre, de valami irgalmatlan fáradsággal járt neki Füzér és Budapest között ingázni, miközben soha nem sajnálta az időt ezekre az utakra. Kelemen Bálint kollégám történeti áttekintése világította meg számomra, mit lehetne kezdeni azzal a rendkívül kevés elemmel, ami az alsó várból megmaradt. Az ásatások során előkerültek az alapfalak, a várkapu kövei, ám pontosan tudtuk, ami ezek alapján megvalósul: vízió. Pedig az írott források szerint a középkorban kiemelkedő jelentősége volt a füzéri várnak, a mohácsi vész után Perényi Péter ide menekítette a Szent Koronát. A Wesselényi-összeesküvést követően német őrséget helyeztek a várba, de az erődítmény állapotának fenntartásával akkor már nem vesződtek. Később az őrség is távozott, előtte azonban még lerombolták az ágyúbástyákat, a tetőszerkezetet felgyújtották, és lakhatatlanná tették a várat, nehogy az a kibontakozó függetlenségi mozgalom bázisaként szolgáljon. Az elmúlt években nem történt más, mint ennek a nagy múltú területnek a rehabilitációja. A megépült alsó vár egyértelműen kortárs alkotás, bár az anyaghasználaton és az arányokon látszik, hogy gondolatban visszahelyezkedtünk a történelmi korba. Az építmény reflektál a múltra, de még­iscsak XXI. századi.

Aranycsapatok

– Az építés körülményei is megidézték a viszontagságos történelmi időket?

– Döbbenet, amit a kivitelezők végigvittek a hegyoldalon: iszonyú mennyiségű követ kellett fölszállítani erdei utakon, és olyan kőfalat rakni, mint raktak annak idején. Talán még jobbat is. Közben nem téveszthették szem elől az alapvető funkciót: az alsó vár a felső vár előszobája, a megérkezés terepe, ahova bárki eljuthat. Hogy azután ki vállalkozik arra, hogy a meredek grádicsokon feljusson a felső várba, az már egyéni döntés kérdése, de aki nem akar vagy nem tud továbbmenni, mert idősebb, esetleg fáj a lába, az lent is megkapja a várélményt. Nekem már a megnyitó ünnepség is visszaigazolta a befektetett munkát, mert valódi ünnep volt, olyan élmény, amelyet az ember a saját bőrén is érzett. Jó volt látni a füzériek szemében a büszkeséget, hogy íme, micsoda alkotóerő sugárzik a környezetükből. Jó érzés, hogy építész tervezőként ennek részesei lehettünk.

– Hogyan dolgoznak a világjárvány idején?

– Az építkezési területeken is nehezen folyik a munka. Az építőipar tipikusan olyan iparág, amely számos beszállítót mozgat a betonvasaktól a szerelvényeken át a burkolatokig. Jelenleg a népligeti multifunkcionális csarnok tervein dolgozom kollégáimmal. Gőzerővel folyik a munka, persze home office-ban, építkezni viszont nem lehet home office üzemmódban. Ott zsaluzni kell, önteni a betont, és beemelni az előregyártott elemeket – ehhez kint kellene lenni a helyszínen. Az épület átadási határideje 2021 vége, s ha a Puskás Aréna megvalósítási folyamatából indulunk ki, akkor nekünk, tervezőknek is kint lenne a helyünk, egészen az átadásig. A Puskás-stadion épülésekor létrejött egy kivitelezői konzorcium. Kezdetben kifejezetten aggódtam, hogyan tud majd az öt nagy kivitelező cég együttműködni. Hogyan lehet egy ilyen hatalmas létesítmény építési ütemezését levezényelni? Elképesztően jól működött az ötös fogat. Úgy álltak hozzá, hogy százszázalékosan meg akarják valósítani, ami a terveken látszik. Ebben a szellemben folyt a munka, mindennap kijártunk az építkezésre, volt, amikor többször is. Hasonló munkatempóra számítok a közeljövőben: a népligeti multicsarnok kétszer akkora befogadóképességű lesz, mint a Papp László Sportaréna, amelyet szintén mi terveztünk.

– Tudott azért időt szakítani a Kossuth-díj megünneplésére?

– Nagyon örültünk a kollégákkal, akik napról napra együtt dolgoznak velem. Vezető tervezőként meghatározom az alapgondolatot, amely az egész épület lényegét megadja, aztán karmesterként irányítom a megvalósulást is, de közben nagyon sokan dolgoznak mellettem. Munkatársaim­ nélkül nem tudnék ilyen hatalmas épületeket létrehozni, ez igazi csapatmunka. Egy rendkívül szerénytelen hasonlattal mondhatnám, hogy ott volt Puskás Ferenc – az Öcsi, a Sváb, a Pancho –, egyértelműen látszódott, milyen nagy szükség­ van rá az Aranycsapatban, függetlenül attól, hogy a csapattársak kivétel nélkül mind kimagasló labdarúgók voltak. Lehet, hogy én nem vagyok egy Puskás Öcsi, de a mellettem dolgozók mind kimagasló képviselői a szakmának, nélkülük én sem tudnék kiválót alkotni. Bizony volt olyan időszakunk, amikor az együttesen dolgozó tervezőink száma elérte a kétszáz főt. Ez egy ilyen pálya: néha az ember egyedül áll a vártán, hogy megküzdjön azért a koncepcióért, ami a tervezőasztalon megszületett, de amúgy semmiképpen sem magányos tevékenység.