Matula bácsi bölcsessége

A bushcraft, avagy bozótmívelés a szegény ember extrém sportja: nem kell hozzá drága felszerelés, hiszen arra nevel, hogy kevés eszköz birtokában a vadonban, vész- és veszélyhelyzetben is tudjunk boldogulni. Fontosságát a világvége-hangulat is nyomatékosítja, mivel kétségtelen, senki sem szeretne kiszolgáltatva lenni sem a gazdasági összeomlásnak, sem a napkitörésnek, sem a tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott terrortámadásoknak.

Fotó: Picasa

A bushcraft alapelvei szerint a túlélés, az alkalmazkodás művészete. A XIX. században az Északi-sark angol kutatói, akik katonák és tengerésztisztek voltak, gyakran azért kerültek halálközeli helyzetbe, mert primitívnek tartották az inuitok öltözetét, étkezési szokásait. Gyapjúruháikban, bőr lábbelijükben megfagytak, sózott disznóhús étrendjükön élve skorbutot kaptak. Mindeközben az általuk lenézett eszkimók remek fókabőr ruháikban kiváló túlélési eséllyel rendelkeztek. Az európaiak alapvető hibája az volt, hogy mindenáron le akarták győzni a természetet, ahelyett, hogy együtt éltek volna vele.

A túlélési szakterület egyik ismert hazai művelőjétől, Gyuricza Lászlótól arra a kérdésre kértünk választ, van-e kiút a lakosság nagy részén eluralkodott világvége-hangulatból. Túlélő-szituációba kerülve az a legfontosabb – javasolja –, hogy tudatosítsuk a helyzetet, kezdjünk el gondolkodni. Ezzel ugyanis átprogramozzuk, ráhangoljuk magunkat a feladat megoldására, a sikerre. Amennyiben ezt nem tesszük meg, eluralkodik rajtunk a pánik. A félelem akkor lehet csak hasznos, ha a fájdalomhoz hasonlóan riadókészültségbe helyezi a szervezetet, képessé teszi arra, hogy a fenyegetéseket hatékonyan fogadja be. Félelmeinket pont emiatt kell szövetségesünkké tenni a veszélyekkel szemben.

– Gyakran érzem úgy, ha kiejtem a túlélés szót, sokan komolytalannak tartanak. Ekkor jön a bushcraft, amely azt mondja, ez egy játék, de nagyon tartalmas, okos, és megmentheti az életedet. Átmenet a vészhelyzeti túlélés és a természeti életmód között. Alázat a természet iránt, amelyet nem legyőzni akarunk, hanem benne élni – mondja Gyuricza László, aki amúgy Kerepes polgármestere.

A bushcraft alapelveiről, a túlélési technikákról könyvet is írt Makrai Tiborral közösen, pontosabban folytatva, kiegészítve a kések egykori legnevesebb hazai szakértőjének hátrahagyott feljegyzéseit. Ebben a kötetben arra is kitér, hogy az embernek ismernie kell saját határait, ám a tudását magabiztosan kell kezelnie. Emellett képesnek kell lennie rendszerben gondolkodni, és megtalálni a legmegfelelőbb alternatívát.

Gyuricza László bushcraft-„fertőzése”, mint fogalmaz, Szarvasról indult. Gyermekként itt kísérte el édesapját a vadászatokra vagy horgászni. Annak idején, amikor érdeklődni kezdett a bozótmívesség iránt, csupán a Magyar Túlélő Portál (MTP) volt elérhető Magyarországon. Ezt Csurgó Sándor alapította, szerkesztette, ehhez a portálhoz csatlakozott mindenki, akit érdekelt a természetbeli boldogulás művészete. Miután valódi csapattá forrtak össze, elindították a Bozotmives.hu-t, amely már üzleti alapú csapatépítéssel foglalkozott. A Bushcraft.co.hu fél évvel később startolt el Gyuricza kezdeményezésére. Az oldal a nyilvános és ingyenes oktatás eszméjét képviselte, hirdeti a mai napig. Az ötletgazda idővel egyre több rendezvényt is szervezett, oktatóvideókat készített.

A bozótmívelés kifejezéshez Csurgó Sándor javaslatára jutottak el. A cél az volt, hogy megtalálják a bushcraft magyar megfelelőjét. Ebbe a keresésbe az MTP közösségét is bevonták. Azóta sok minden letisztult bennük, többek között az is, hogy a szegény ember extrém sportja az övék. A bushcraft lényege ugyanis épp az, hogy kevés eszköz birtokában is tudjunk boldogulni. Márpedig ezt a fajta „gazdálkodást” is, mint minden mást, meg kell tanulni.

– Sokan elfelejtik, hogy a túlélés egyik legnagyobb akadályozója az az állapot, amikor szinte tehetetlen vagy, passzívan várod a megmentőidet. Az esetek nagy részében tilos elkóvályogni a túlélőhelyzet kialakulásának helyszínéről. Ilyenkor életmentő feladat, hogy az ember elfoglalja magát. Ekkor lehet szerepe a meditációnak, a vallásos vagy spirituális hitnek, a zenének, a művészeti alkotótevékenységnek – tanácsolja Gyuricza.

A különleges erőkhöz tartozó katonák úgy mennek ki a vadonba, hogy ott hosszú távon tevékenykedhessenek, a vizet, az élelmet helyben szerezzék be, a menedéket, a csapdákat a terepen készítsék el. Hiszen extrém vészhelyzetben valószínűleg csupán annyi felszerelés marad mindenkinél, amennyi a testen, a ruha zsebeiben elfér. A viselet elemeit ezért többfunkciós, életmentő eszközként javallott használni. A kendő például alkalmas harmatcseppek összegyűjtésére, sebkötözésre, de a fejet is védi a hidegtől, a napszúrástól, az arcot a füsttől, a rovaroktól, párologtatja az izzadságot, segíti a tűzgyújtást. Utóbbihoz egy cipőfűző is elegendő, amennyiben valaki íjas tűzfúró előállításához folyamodik. Ez egy tűzgyújtási technika, a bushcraftbemutatók legfőbb attrakciója. Kell hozzá egy talapzat, egy fúró, egy tokmány, egy íj, az íjhoz egy zsinór és egy éleszték. A tenyér megtámasztására használt tokmánnyal ellátott fúrót, amely egy hengeres, egyenes faág, bele kell helyezni a talapzatba, de úgy, hogy az íjideg egyszer körülfogja. A fúró súrlódás következtében izzítja fel az elszenesedett fűrészport a talapzatban.

Túlélőhelyzetben tehát azt kell mindenekelőtt felmérni, milyen eszközökre van szükség, ezek hogyan és miből állíthatók elő. Miután ez megvan, jöhet az élelmiszer- és vízszerzés. Egyesek ezt így foglalják össze: egyél meg mindent, ami lassúbb, gyengébb vagy primitívebb nálad. Ez nem egészen van így, hangsúlyozza riportalanyunk, mivel nagyon veszélyes hozzáértés nélkül összeenni ismeretlen növényeket. Az sem téveszthető szem elől, hogy szélsőséges körülmények között az ember három percig bírja ki levegő, három napig ivóvíz, három hétig élelem és állítólag 13 napig rendes alvás nélkül.

Az első összefoglaló, tematikus bushcraftkönyvet katonák alkották meg 1943-ban. A Túlélés a dzsungelben, a sivatagban, a sarkkörön és az óceánon című szabályzatot az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Repülésbiztonsági Hivatalának Biztonsági Kiképzési Osztálya készítette a pilóták számára. Ennél sokkal jobbat azóta sem adtak ki. Az alapkönyv szintén katonai, ezt az USA Szárazföldi Haderejének Vezérkara jelentette meg FM 21–76 Survival Field Manual címmel. Az olvasmány gyakorlati kiképzéssel egészül ki.

Az első magyarországi szakkönyv Mirko Vosátka 1978-as Természetjárók enciklopédiája volt, ezt Csehszlovákiában publikálták. De már a második világháború előtti cserkészirodalom kötetei, a Magyar Cserkész című lap, a Magyar Cserkész Kiskönyvek, Bereznai Aurél és Harsány György munkái is igen gazdag tárai voltak ezeknek az ismereteknek. Azért érdemes erre kitérni, mert közösségi gyakorlatával, szabadidős szemléletével a cserkészet nagyon közel áll a bushcrafthoz. Több magyar „túlélő” például cserkésztől tanulta a tűzgyújtást, nyomatékosítja Gyuricza, és elárulja, jómaga a világhálóról „lesett”.

A magyar bozótmívesek múltba kanyarodása, bár hagyománytisztelő, inkább praktikus. Felismerték, hogy vészhelyzetben fabatkát sem ér a modern tudás. Ilyenkor a régi korok parasztembereinek, iparos ezermestereinek, a nomád népek tapasztalatai­ra lenne szükség. Többek között Fekete István Matula bácsijának bölcsességére. Vagy a hajdani pákászokéra, akiknek a vérükben volt, hogyan kell két nádkötegből remek kis tutajt készíteni. A nádi emberek arra is rájöttek, hogy a mélyebben elhelyezkedő tiszta víz egyetlen nádszállal is elérhető, és tudták, hogy a szalonnasütő nyársnak a vastagabbik végét kell megfaragni, de nem hegyesre, hanem késszerűen laposra, s hogy az a legjobb, ha a szalonnát nem kockaszerűen, hanem oldalanként sugárszerűen, egyetlen közös pontba futva irdaljuk.

A bushcraft – ilyen megközelítésben – a természeti népek mindennapos boldogulási technikáinak mai korba ültetett változata. Mert aki hosszan harcol, hogy íjas tűzfúróval gyújtson tüzet, az az otthoni energiaforrásokkal is másképpen gazdálkodik. A civilizált életből kiszakadó ember egy olyan világban találja magát, ahol egyszerű kérdésekre egyszerű válaszokat kell adnia, a tévedéseknek pedig súlyos áruk lehet.

Gyuricza László: A „bozótmívelés” átmenet a túlélés és a természeti életmód között
Fotó: Bozótmíves/Facebook

– Került-e már olyan éles helyzetbe, amikor ezekre az ismeretekre szüksége volt?

– A Cserehát lankáin egyszer három napig meneteltem a Bakancslista újságíróival, akik „önkínzó kísérletbe” fogtak: nem ettek mást, csak azt, amit az erdő, a mező felkínált nekik, és fogyasztásra alkalmas volt: gyékényt, gilisztát, pásztortáskát, lósóskát, vadzöldséget, akácmagot, árvacsalánt, tyúkhúrt, pirított csalánt, bojtorjánlevelet. Ezen a túrán a XVII. századi ember életmódját mintázták le. Egy másik alkalommal gyerekek és szülők Gödöllőről indultunk el buszos iskolai kirándulásra a Cserhátra. Már induláskor sejtettük, hogy a szakadó hó miatt nem lesz könnyű dolgunk. Miután célba értünk, gyalog folytattuk az utat, ám a csapat széttagolódott. Körülbelül öt óra alatt értük el a megbeszélt helyszínt, a nagybárkányi presszót. Itt tudtuk meg, hogy az egyik család lemaradt, és segítséget kért a rendőrségtől. A hegynek a mátraverebélyi körzeti megbízottal vágtam neki, hogy mielőbb megleljük a bajbajutottakat. Háromnegyed óra múlva találtunk rájuk, majd felváltva hoztuk le őket a hófödte magaslatról. Nálam ekkor is volt sapka, kés, térkép, szőlőcukor, fej- és zseblámpa, tartalék elem, a lábamat magas szárú, vízálló bakancs védte.

Vészhelyzetben a bozótmíves azzal az előnnyel indul, hogy pontosan tudja, miként fordítsa javára a stresszt, a testi kimerültséget. Számára evidencia, hogy a fájdalom elviselhetetlenebb, ha nem teszünk ellene semmit, és hogy a bizonytalanság, a kontroll hiánya is elgyengít. „A túlélési szakértő semmihez sem ért igazán, de elég sok mindent ismer jól. Tudása a terepjáró off road vezetésétől az erdő élettanán át a csillagászatig és a fafaragásig ­terjed. A csillagászat például azért fontos, mert több olyan terület is van a földtekén, ahol a mágneses tájoló a kőzetek vastar­talma miatt nem működik. Még hazánkban is van ilyen a Börzsönyben” – olvasható Makrai Tibor és Gyuricza László Bushcraft­

– Túlélés, természeti életmód című könyvében. Gyuricza szerint munkásságukat egy kínai közmondás jellemzi a legkifejezőbben: Ha egy évre tervezel, ültess rizst, ha húsz évre, akkor fákat. Ha a következő generációnak tervezel, tanítsd az embereket!