Nincs minden kihívásra gyógyszer

A világjárvány egész korábbi életformánkat felborította, ami már önmagában is igen erős stresszforrás. A karitatív kezdeményezésekhez társulva­ pszichológusok is felajánlják azokat a forrásokat, amelyek hozzájárul­hatnak a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez. Ám a jelenlegi helyzet kezelését mindenki most tanulja, senkinél nincs ott a bölcsek köve.

Udvarhelyi Péter, a Csokonai Nemzeti Színház tagja a debreceni Vénkerti-lakótelepen. A járvány miatt a társulat rövid szórakoztató műsorokat ad a városban Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt

A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének ajánlásával indított programról a https://segitseg.ago­raintezet.hu oldalon lehet tájékozódni.

Miközben tanácsokat kapunk, mit tehetünk a megelőzés érdekében, azzal kell szembesülnünk, hogy egyre inkább szeparálva és izolálva, kinek-kinek az otthonában kell megélnie a kialakult helyzetet. A közösségi színterek most veszélyt hordoznak az egyén számára. Ez szöges ellentéte mindannak, ahogyan eddig a közösségeinkre gondoltunk: a munkahely, a család, a baráti kör mind ez idáig az életünk színterei, megélhetésünk, pihenésünk, töltekezéseink forrásai voltak. Bakonyi László, a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete elnöke szerint ennek az ellentmondásnak a feloldásához érdemes új látásmódot kialakítani.

Udvarhelyi Péter, a Csokonai Nemzeti Színház tagja a debreceni Vénkerti-lakótelepen. A járvány miatt a társulat rövid szórakoztató műsorokat ad a városban
Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt

– Egész életemben a közösség megtartó erejéről hallottam, és most ugyanezek a hangok mondják, hogy legyek meg nélküle. Depresszióra hajlamos társadalmunkban ez fokozhatja a kihívást – véli Bakonyi László. – Akinek lételeme a rendezvényekre járás, aki korábban is szabályosan szenvedett, ha nem jutott el egy vágyott eseményre, annak most komoly megpróbáltatás az összezártság vagy az egyedüllét. Talán fel sem merül benne, hogy minden közösségben, rendezvényen önmagát kereste.

Nyugtalanító lehet az a gondolat, hogy tétlenségre vagyunk ítélve, miközben mások erejükön felüli terheket hordoznak. De azzal nyugtatom magamat: ha vigyázok az egészségemre, akkor az egészségügyi dolgozóknak is kevesebb lesz a munkájuk. Az előttem álló feladat személyre szabott – talán a hiányzó közösség akadályozna is a megoldásában. Személyes szükségleteim meghatározása saját élmény, önismeret, önértékelés eredménye, semmi esetre sem olyan csapatmunka, amelyre kórusban kell vagy lehetne választ adni.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy amennyire csak lehet, vegyük kezünkbe a helyzet irányítását. Bár egyesekre most több, másokra kevesebb felelősség hárul, a helyzet megfelelő kezeléséért kivétel nélkül mindannyian felelősek vagyunk. Mindenki vállalja ebből a saját felelősségadagját! Akikre pedig a legnehezebb feladatok hárulnak, azoknak a munkáját ne nehezítsük, hanem ismerjük el. Maradjunk aktívak az izolációban is! – javasolja V. Komlósi Annamária, a Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) Katasztrófapszichológiai Szekciójának elnöke. Tartsuk meg a korábbi rutinjainkat, tervezzük meg a napirendünket, jelöljük ki előre a napi teendőinket.

Találjunk értelmes elfoglaltságokat, amelybe a munka, a hobbitevékenységek, a kapcsolatok telefonos, internetes fenntartása mellett a pihenés is beletartozik. Ha mód van rá, a szabadban is töltsünk legalább fél órát, tegyünk legalább egy sétát, vagy mozogjunk, sportoljunk valamennyit! Különösen vonatkozik ez azokra, akik a feszültségkeltő helyzetekben az alkoholtól, gyógyszerektől vagy addiktív drogoktól várnának enyhülést. Az MPT szakembere szerint minden eddigi tapasztalat azt bizonyította, hogy ezek nem adnak tartós megoldást, sőt egy idő után a kezdeti állapothoz képest rosszabb állapotba fognak kerülni, akik ezekhez a szerekhez fordulnak. Rá­adásul a környezetükbe tartozó személyek pszichés állapotán is csak rontanak ezzel a választással. Bakonyi László szerint, ha csak a veszteségeinkre figyelünk, nem fogjuk észrevenni az egyébként rendelkezésünkre álló eszközeinket, lehetőségeinket.

– Az emberek jelentős része nem fertőződik meg, a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a járványt – sorolja, mi adhat okot reményre. – Hinnünk kell abban, hogy a magunk részéről mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Azt gondolom, hogy életünket nagyon is személyesen éljük meg ezekben a napokban. Nincs minden kihívásra gyógyszer, tanácsadó, szakember, s főleg nem minden pillanatban állnak rendelkezésünkre, ezért jobban tesszük, ha bízunk magunkban. Ehhez önismeretre, önértékelésre van szükségünk. Szorongásunkat oldja, ha olyan képet alakítunk ki önmagunkról, amely azt sugallja: azért következett be az életünkben az adott pillanat, mert már alkalmasak vagyunk a megélésére, megértünk a helyzetre. Nem jóság vagy rosszaság kérdéséről van szó. A megéléséről. Nevezhetjük jónak vagy rossznak, kikerülhetünk belőle győztesként vagy vesztesként, bármi történik is: tapasztalatra teszünk szert. A tapasztalat pedig olyan egyetemes érték, amely bölcsebbé tesz. Alig várom, hogy vége legyen a világjárványnak, de azt remélem, hogy nem onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nem térünk vissza a régi kerékvágásba, hanem megtaláljuk a helyes egyensúlyt a közösségi és az egyéni között. Egy életre megtanuljuk: a felelős, személyes létezés életmentő magatartásmóddá válhat.